Most, hogy az ellenzék egyes pártjai – a magyar alkotmányos berendezésnek hátat fordítva – a nép által választott elnök keresésébe fogtak, a tréfa kedvéért én is megnevezem a jelöltemet. Nem ismétlem meg Hack Péter érvelését. Ahhoz, hogy a nép elnököt választhasson, Alaptörvényt kell módosítani, amihez az ellenzék kevés; ha pedig a vezér ezt adná parancsba a cselédeinek, akkor ott a népnek már semmi keresnivalója. Innentől az egésznek egyetlen értelme lehet, hogy az ellenzék meg a nép szövetsége létrejöjjön az erkölcsi példázat nyomvonalán.
AZ IDEÁLIS ELNÖK. Intelligens, részrehajlástól mentes, akármit nem ír alá, helyesírási hibákat nem követ el, erkölcsei szilárdak, nem keveredik plágium gyanújába, közlései érthetőek, közvetlen, szeretetre méltó, nem megvesztegethető, szuverén, környezetbarát, jól ápolt, közkedveltsége okán megtestesíti a nemzet egységét.
Az én jelöltem a kampánykörút „Hello Röfi” jelenetéből ismert Röfi malac.
Közismert, hogy nagyon intelligens lény, képes a szarvasgombát a föld alatt is megtalálni. A vezér eddigi egyetlen jelöltje sem versenyezhetne ebben vele. Sem világnézeti, sem érzelmi, sem meggyőződéses alapon nem tesz különbséget, egyszóval mindenevő. Nem vét helyesírási hibát, ráadásul közlései szűkszavúan tömörek, hiszen nem szokott írni. Ámde mindenkivel kedvesen szót ért a gyermekektől az aggastyánokig. Kifejezetten zöldkedvelő, meggyőződéses környezetbarát, nem csak a víz napján vagy horgászás közben fitogtatja zöld meggyőződését. Minden családban szívesen fogadnák, úgy is fogalmazhatnék, hogy közkedveltsége okán képes megtestesíteni a nemzet egységét. Gerinces, mindent szeret, erkölcsei éppen a válogatásnélküliségből adódóan szilárdak. Nem kötődik egyetlen pártelithez sem, a nép egyszerű fia/lánya. Ideális jelölt, hogy a „nép elnöke” lehessen.
Ám ha nem a tréfa kedvéért játszunk el a nép elnöke gondolattal, akkor érdemes azt is végiggondolni, hogy mi másra lehet jó a vezér által kijelölt, azaz kizárólag az ő érdekeit képviselő köztársasági elnökök csúfos bukása után maradt űr betöltése. Nem véletlenül siet a vezér a tisztséget olyan személlyel betölteni, akinek nem magától értetődő a pártkatona mivolta, a cselédségéhez tartozása. A sietség oka, hogy kifogják a szelet az ellenzék vitorláiból. És éppen ezért érdemes közösen egy példamutató személyiséget, a magyar Navalnijt megkeresni. Hátha ettől lehet más a szövetségi politika.
SZÖVETSÉG A NÉPPEL, NÉPSZÖVETSÉG. Csak azért lenne értelme gondolkodni azon, hogy ki lenne képes az ellenzéket, a civileket, a népet képviselni, hogy végre elinduljon a szövetségkötési folyamat. Képesek-e egymást elviselni a nép elnökét jelölni készülő felek? Van-e köztük olyan személyiség, aki képes mederben tartani a párbeszédet, összefoglalni, amiben egy-egy fázis lezárása után maradtak? Képesek-e úgy interpretálni a javaslatokat, mintha az a sajátjuk lenne?
Meg kell tanulni szövetségesként viselkedni, meg kell tanulni egymást elviselni (egymás lábszagát is), és meg kell tanítani a népet, hogy milyen is egy népszövetség. Ha a nép elnökének a megtalálását sikerülne a közönség számára nyilvánossá tenni - ahogy a kerekasztal tárgyalásokat követte a rendszerváltás idején a Fekete Doboz -, az már jól szolgálná a júniusi választásokat. A két szerep - a karizmatikus (vita)vezető és az ellenállhatatlanul, ám mégis kedvesen érvelő elnökjelölt - betöltésére alkalmas személy tanulás során születhet meg, amelyben egymásra találhat a vezető nélküli csapat és a csapat nélküli vezető.
NINCS KULTÚRA POLITIKA NÉLKÜL, POLITIKA KULTÚRA NÉLKÜL. Mielőtt bárki félreértené, nem a „kultúrmunkások” fokozott részvételére, a költők, írók kiemelkedő felelősségére apellálok a lenézett politikusokkal szemben. Nem gondolom, hogy helyes irány a pártpolitika kizárása, megvetése és a laikus testvérek hatalomba kerítésének dicsőítése. De a kultúra az érintkezési mód, a közlés, a viselkedés kulturáltsága is, az érzelmi intelligencia jelenléte. A politikai kultúra tanulható, ám világos szakítást kíván a morálisan, mentálisan menthetetlen mucsai macsók (5M) - legyenek akár nők vagy férfiak – megkérdőjelezhetetlen fölényeskedésével.
A nép elnökének kiválasztására irányuló egyeztetés olyan tanulási/nevelési folyamat, amelynek során azoknak a peremre szorítása is megvalósulhat, akik gőgből, hivatalból lépnek a másik lábára; akik nem azokat akarják „szolgálni, akiknek szolgájuk nincsen” (Göncz Árpád); akik nem az ország javát, hanem a javait akarják.
KI A MÉRCE? A nép elnökének kiválasztási folyamata egyetlen dologra alkalmas: hogy hangsúlyozza az erkölcsi, érzelmi, értelmi választóvonalat a hatalmon lévő vezér és pereputtya meg az ország jobb sorsra érdemes népe között. Az alkotmányos berendezkedést nézve azonban ez a kezdeményezés nem lenne szerencsés, sőt káros, hiszen megfontoltság nélkül szembe fordulna a magyar köztársasági hagyománnyal, a rendszerváltás során megerősített alkotmányossággal, amely az Országgyűlés kezébe helyezi a döntést.
A nép elnöke a magyar alkotmányos hagyomány szerint az a személy, akit az Országgyűlésben képviseletet nyert pártok a nép támogatásával, a legitimitás birtokában választhatnák meg (ld. Göncz Árpád). Ő lenne mérce, akihez mérni lehet; a köztársaságnak legalább ilyen személyiség lehet csak az elnöke.
Éppen a köztársaságot megszemélyesítő jelkép okán kell a nyilvánosság által követhetően megtalálni azt, aki a népet és nem a vezér korlátlan önkényét mutatja fel a saját személyében. A jelenlegi miniszterelnök, aki már elunta a négyévente tartott választásokat, könnyen csapdába ejtheti ezt a tetszetős, ám demagóg kezdeményezést. Hétévente vagy tízévente, közvetlenül a nép által megválasztott elnökként akarhatna eljutni akár 2030-ig, hét- vagy tízévente a nép közé szórva az adófizetők aranyait. Igaz, így legalább a négyévente bekövetkező esztelen pénzszórással nem kellene felkorbácsolni a fogyasztói árakat, ahogy eddig tette.
Éppen ezért nem lenne szerencsés, ha az ellenzék önmagának meg a népnek csapdát állítana a közvetlenül választott elnök alkotmánymódosító követelésével, mert a legfontosabb cél az erkölcsiséget szembe állítani a züllöttséggel, az erkölcstelenséggel, a jog uralmát az uralom jogával.
A jelölt személye és a kiválasztásához vezető egyeztetés teljes nyilvánossága a garancia arra, hogy a határvonal éles lehessen a züllöttség és az erkölcs, az uralom joga és a joguralom között.
NE ZAVARD MEG ELLENFELEDET, HA HIBÁZIK. Az ellenzék politikai erői eddig nem voltak képesek arra, hogy a működőképesség és a szövetségkötés képességéről meggyőzzék a közönséget. Vissza kell szerezniük a közönség bizalmát. Ebben nem az ötletelés segít, ami - a versengés miatt – szétforgácsolja az erőket, hanem az első közös lépések megtételének bejelentése. Nem kell állandó, túlmozgásos ötleteléssel leplezni a gondolkodás hiányát. Hagyni kell, hogy a vezér hibázzon, a vazallusai és a cselédei is.
Bajban vannak, mert inflációt gerjesztene a korábban alkalmazott választási csodafegyver, a pénzszórás, az uniós gyanakvás pedig lassan engedi csordogálni az eddig megszokott nagyságrendben elrabolni tervezett pénzeket. A csodafegyver kizárólag Trump és Putyin, akik csak a vezér rémálmaiban látszanak segítségnek önkényuralma fenntartásához – az egyik már most háborús bűnös, a másik Európa elleni háborúra lelkesít. Az üresen kongó frázisok, indián (dakota) közmondások, tusványosi dumák megkoptak.
Arra nincs esély, hogy az ellenzék támadásba lendüljön, de elég, ha nem akadályozza meg, hogy a vezér hibázzon. Aztán pedig a hatalom hibáiról ne terelje el a figyelmet a gondolat nélküli ötleteléssel (l’art pour l’art tüntetések az Alaptörvény módosítása érdekében), a negédes, ám teljesíthetetlen ígérgetéssel. Ha lesz erkölcsi példaadásra is képes, meggyőző „nép elnöke”, és az ellenzék megtanulja, hogyan kell szövetségben dolgozni, felmutathatja Magyarország emberi arcát.
A nép elnöke ötlet megvalósításától ennyit várhatunk.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.