- „Mi nem szerettünk volna senkit lekoppintani” – Interjú Lóth Balázzsal, a Most vagy soha! rendezőjével

Rákay Philip hazafias kötelességnek tartotta, hogy elkészítse a Most vagy Soha!-t. Önnek mi volt a motivációja?

Nekem nagyon vonzó lehetőség volt, hogy a magyar történelem vitán felül egyik legfontosabb napjáról ilyen ambiciózus film készüljön, ez tényleg hiánypótló. Nem ismertem Rákay Philipet és Szente Vajkot előtte. Felkértek, mint rendezőt, így valóban ez egy produceri film, ha erre is utal a kérdésében. A Most vagy soha!-t a két kreatív producerrel és Kis-Szabó Márk forgatókönyvíróval közösen készítettük elő, forgattuk le, tehát csapatmunka volt. Harmonikus, jó volt az együttműködés. Ízlésben, abban, ahogyan egy mainstream filmről gondolkodunk, nagyon hamar megtaláltuk az összhangot. Egy rövid összecsiszolódási fázis után azt gondolom, az a film készült el, amit ők is, meg én is szerettem volna a vásznon látni.

Mi volt pontosan a felkérés?

Forgatókönyv alapján tudok bármire igent mondani, itt is ez történt. A karrierem a műfaji filmekhez köt, sokkal több mozgóképet rendeztem felkérésre, mint saját kútfőből. Ráadásul, kicsit két világ között vagyok, mert tanultam Amerikában, a New York Film Academy-n, meg Magyarországon is, a Színház és Filmművészeti Egyetemen – ebből adódóan mind az angolszász, mind az európai filmes „iskolának” ismerem a pro és a kontra oldalát. A felkérés pedig egy ízig-vérig romantikus történelmi kalandfilmről szólt, egy zsánerfilmről, amely a legszélesebb közönséghez juttatja el március 15-ét, hogy milyen lehetett a forradalmi tömeggel együtt vonulni, harcolni: egy szép, közös ügyért veszélyeket vállalni.

Mit tett hozzá személyesen a produkcióhoz?

Én rendeztem a filmet. Ez nem azt jelenti, hogy afféle lelkes technikusként csináltam végig, mint ahogy azt sem, hogy ez egy szerzői alkotás lenne. A Most vagy soha! valóban produceri rendszerben készült, ahol a kreatív producerek, Rákay Philip és Szente Vajk egyben társírói is a filmnek, ebből adódóan jelen voltak az előkészítés és a forgatás, utómunka teljes ideje alatt, és a castingtól a díszleten keresztül a zenékig bezárólag, sok döntést közösen hoztunk meg. Folyamatos közös munka eredménye a film, de voltak kérdések, amelyben a kreatív producerek mondták ki a végső szót. Ez kicsit olyasmi, mint ahogyan az USA-ban nagyon régóta készülnek a stúdió produkciók. Én ebben a hierarchiában megtaláltam a helyem – én is a saját édes gyermekemnek érzem ezt a filmet.

Kik azok a rendezők, akikhez mondjuk társítaná magát stílusban és munkamódszerben?

Egyszer valaki a sajtóban bemondta, hogy a Guy Ritchie-féle Sherlock Holmes-t stílusát másoljuk. Sajnos ki kell ábrándítsak mindenkit, nincsenek lassított jiu-jitsu verekedések a Most vagy soha!-ban. Mondhatnék még számos karikírozott példát, amihez hasonlítottak minket, de mi nem szerettünk volna senkit lekoppintani. Mivel amit alkalmazunk, az egy nemzetközi filmnyelv, a néző óhatatlanul találni fog benne toposzokat, párhuzamokat, hasonlóságokat. Ugyanakkor az is igaz, hogy ennek a fajta filmkészítésnek Magyarországon nincsenek nagy hagyományai.

Hogyan viseli, hogy a film körülötti politikai viták beárnyékolják a produkciót?

Azzal nyilván nehéz mit kezdeni, hogy még be sem mutattuk a filmet, de már markáns és sarkos véleményeket lehetett róla hallani. Ez várható volt egy olyan film esetében, amely ennyire az érdeklődés középpontjában van – nyilván a létrejöttének a körülményeiből, a magas költségvetéséből adódóan. Engem ebből az egészből főként egy dolog foglalkoztat: nézzék meg a Most vagy soha!-t, akármilyen előítéletük is van, és utána mondjanak róla véleményt. Arra kérem a nézőket, becsüljék meg az ebben résztvevő ezernégyszáz ember ötévi munkáját. Ha valamilyen politikai prekoncepció vagy a producer személye miatt nem nézik meg, akkor a sokfajta értékkel és kulturális beállítottsággal rendelkező szakemberek munkájára mondanak nemet.

A politikai „kabát”, amely a Rákay Philippel való együttműködéssel jár, egyáltalán nem zavarja?

Én sosem tettem politikai nyilatkozatot, nem csak ennek a filmnek a kapcsán, hanem évtizedek óta semmikor, így most sem fogok, ugyanis nekem ez nem dolgom. Én egy közönségfilmet kedvelő és készítő filmőrült szakember vagyok. Az volt a dolgom, hogy a Most vagy soha! egy közönségfilm, mindenki filmje legyen. Tudom, hogy ez Magyarországon szinte lehetetlen, de állítom: pártállástól, vallástól, hovatartozástól függetlenül sokan szeretni fogják. Minden oldalon meg tudom találni az értékeket. Ebben a produkcióban különböző világnézetű emberrel dolgoztam együtt, és mindenkivel meg tudtam találni a közös értékeket.

Petőfi Sándor liberális forradalmár volt...

Forradalmár volt – ez a lényeg. Március 15-e a nemzeti minimum ügye. Azért is fontos és közös ügyünk, mert egyetlen ember, egyetlen szikra, egyetlen eszme mögé Buda-Pest lakosságának a fele felsorakozott. Ötvenezer ember lakott Pesten ebben az időszakban, és bár különböző leírások vannak, de tizenöt- húszezer ezer ember jó eséllyel ott volt a forradalmi tömegben. Ez a ma emberének is fontos üzenet: van egy ember, aki önmagában semmit sem érne a közösség nélkül. Erről szól ez a film. Nem volt célja sem a kreatív producereknek, sem az írónak, sem nekem az, hogy a ma felé politikai üzenetet fogalmazzunk meg. Vegytiszta, egyszerű szándék vezérelt minket: hogy ennek a napnak olyan emléket állítsunk, amit a ma közönsége is át tud élni.

Mi szükség volt arra, hogy egy fiktív titkosrendőrt is beleírjanak a történetbe?

Ebben az időszakban alig létezett fotográfia, írásos dokumentumokból tudjuk, hogy mi történt. A történészek, akikkel beszéltünk, egyetértettek abban, hogy mivel ebben az időszakban formálódott a császári titkosrendőrség, egy nappal korábban Bécsben belelövettek a diákságba, egyáltalán nem volt veszélytelen a budapesti forradalom, benne volt a pakliban, hogy itt is vér fog folyni. Farkasch, a titkosrendőr karaktere csak részben részben fiktív. Ebben az időszakban alakult meg a császári titkosrendőrség, illetve volt két besúgó, akik rendszeresen jelentettek Petőfiékről – ezeket szerettük volna kifejezni egy erős antagonistával. Nekünk, filmeseknek az volt a dolgunk, hogy egyetlen nap történetében elmeséljük azt, amiről aztán az egész forradalom és szabadságharc is szól. Jelesül, hogy itt volt egy társaság, akik bohémek, ifjak, barátok voltak, ugyanúgy szerettek, buliztak, csajoztak, mint mi, és mégis egy nap alatt megváltoztatták a világot.