- Csellengés a nagyvárosban Csala Károly Vencellel - az ipari alpinisták nyugalmával

A versei bizonyos pontokon prózai nyomokat mutatnak. Miért éppen a lírát választotta?

Jóval korábban kezdtem el naplót írni, szóval igazából előbb a prózával kezdtem kísérletezni. Az első megjelent szövegem is egy novella volt, utána fordultam a versek felé. Sűrűbbnek éreztem, és kisebb dolgokra fókuszálva tudtam kihozni valami olyat, ami a prózából hiányzik. A lényeg keresése volt az izgalmas. Egy-egy verssel el tudtam szöszölni, fél mondatokból csináltam verseket, lehetett egy beszélgetésből egy félreértett mondat, vagy bármi, amit továbbviszek magamban. Az érdekelt, hogy ezekkel mit tudok kezdeni, vagy miért épp az a részlet volt olyan fontos. Kevésbé történetet akartam elmondani, ettől függetlenül néhány vers igenis összefüggő, kerek egészet alkot. Ha az olvasás olyan, mint a nyomozás, akkor így kirajzolódhat valami történet ebből az egészből.

Voltak valamilyen támpontjai ehhez a munkához?

Ezzel a kötettel először Závada Péterrel kezdtem el dolgozni, akihez egy online írókurzus keretében jártam. Sok szöveg közül kiválogatott néhány neki tetszőt, és azután javasolta, hogy milyen irányba érdemes elindulnom, kik azok, akikhez kvázi hasonlítok stb. A New York-i iskola és a hétköznapi költészet jött elő, például Frank O’Hara. Az ő szövegeikhez tudtam fordulni, hogyha elbizonytalanodtam, fontosnak tartom, hogy kezdő alkotóként ne egyedül próbáljam megtalálni meg kitapogatni a dolgokat. Eleve jó az, hogy kaptam segítséget, másrészt meg jó, hogy feltérképezhettem azt, hogy ilyesmivel ki foglalkozott korábban. Szerintem nem is lehet anélkül elkezdeni, hogy ne látnám a teljes képet arról, hogy ez a fajta költészet hova tartozik. A magyarok közül Szijj Ferenchez érzem magamat igazán közel. Bartis Attila szintén egy fontos referencia, ő nagyon más szerintem ahhoz képest, amit én csinálok, de valahogy azt a furcsaságot vettem észre, hogy prózában azt keresem, ami inkább az úgynevezett midcultra hajaz, ami könnyebben befogadható, mégsem megy a minőség rovására. A prózában szerintem most igény van erre, és talán a versek is majd idővel ebbe az irányba fordulnak. Én most egy kísérleti szakaszban vagyok, kvázi tudományos munkaként is fogom fel ezt a költészetet, mindig olvasok hozzá, anyagot gyűjtök.

A kötet címe is előrevetíti a városi környezetet, és valóban lépten-nyomon különböző nagyvárosi (élet)terek, épületek és persze a köztük/bennük élő emberek bukkannak fel. Foglalkozott-e valaha urbanisztikával?

A megfigyelés igazából onnan ered, hogy szeretek mászkálni, megfigyelni meg felnézni. Kifejezetten ilyen tanulmányokat nem folytattam. Inkább csak a csellengő mászkálás, ami elég közel áll hozzám. Így adta magát a flâneur témája, ami szerintem a XIX. században volt nagy téma, és most kicsit le akartam porolni. A magyar nyelvben is több szó van erre: flangálás, csellengés, mászkálás, és mindegyik egy kicsit mást jelent, de mindegyikben benne van a céltalan lődörgés, hogy csak úgy a mászkálás, a megfigyelés kedvéért indulunk el valahova, és megfigyelőként egyszerre vagyunk kívül és belül. Walter Benjamin mellett Földényi F. László és különösen Az eleven halál terei voltak hatással rám, valamint a tér, illetve a rendezettség és a rendezetlenség kérdése. Hogy egy rendezetlen térben is ott van annak az igénye, hogy egy szervezett tér jöjjön létre, és egy város mindig törekszik arra, hogy a szervezett legyen, és hogy igazán akkor lesz tökéletes, ha már azok az emberek sem lesznek ott, akik építették. Sok olyan épület van, amit kvázi az örökkévalóságnak építettek, és igazából most az ember mulandóságát hirdeti. Ezek a gondolatok nagyon megragadtak, akárcsak az, hogy a régi és az új miként fér el egymás mellett. Például a Máriássy Ház nagyon tetszett, korábban borjúvásárcsarnok volt, most meg iroda, de ugyanilyen a Gizella-malom is Ferencvárosban, ami most lakóház. De a régi meg az új vajon hogyan egészíti ki egymást, vagy egy új épület, amit felhúznak egy régi mellé, az vajon aláhúzza vagy kihúzza az előzőt? Az épületeknek az újfajta kihasználási módja foglalkoztatott, amit az emberi viszonyokra is megpróbálok lefordítani.

A tér mint kötetszervező erő már a versírás közben bontakozott ki, vagy a szerkesztéskor alakult ki ez a vezérfonal?

Tudatos döntés eredménye volt. A különböző ciklusokat is úgy kezeltem, hogy most az adott ciklushoz írok egy-egy verset. Ami összetartja végül is a kötetet, az a nagyvárosi tapasztalat, de nem akartam, hogy kifejezetten csak erről szóljon. Az egyik ciklus a szerelmi költészetet tárgyalja, és akkor az kerül előtérbe, a másik pedig az idegenség érzéséről, amihez adja magát a nagyváros. Ugyanakkor az emberi viszonyokban is tetten érhető, hogy hogyan viszonyuljunk a másikhoz, hogyan lesz egyáltalán egy helyből otthon, minden attól függ, hogy mi hogyan viszonyulunk valamihez. Egy-egy tér is lehet közömbös, ha oda nem jár senki. Egy-egy párkapcsolatban is előkerül a másik kiismerhetetlensége vagy a birtoklási vágy. Kiismerhetek-e úgy egy várost, amiben én naponta csellengek, mint egy másik embert. És mindez igazából tévedés, mert a város is változik, sokszor olyan döntések következményeként alakul át, amire az ember nincs is hatással.

A borítón szintén egy jellegzetes nagyvárosi pillanat látható a napfényes utcarészlettel, amit ha nem is tükörben, de homályosan látunk. Melyik sétája során bukkant a képre?

Bartha Máté fotója van a borítón, akinek a kiállítására szinte véletlenül találtam rá. A Capa Központ kurátora, Mucsi Emese szólt, hogy lesz egy ilyen tárlat. Néztem a sorozatot, és egy csomó dolgot nem értettem, viszont azt éreztem, hogy ez közelít az enyémhez, és később fontos volt, hogy egy kortárs alkotóval dolgozhattam együtt, megkérdezhettem a véleményét. Az ő szemlélete nagyon passzolt az enyémhez, miszerint Budapest tulajdonképpen egy síkság, és csak az itt élő emberek adtak ennek az egésznek értelmet. Ők csináltak kiismerhetetlen, labirintusszerű negyedeket, holott a természet nem úgy akarta, de mégis alakul meg változik a tér megítélése, akár a politikai akarattól is függ, hogy mi lesz, felkapott, és akkor így már a birtoklási vágy kérdése is előtérbe kerül. Az a városi embernek a sajátja, hogy nagyobb mértékben függ talán attól, hogy éppen hogyan alakul az a terület, amiben ő él. De Máté esetében szintén a nyomozás kedvéért került elő bizonyos téma, olyan dolgoknak tulajdonít jelentőséget, aminek mondjuk egy nyomozó vagy egy bűnügyi helyszínelő, és az ő saját logikája mentén tölti fel tartalmakkal a városi teret. Mászkál, lefotózza, ad hoc jelleggel kiragad részleteket, és abból bontakozik egy nyomozás.