– Nem tudja leírni a nevét sem, csak két ikszet tesz. Ilyen sok van errefelé, főleg az 50-es, 60-as korosztályból, jellemzően azok között, akik annak idején a nyolc osztályt sem végezték el. Ha átadok egy küldeményt, előfordul, hogy valaki a nevét még valahogy aláfirkantja, de ha például már más helyett veszi át, s oda kellene írni, hogy „anyja helyett” vagy „élettársa helyett”, nos, az már nem megy – fogalmazott lapunknak egy postás a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sály településen. A mostani fiataloknál valamivel jobb a helyzet – folytatta –, legalább olvasni tudnak, bár a hivatalos dokumentumokban lévő rubrikákat gyakran ők sem tudják értelmezni.
Azt követően indultunk el az országban Borsod-Abaúj-Zemplén valamint Somogy megye több településén, hogy nemrégiben lapunkban egy interjúban Szabó-Tóth Kinga szociológus, a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója úgy fogalmazott: tereptapasztalataik szerint az analfabetizmus az ország szegényebb térségeiben eddig soha nem látott mértékben nőtt, s ezt az országos kompetenciafelmérések is mutatják. A legutóbbi PISA-teszten például kiderült: a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások és online tanítás miatt szinte az összes ország eredménye, és így az OECD-átlag is romlott, a szövegértés területén viszont a magyar diákok csak 473 pontot szereztek, ami nem érte el még a nagyot romló OECD-átlagot, a 476 pontot sem.
A legsúlyosabb lemaradást ezen a téren az ország keleti felében lévő megyék nyolcadikosai mutatták. Egy, a felnőtt lakosság képességeinek, készségeinek és munkaerőpiaci elhelyezkedési esélyeinek összefüggését vizsgáló 2021-es tanulmányból pedig az látszik, hogy az önmagát roma nemzetiségűnek valló népesség alapkészségei rendkívül alacsonyak az idősebb és a fiatalabb generációkban is, ami elsősorban az alacsony iskolai végzettségüknek tudható be. Egyes oktatási szakértők szerint ez azonban nem romaügyi, hanem szegénységi kérdés. Pontos statisztikai adatokat nem találtunk arról, hány, valóban analfabéta, azaz írni-olvasni nem tudó ember él az országban - egyes becslések ezt 100 és 200 ezer közé teszik –, oktatáskutatók tanulmányai viszont a funkcionális analfabéták számát – vagyis azokét, akik tudnak ugyan írni, olvasni, de igazából képtelenek értelmezni a mondatokat - ennél jóval magasabbra, akár 2-2,5 millióra is becsülik.
„Soha nem látott mértékben nőtt az analfabetizmus Magyarországon”A köztársasági elnök és a volt igazságügyi miniszter lemondása körüli botrány közepette egy idevágó orbáni idézettel jártunk körbe néhány falut, azt tudakolva találomra kiválasztott helyiektől – zömmel közmunkásoktól, idősebbektől és romáktól –, értik-e magát a mondatot, vagyis azt: „A kormány nevében benyújtottam egy alkotmánymódosítást, amely lehetetlenné teszi, hogy kiskorú gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmény esetén az elkövető kegyelmet kaphasson”.
– Ne haragudjon, én ebből egy kukkot sem értek– adta vissza a papírt egy ötvenes cigány asszony Babócsán. – De nem is nekem kell értenem, azért vannak ott a parlamentben a képviselők, hogy ők tudják helyettem, mit kell csinálni – tette hozzá. Próbálkoztunk részenként rákérdezni a mondat egyes elemeire, de
az alkotmányról csak a régi augusztus 20. ugrott be neki, amikor kenyeret osztottak a cigánysoron,
minden más kérdésünkre csak ingatta a fejét, s arra sem vállalkozott, hogy lemásolja a kormányfői mondatot. – Nem kell nekem ilyen kacifántos feladat – hárította el kérésünket, majd segélykérőn a közben hozzánk lépő férjére pillantott. – Mit akart mondani, aki írta? – adtuk a kezébe a papírt, választ azonban nem kaptunk, szerzőként pedig a kormányt jelölte meg, hiszen „oda van írva, hogy a kormány nevében”. Hasonlóképp jártunk a Borsod megyei Sályon egy huszonegy éves lánnyal is, aki bevallotta, nemhogy értelmezni, elolvasni sem tudja a szavakat. Csak hét osztályt végzett – magyarázza –, aztán kicsapták az iskolából, állítólag azért, mert rajtakapták, hogy a vécében dohányzik. Meg akartuk mutatni a mondatot egy másik arra járó, középkorú asszonynak, de ő ehelyett inkább dühös lett, szerinte ezzel csak a cigányokból akarunk bolondot csinálni. A szintén borsodi Vattán „Zsuzsa kocsmája” előtt több ott lézengő férfit megszólítottunk, de amikor elolvasták a mondatot, annak értelmezése helyett csak annyit mondtak: a pedofilokat ütni kell, még a koporsóban is. A szomszédos Csincsén volt, aki azzal hárított, nem jó a szeme, és amúgy is utál olvasni, mások szintén csak a haragjukat fejezték ki a gyermekbántalmazók ellen, de hogy mi a mondat értelme, azt nem tudták kibogozni.
– Meg kell védeni a pedofiloktól a gyerekeket, azt jelenti – mondta egy nyugdíjas asszony a barcsi Lidl előtt, de hamar kiderült, nem talált összefüggést az alkotmánymódosítás és a pedofil-ügy között. A dél-somogyi kisvárosban megkérdezett kilenc helybéli közül öten azonosították be sikeresen a citált mondat gazdájaként a miniszterelnököt. A többség a bicskei üggyel kapcsolatos elnöki kegyelem nyomán kirobbant botrányról is hallott, ám az alkotmánymódosítást már csak ketten tudták az alaptörvény újabb átírásaként értelmezni.
A szintén somogyi Háromfán két idősebb asszony volt hajlandó elolvasni az idézetet, az egyikük egyből Orbán Viktor nevezte meg forrásként, hiszen „ő az, aki minden körülmények között megvédi a gyerekeket”, a másikuk viszont kissé érthetetlen módon Matolcsy György jegybankelnököt látta az alkotmány-módosítás terve mögött,
zavaros okfejtését egy idő után képtelenség volt követni. A taranyi Zrínyi utcában kérésünkre négyen is becsülettel elolvasták a kinyomtatott szöveget, de senki sem vállalkozott rá, hogy elmagyarázza, mit takar a miniszterelnöki kinyilatkoztatás, melyet amúgy volt, aki Novák Katalinnak, más pedig Lázár Jánosnak tulajdonított. –Terelés, kármentés – idézte fel az elmúlt napok során igencsak gyakran előkerülő szavakat a mondat olvastán Nagyatádon a 47 éves Ádám. – Novák meg Varga belebukott a kegyelmi ügybe, az Orbán pedig megpróbálja visszalapátolni a szart a lóba – foglalta össze röviden a lényeget, ha nem is a legszabatosabban, de jelezve, ő legalább követte és értette a botrány egyes stációit.
Már a Vuk sem érdekel senkit
Az elszegényedett településeken élő hátrányos helyzetű családokban a gyerekek eleve azt a példát látják, hogy nincs szükség a tudásra, olvasásra írásra, mert a szülők ezek nélkül is boldogulnak: elmennek napszámba vagy közmunkára, van étel az asztalon, megveszik a legszükségesebbeket – foglalta össze a Népszavának K. Nagy Emese a gyerekek felzárkóztatását különleges, az együttműködésre alapuló módszerekkel segítő hejőkeresztúri iskola volt vezetője, a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetének főigazgatója. Szerinte sok szegény családban hiányzik a motiváció, nagyon kevesen vesznek könyvet a kezükbe, vagy írnak levelet, naplót.
Pedagógusként is az volt a tapasztalata az általános iskolában, hogy a diákok szinte csak szavakban beszélnek, nem alkotnak mondatokat, erre pedig csak „rátesznek” az olyan internetes alkalmazások, mint például a TikTok, ahol mindent a végletekig leegyszerűsítve kommunikálnak. Márpedig ha nincs egy gyerekekben motiváció és kíváncsiság, nagyon nehéz megtanítani őket akár a betűvetésre, akár az olvasásra. Szavai szerint elképzelhető, hogy ötven év múlva már kevesen tudnak majd tollal és ceruzával írni, jellemzően számítógépeken és mobiltelefonokon kommunikálnak egymással az emberek, ami azonban visszahat a képességeik fejlődésére is. Ha ugyanis átugorják a kézírást, olyan motorikus készségeket veszítenek el, amelyek az agyi működésükre is hatással vannak.
Hogy a borús előrejelzésnek van némi alapja, azt mi sem igazolja jobban, mint hogy az Egyesült Államokban már most akadnak olyan iskolák, ahol nem tanítják a kisdiákoknak az írást, ehelyett a táblagépek kezelésére helyezik a hangsúlyt – mondta. Lázár Tünde tiszanánai könyvtáros is siralmas képet festett a mai gyerekek olvasási készségeiről, igaz – tette hozzá – az ő településük iskolájába túlnyomórészt hátrányos helyzetű diákok járnak. Tapasztalatai szerint az alsósokat már a Vuk története sem csigázza fel, Fekete István kerek mondatait egész egyszerűen nem értik meg. A gyors, vibráló, képszerű, rövid meséktől villanyozódnak fel, olyanoktól, amelyeket otthon is látnak a nagy képernyős tévén, ezekkel tudnak azonosulni. Tizenöt perc múlva azonban itt is váltani kell, mert még a „pörgős” sztori sem köti le őket ennél hosszabb időre.
