lúgos orvos;Renner Erika;

Nem bocsátotta feltételes szabadságra a lúgos orvosként ismertté vált férfit a bíróság

Az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

A Fővárosi Törvényszék büntetés-végrehajtási bírája a pénteken megtartott meghallgatás eredményeként nem bocsátotta feltételes szabadságra azt az orvost, aki a szakításuk miatt lúggal öntötte le volt barátnőjét még 2013-ban. A bíró a meghallgatás, valamint a rendelkezésére álló iratok alapos mérlegelése után úgy ítélte meg, hogy az elítélt a törvényi előfeltételeknek nem felel meg, a büntetési célok maradéktalan érvényesülése érdekében jelenleg nem bocsátható feltételes szabadságra. A végzést az ügyészség tudomásul vette, az elítélt és védője fellebbezést jelentett be, így az nem jogerős.

Mint ismert, Bene Krisztiánt csak tette elkövetése után öt évvel, 2018-ban életveszélyt okozó testi sértés miatt ítélték jogerősen 11 év börtönbüntetésre, továbbá örökre eltiltották az orvosi hivatás gyakorlásától. (Tettét soha, egyik bíróság sem minősítette életellenes bűncselekménynek, illetve kapcsolati erőszaknak.)

Az elkövető a jogerős ítélet után is ártatlannak vallotta magát, és minden követ megmozgatott - alkotmány jogi panasszal is élt - annak érdekében, hogy szabadlábra kerülhessen. 

2019-ben jogerősen 25 millió forint kártérítés megfizetésére is kötelezték, de ezt az összeget is csak 2021-ben kapta meg az áldozat.

- Nyilván folyamatosan kérvényezni fogja a feltételes szabadságra helyezését, én most egy kis haladékot kaptam

 – nyilatkozta lapunknak Renner Erika, a lúgos orvos áldozata. 

- Engem most az érdekel, hogy a rendszer milyen biztonságot nyújt az áldozatoknak az elkövetők szabadulása után. Mert jelenleg semmit. Az áldozatok jelenleg láthatatlanok. Az Igazságügyi Minisztériumban zajlik a rendszer megreformálása, remélem, hogy ez eredményes lesz, és például az ilyen tárgyalásokra majd az áldozatot is meg kell hívni, aki elmondhatja, hogy van-e jogos félelme.”

Tuzson Bence igazságügyi miniszter januárban ezzel kapcsolatban Facebook posztján azt írta: egy olyan szabályozás kidolgozásába kezdtek, amely lehetővé teszi, hogy az elkövető feltételes szabadlábra bocsátásába a sértettnek is lehessen beleszólása, illetve lehetőség nyíljon arra, hogy az áldozat kezdeményezésére a bíróság elrendelhesse az elkövető távoltartását.

A közvéleményt az üggyel kapcsolatosan az is felháborította, hogy tavaly március 15-én Nyulasi Tibor megkapta a magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozatát. Ő volt az ügy tárgyalásának egyik orvos szakértője, akinek a többiektől eltérő álláspontja szerint az áldozat akár magának is okozhatta a sérüléseit.