Orbán Viktor;bicskei gyermekotthon;

Előkerült egy videó, amin Orbán Viktor 2002-ben a bicskei gyermekotthon pedofil vezetője mellett kampányol

Mindez persze nem azt jelenti, hogy a miniszterelnök tudomással bírt volna Vásárhelyi János beteges hajlamairól. 

Orbán Viktor 2002 szeptemberében annak az Összefogás a Városért 2002 Egyesületnek (későbbi neve: Összefogás Bicskéért Egyesület) kampányolt Bicskén, amelynek a listavezetője ekkor Vásárhelyi János, a bicskei gyermekotthon, a Kossuth Zsuzsa Gyermekotthon később pedofíliáért elítélt igazgatója volt - derül ki a Gulyáságyú Média beszámolójából. 

A portál egy felvételt is közzétett a Fejér vármegyei kisvárosban tartott rendezvényről, ahol hatalmas vastaps és üdvrivalgás fogadta az intézzményvezetőt. A Fidesz vezetője beszédében többször is nyilvánvalóvá tette, hogy aki Bicskén pártját akarja támogatni, annak az Összefogás a Városért 2002 Egyesület jelöltjeire kell leadnia szavazatát. Kitért arra is, hogy szakmai és emberi életükkel kiérdemelt jelölteket találtak. Orbán Viktor ajánlása végül sikert hozott Vásárhelyi Jánosnak, aki egyéni választókerületben nyert mandátumot. Négy évvel később, 2006-ban ugyancsak indult, mint listavezető, s szintén beülhetett a képviselő-testületbe. 

Fontos hangsúlyozni: mindezzel nem jelentjük ki, hogy a kormányfő tudott arról, milyen aberrált hajlamai vannak a bicskei gyermekotthon igazgatójának, akit Bicskén korábban általános köztisztelet övezett.

Vásárhelyi János 2004 és 2016 között éveken keresztül abuzált több, az intézményben lakó kamaszokkal. Két fiú még 12 éves sem volt, amikor a pedofil igazgató szexuális cselekményt végzett velük, hárman pedig 14 évesek sem voltak. A történtek miatt az egyik áldozat a vonat elé vetette magát. Vásárhelyi Jánosra nyolc év szabadságvesztést szabott ki a Győri Ítélőtábla.