Ami elképzelhetetlen volt 2022. február 24-én hajnali 4-ig, az ma már az életünk része. Két éve az utolsó percekig, talán akkor is, amikor az orosz páncélosok már elindultak az ukrán határ felé, az európaiak többsége még meggyőződéssel hitte, hogy Vlagyimir Putyin minden fenyegető csapatösszevonás dacára csak riogat, de a végső lépést nem teszi meg. Az elképzelhetetlen azonban megtörtént, s a kezdeti riadalom után szép lassan megtanultunk együtt élni a háborúval.
Az ukrán területveszteségek, a nyugati társadalmak számára is nyomasztó anyagi terhek, az állandósult fenyegetettség ellenére e két év mérlege elsősorban az agresszor számára kínos. Odalett a legyőzhetetlen orosz hadsereg mítosza, ami már önmagában szörnyű csapás a múltmániás Putyinnak. Az orosz medve körme már az első órákban csúnyán beszakadt a hosztomeli repülőtéri kudarccal, a verhetetlennek hitt had behúzott farokkal volt kénytelen visszavonulni Kijev alól. Még rosszabban fest, ami azután történt.
A rettenthetetlen medve egyre inkább fogatlan oroszlánnak tűnik, másfél éve egy viszonylag szűk földsávon topog, de ezt is csak igen súlyos ember- és haditechnikai áldozatok árán tudja tartani. Veszélyes ugyan így is, mint minden sarokba szorított vad, de már minden józanul gondolkodó döntéshozó számára egyértelmű, hogy ha nehezen is, ha iszonyú áldozatok árán is, ha nem is holnap, de legyőzhető.
Az ukrán „nácizmus” ellen hadba vonuló Putyin kétéves ámokfutásával épp azt bizonyította be, hogy ő a 21. század Hitlere. Nem csak gonoszsága és hataloméhsége miatt. Hadvezérként is ugyanazokat a hibákat követi el, mint a 20. századi rém. Az ő Blitzkriegje is befuccsolt, az ukrán nép hősies önvédelmi mutatványa viszont kísértetiesen emlékeztet Sztálingrád orosz védőinek hihetetlen kitartására. Ám a párhuzamok itt nem érnek véget. Hitler vereségét sem csak az orosz tél és a sztálingrádi harctéri fordulat okozta, hanem jórészt a nagyszabású amerikai segély, a Lend Lease Act, amely lehetővé tette a tengelyhatalmakkal szemben álló országok számára a háború folytatását a végső győzelemig.
Ezúttal viszont nemcsak Amerika, Európa is állja a cechet, Putyin pedig az „Ukrajna-fáradtság”-gal ugyanúgy elszámolta magát, mint a Kijev elleni villámháborúval. Az orosz agresszió pofonja felrázta Csipkerózsika-álmából a globális Nyugatot, rádöbbentette a békébe beletunyult jóléti társadalmakat, hogy a putyini Oroszország jelentette fenyegetés nem valami hidegháborús mentalitásmaradvány, hanem húsba vágó valóság. Putyin nemcsak Ukrajna, hanem a demokráciára és szabadságra épülő európai életforma ellen is háborút indított.
A szabad világ Ukrajna támogatásával magát védi, és győzni fog. A 2. világháború után új Európa és új világrend született, Putyin háborúja viszont már most egy új Európát eredményezett. Az új Európa pedig egyértelműen választott: értékeit – a szabadságot és a demokráciát – nem áldozza fel az olcsó orosz energiahordozók oltárán. Aki mégis, az rossz lóra tesz, azt kockáztatja, hogy Putyinnal együtt fog elsüllyedni a történelem pöcegödrében.