Fővárosi Közgyűlés;

Karácsony Gergely: A dokumentumok drámai erővel jelezték, hogy mi történik a bicskei intézményben, a gyerekek mégsem kaptak érdemi segítséget

A Fővárosi Közgyűlés elfogadta a főváros családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló stratégiát.

Itt az idő, mondjon le, még emelt fővel távozhat, ahogy tette ezt Novák Katalin köztársasági elnök – okozott nem kicsi derültséget Kovács Péter XVI. kerületi polgármester napirend előtti felszólalásában. A lemondás oka szerinte a kormánypárti sajtó által pörgetett Lánchíd-ügy, amely mögött egyelőre nem sikerült valós összefüggéseket teremteni.

Erre mutatott rá válaszában Karácsony Gergely főpolgármester, aki rögtön át is tért a Fővárosi Közgyűlés februári ülésének egyik legfontosabb témájára az egész magyar közéletet megrázó kegyelmi ügyre, amelynek a bicskei gyermekotthonban elkövetett szexuális bűncselekményeket elkövető Vásárhelyi Jánost takargató Kónya Endre mentesült bűne jogi következményétől.

A fővárosi önkormányzathoz 2011-ben benyújtott dokumentumok drámai erővel jelezték, hogy mi történik az intézményben, ennek ellenére a gyerekek semmilyen érdemi segítséget nem kaptak

 – mutatott rá Karácsony Gergely.

Mint mondta, a hivatal elkészítette a jelentését, amely összefoglalta mindazt, ami az elérhető dokumentumokból kiolvasható volt, de azokból minden részletre nem derülhetett fény. Vannak benne olyan megállapítások, amelyek kibontására és elemzésére szükség van. Ezt szolgálja az az öt fős vizsgálóbizottság, amelynek felállítására javaslatot tett.

Karácsony Gergely fontosnak tartja annak kiderítését, hogy kik tudtak még a bejelentésről. Az már ismertté vált a dokumentumokból, hogy a gyermekvédelmi főosztály vezetőjét, a gyermekvédelmi osztály vezetőjét, a főjegyzőt és a területért felelős főpolgármester-helyettest, valamint a Tarlós István kommunikációs vezetőjét tájékoztatták. Az ellenzéki városvezető szerint az nem életszerű, hogy a főpolgármester nem tudott egy ilyen fajsúlyú ügyről, miközben a bizalmi emberei között számon tartott főjegyző, a sajtófőnök és a tanácsnoka tudott róla. Ha mégis így lett volna, az súlyos működési gondokra engedne következtetni az akkori városvezetés részéről.

Karácsony szerint igenis eljött a politikai felelősség tisztázásának az ideje. 

Ő a maga részéről vállalja a személyes felelősséget és bocsánatot kért az áldozatoktól és a nevelőktől, akiket nem hallgattak meg 2011-ben. Karácsony azt is elismerte, hogy valóban egy belpolitikai botrány kellett ahhoz, hogy vizsgálatot indítsanak és felállítsák ezt a bizottságot.

De miért nem gyulladt ki a piros lámpa az akkori hivatalban és a városvezetésben? 

Egyszerűen leadminisztrálták magukat, azután tovább tolták a felelősséget a rendőrségre. Ha egy ilyen ügy most derülne ki, én már nem lenne szabadlábon – jelentette ki a főpolgármester.

Wintermantel Zsolt, a Fodesz frakcióvezetője, nem egy politikai ítélőszéket, hanem egy korrekt vizsgálatot szeretne, amely azonosítja azokat a pontokat, ahol félrecsúszhattak a dolgok. A bizottság munkáját két taggal segítik. Wintermantelt végtelenül elszomorította, hogy annak idején megszavazta a pedofil igazgató kitüntetését. De ennél sokkal fontosabbnak tartja, hogy ez az ember évtizedeken keresztül hogy vezethette az intézményt. Ki kell deríteni, hogy 1990-től hogyan tudott úgy működni az intézmény, hogy a főigazgató ténykedése senkinek sem tűnt fel, öt évente újra és újra bizalmat szavaztak neki. Így ennek kivizsgálását is a bizottság feladatául tenné. A főpolgármester elfogadta az erről szóló módosítót. Wintermantel nem értette, hogy jön ide az előző városvezetés politikai felelőssége, hiszen mindent megtettek, amit tehettek, jogi szempontból semmi nem akadályozta a kitüntetés odaítélését sem. Azt is megemlítette, hogy az áldozatok a jelenlegi városvezetéstől is kértek kártérítést, de egy formalizált jogi levéllel elhajtották őket.

A vitában hozzászólók többsége azt hangsúlyozta, hogy a bizottságnak a felelősök megnevezése és az akkori történések feltárása mellett fontos, hogy kidolgozzanak olyan protokollokat, amelyek megakadályozzák, hogy ez a jövőben megtörténhessen.

Kiss László III. kerületi polgármester bocsánatot kért a fővárosi önkormányzat nevében a 2011-es eseményekért és a kitüntetés miatt is. Egyúttal elképesztőnek tartotta, hogy az előző városvezetés még most sem képes erre és nem érzik az erkölcsi felelősséget sem.

Niedermüller Péter erzsébet városi polgármester felháborítónak tartotta a bicskei gyermekotthonban történteket, de szerinte ennél is súlyosabb társadalmi problémáról van szó, mivel nem csak a gyerekotthonokban, de több sportág esetében, a katolikus egyházon belül is rendre előkerül a pedofília vádja. De akadt egyetlen magyar katolikus egyházfő, aki őszintén bocsánatot kért már?

Az állami intézményekben felnőtt gyerekek 80 százaléka ma sem tud lábra állni, többségük az utcán végzi. A fiatalok ezreit hagyja magára az állam, ezért minden önkormányzatnak alapvető feladata, hogy legalább helyben támogassa ezeket a fiatalokat

Pikó András VIII. kerüelti polgármester a civil szakértők szavait kihangosítva arra hívta fel a figyelmet, hogy a politikai felelősök keresésével nem lesz boldogabb a gyermekotthonban élők élete. Másrészt a jelenlegi botrány a közbizalom hiányáról szól, az emberek nem bíznak többé a politikusokban, nem bíznak bennük sem. S hogyan lepődhetne meg ezen, ha két kerületben korábban dolgozó, de másutt a XVII. kerületben és a VII. kerületben politizáló fideszesről is kiderült, hogy érintettek ilyen ügyben.

Dódity Gabriella fideszes képviselő az objektivitás fontosságát hangsúlyozta, a bocsánatkérést azzal relativizálva, hogy „valamennyi felnőtt bocsánattal tartozik, mert valamennyien a jelzőrendszer részei vagyunk, ennyi erővel mindannyian felelősséggel tartozunk”. A bizottság tagjaként előre arról biztosított mindenkit, hogy nem tereli politikai síkra az ügyet.

Vannak pillanatok amelyek egy életre beleégnek az ember elméjébe – mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, akinek ilyen volt az, amikor először olvasta a nevelők által írt 2011-es bejelentést, ami után nem történt semmi érdemi. A hivatal fejeltlenül rohangált Bicske és Budapest között, majd rábízták az egészet a rendőrségre, ami másfél hónap után kérte be az iratokat

A Fővárosi Közgyűlés egyhangúan megszavazta a vizsgálóbizottság felállítására vonatkozó javaslatot. A bizottság elnöke Kiss László, tagjai: Dódity Gabriella (Fidesz), Gajda Péter (MSZP) XIX. kerületi , Soproni Tamás (Momentum) VI. kerületi polgármester, valamint Wintermantel Zsolt lesz.

Elfogadták

Ezt követően a közgyűlés elfogadta a főváros családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló stratégiát, amelyen 2022 óta dolgoznak. Kiss Ambrus adatokkal támasztotta alá ennek szükségességét: 2022-ben 135 regisztrált kapcsolaton belüli erőszokt regisztráltak, 833 esetben kértek segítséget a gyermekvédelemtől. Ráadásul ezek csupán az ismertté vált esetek.

A politikus szerint a fővárosnak ugyan nincs gyermekvédelmi rendszere, de ettől függetlenül van teendője ezen a területen. A stratégia három területre fókuszál: megelőzés, korai azonosítás és az áldozatok segítése. Mint mondta: a jelzőrendszer működésében most is vannak diszfunkcionális elemek, így létrehozzák a fővárosi áldozatvédelmi fórumot, ahová a kerületi önkormányzatok mellett az egyházi szereplőket, illetve civil szakembereket is meghívják tapasztalatok, információk cseréjére. Módszertani ajánlást dolgoznak ki a kényszerláthatás intézményének traumatizáló hatásának csökkentésére, illetve támogatnák a kortárs segítőket, mivel a családon belüli erőszak és kortárs bántalmazás között erős kapcsolat van. Ezenfelül közösségi tereket hoznak létre a bántalmazottaknak, illetve a jelenleg hetente alig 12 órában elérhető civilszervezeti segélyvonalakat kibővítenék.

Ezenfelül már másodszor ír ki pályázatot civil segítő szervezeteknek a Fővárosi Szolidaritási Alap, a kora gyermekkori intézmények számára pedig külön 300 millió forintos pályázati keretet nyitnak az UNICEF-fel közösen.

A szexuálisan bántalmazott gyerekeknek csak kisebb része él gyermekotthonban – mutatott rá Baranyi Krisztina, IX. kerületi polgármester. A védett házak rendszere nagyon sok hiátussal működik. Ferencvárosban 2020 óta évente 5 lakást tudnak biztosítani a családon belüli erőszak elől menekülőknek egy éven át. Azért kell erre forrást biztosítani, mert az állam erre nem költ. A védett házak hálózatának kialakításához kérte a többi polgármester segítségét.

UPDATE

Korábban tévesen azt írtuk, hogy a fideszes képviselők nemmel szavaztak a főváros családon belüli erőszak megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló stratégiára. A tévedésért elnézést kérünk.

Vita nélkül

Egyetlen hang nélkül szavazták meg a közös bérlet szerződéséről szóló előterjesztést, bár újdonság valóban nincs benne. Rögzíti a korábban bejelentett kölcsönös bérlet elfogadást, illetve elszámolási rendszert. Ugyancsak vita nélkül, egyhangúan fogadták el a fővárosi városüzemeltetési cég, a BKM és a hulladékgazdálkodási koncessziót 35 évre elnyerő MOL közös cégébe való apportálásról, illetve hulladékégető és a pusztazámori lerakó eladásáról szóló előterjesztést. (Erről mai lapunkban részletesen írtunk.)