Budapest;taxi;Főtaxi;Uber;

Fixáras és sárga lesz Budapesten a visszatérő Uber

A szolgáltatás a Főtaxival együttműködésben jelenhet meg újra a fővárosban, de az együttműködés formáiról még keveset tudni.

Nem önállóan, hanem a Főtaxival együttműködésben jelenhet meg újra a fővárosban az Uber. Az utazásmegosztó szolgáltatás 2016-ban éppen a „hagyományos” taxitársaságok nyomására döntött a távozás mellett, de a cég közlése szerint most más lesz a helyzet, bár az együttműködés formáiról egyelőre keveset tudni. Az Uberrel partnerségben álló F Mobilitás Kft. a Főtaxi leányvállalata, de a felhasználók számára nem lesz átjárható a két platform: a cégtől a hvg.hu megtudta, hogy aki uberezni akar, az az Uber appján kereshet magának elérhető sofőrt, aki a Főtaxival utazna, az a Főtaxi elérhetőségein hívhat autót.

Az egyelőre kérdés, hogy az együttműködés keretében már Ferihegyen is használhatják-e majd az érkezők az Ubert – a légikikötőben, szerződéses partnerként jelenleg kizárólag a Főtaxi jelenik meg droszttal is működő taxiszolgáltatóként. Az Uber a portál erre vonatkozó kérdését azzal hárította el, hogy az F Mobilitás Kft. diszpécserszolgálati engedélyét egyelőre nem kapta meg, így ezeknek a kérdéseknek a tisztázása is várat magára. Ahogy azt sem tudni, a piacra lépés pontosan mikor történik – a cég azt ígérte, erről folyamatosan tájékoztatást nyújtanak majd.

A budapesti Uber bizonyos szempontból eltér a platform hagyományos üzleti modelljétől, amelyben a fuvar ára függ az igénybe vett jármű típusától, illetve az adott időszakban tapasztalt kereslettől. Mint a hvg.hu a cégtől megtudta,

az Uber – betartva a helyi előírásokat – fix áron fog működni Budapesten, így például az említett dinamikus árazást sem fogják alkalmazni.

Ez azt is jelenti, hogy az Uberek – hasonlóan az amerikai eredetű platform üzleti modelljét követő Bolthoz – nem magánautóként, hanem sárga taxiként jelennek majd meg a budapesti utcákon. Erre utal legalábbis a cég válasza, miszerint „minden országban, ahol az Uber működik, az alkalmazást használó sofőrök által használt autók minden jogszabályi előírásnak megfelelnek”.