Köztársasági elnökként is az Alaptörvény a munkája sarokpontja, kerete és mércéje, fogalmazott az Alkotmánybíróság volt elnöke. Idézte is a feladatát: kifejezi a nemzet egységét, és őrködik az államszervezet demokratikus működése felett. „Ez az egység az, amit nem lehet és nem is engedek megbontani. És ez a működési forma az, amelynek keretei között értelmezem a szolgálatom, és amelynek határait következetesen fogom őrizni, és nem engedem átlépni.” Hajlíthatatlan demokrata? Ember, aki nap nap után borsot tör Orbán orra alá?
Egység dolgában, miheztartás végett, érdemes a rendszer névadójához fordulnunk. Orbán Viktor 2010. május 22-én a következőképpen fogalmazott. „…igaza a nemzeti egységnek van, a győztes feladata pedig az, hogy a nemzeti egységet és annak igazságát védje, képviselje – és legyőzzön minden olyan jelenséget, erőt és törekvést, amely a nemzeti egységgel szembefordul, azt veszélyezteti”. Idézet a Nemzeti Együttműködés Programjából, amely a Nemzeti Együttműködés Rendszerét megalapozta. A NER csak egy rossz vicc lett, kellemetlen visszaélés a kétharmados többséggel, amely minden szabályt úgy írt át, hogy a megalkotója választás útján kipenderíthetetlen legyen a hatalomból. A demokrácia díszletében pedig dedikáltan talpától a fülbevalójáig, vagy „csak de facto” fideszes köztársasági elnökök játsszák a szerepüket. Egyik a másik után, leszerepelve.
Zsarnokságra tör
Különös nemzeti egység az, amibe csak a „mieink” férnek bele (aki nincs velünk, az ellenünk…), ahol az ellenzéket a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatnak tartja Kövér László Fidesz-alapító házelnök, és ahol a baloldalt kommunistaként, a liberálisokat diplomás kommunistaként nézi le Orbán Viktor (szintén Fidesz), minden eszközzel, kifogyhatatlan közpénztömegekkel uszítva-hergelve az ellenzék (és Brüsszel és a pomogácsok) ellen. Kétségbe vonva hazafiságukat, magyarságukat. Vajon melyik elemében illeszkedik egy valódi nemzeti egységhez ez a szemlélet?
– Sehogy sem – fogalmaz kérdésünkre Majtényi László jogtudós, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke, akit baloldali civilek egy csoportja 2017-ben államfőnek jelölt Áder Jánossal szemben.
– A kormányzat önmagára ragasztott címkéje a nemzeti együttműködés, de célja az ország megosztása, a rendszerkritikus csoportok felszámolása és a politikai ellenzék domesztikálása.
Jogállamban a rendszer alapelveiben van nemzeti egység, a lehetséges politikák közötti választások tekintetében pedig az esélyegyenlőség biztosításával demokratikus versengés zajlik, amelyek tisztasága felett független intézmények őrködnek. Országunkban ennek minden eleme megszűnt.
Négy Orbán-kormány fűrészelte folyamatosan a demokrácia pilléreit. Jobb korokban volna értelme annak, hogy időről időre számba vegyük, hova jutottunk. És hogy feltegyük a kérdést, mennyire demokratikus az a berendezkedés, ahol a választások (formálisan és erősen vitathatóan) szabadok, de nem tisztességesek (EBESZ), ahol a népszavazás intézményét rossz viccé züllesztették, és nemzeti konzultációval csúfolják meg, ahol az Uniót és a Nyugatot lehet támadni ezekre hivatkozva, és amelyet egy választási autokrácia hibrid rezsimjének minősített az Európai Parlament (2022)? Mennyire demokratikus az a hely, ahol veszélyhelyzeti kormányzás folyik hosszú évek óta, és ahol az utolsó hellyel kell beérni a korrupcióészlelési listán az EU27-ek között? Ahol évi 130 milliárdból propagandát üzemeltet a közszolgálati média, és ahol a kormánypropagandát harsogó Megafon olykor nagyobb közösségimédia-hirdető, mint a parlamenti pártok? Mennyire demokrácia az, ahol a Nemzeti Választási Bizottság, a Médiatanács, az ÁSZ, az Alkotmánybíróság (stb.) asszisztál a kormány demokrácialeépítő tevékenységéhez?
– Ez nem demokratikus berendezkedés, de nem is diktatúra, hanem egyszemélyes hatalom, amely zsarnokságra tör – összegez Majtényi László. – Európában vagyunk, a rendszer a közbeszédet eddig nem monopolizálta, hanem ma még beéri hegemón szereppel. Noha akadnak bírók, akik ragaszkodnak a bírói függetlenséghez, nincsenek már független intézmények. Megszűnt a közszolgálati média. Megjegyzem, a Kúria és az Alkotmánybíróság mára feladta az állam semlegességének jogállami elvét. Az év 365 (szökőévben 366) napján korlátlan adófizetői forrásból szakadatlanul folyik az ellenzéket, Brüsszelt, Sorost – és a többit – diabolizáló, az uralkodó párt érdekében folytatott, gyakran piszkos eszközöket használó kampány. Ilyen körülmények között – miközben féltek a választási vereségtől, ezért alapítványosították a fél országot – szabad választásról már nem lehet beszélni.
Gyerekek ombudsmanja
Majtényi László személyesen nem ismeri az új államfőt, de szakmai teljesítményét nem tartja jelentősnek. Csak a függetlenségét elveszített Alkotmánybíróság tagjaként, elnökeként tudja megítélni. – Ezek alapján jót nem tudok mondani róla – mondja.
– Eddig az autonómia kísértése nem érintette meg. Beiktatási beszédében szerintem tévesen azt állította, hogy Magyarország jogállam.
És véletlenül sem jutott eszébe, hogy elnökként megilleti a korlátlan parlamenti beszédjog, és van törvénykezdeményezési joga is. Viszont alig van reménytelen ember, talán ő sem az.
Mindezek alapján az EKINT elnöke jó szívvel ajánlja Sulyok Tamás figyelmébe két kiváló elődjének (a 2017-es köztársasági elnökjelölti beszédében is idézett) mondatait. Az elsőt Göncz Árpádtól (valami hasonlóra, Majtényi örömére, beiktatási beszédében óvatosan, feleségét emlegetve Sulyok Tamás is utalt): „Ha szolgálni kívánok valakit, azokat kívánom szolgálni, kiknek szolgájuk nincsen: a védteleneket.” Sólyom pedig így szólt: „Mind az ellenzéknek, mind a kormánynak, mind pedig a népfelségnek is alapvető kötelessége betartani bizonyos normákat. És ha ezek a normák bizonytalanná válnak, ha a normák átlépését igazolni akarják, akkor az elnöknek kötelessége megszólalni.”
– A most beiktatott elnöktől biztosan nem várható el, hogy például az Alkotmánybíróság függetlenségének tényleges garanciáit tartalmazó, vagy a sajtószabadságot, a tanszabadságot garantáló közoktatási, felsőoktatási vagy a népakaratot biztosító kampányfinanszírozási, esetleg választási törvényeket nyújtson be – hoz példát a jogtudós. – De tudok mondani olyan törvényhozási tárgyat is, amellyel a fennálló autokrata rendszer uralmi szerkezetének veszélyeztetése nélkül is jót cselekedhet.
A gyermekvédelem, mindenki látja, borzalmas állapotban van, amin egyáltalán nem segít az, hogy a kormány a büntetőjog bunkójával hadonászik, és teljesen értelmetlenül a köztársasági elnök kegyelmi jogát korlátozza.
Ezt látva az elnök törvényt kezdeményezhet a „gyerekek ombudsmanja” intézmény létrehozásáról. Ha ez parlamenti intézményként létrejöhet, akkor az ombudsmani tisztségre a köztársasági elnök jogosult jelölni. Megteheti, hogy nem politikai tányérnyalót, hanem független szakembert, például a Hintalovon Alapítványt létrehozó Gyurkó Szilviához, az Igazgyöngy Alapítványt vezető L. Ritók Nórához vagy a Dr. Ambédkár Technikum igazgatójához, Orsós Jánoshoz hasonló személyt jelöl. Miután ennek a hivatalnak nem lenne köze a rendszerkritikához, ezért ha ezt bevállalja, Sulyok Tamás személyes autonómiagesztust mutatna fel. Miközben nemhogy ártana a NER-nek, hanem szerintem segítségére sietne, ráadásul a közjót is szolgálva. Teszem hozzá, eddigi életútja alapján sejthetjük, saját szakállára aligha vállalkozik ilyesmire.
Sztálin és a jogbiztonság
Bárándy Gergely ügyvéd, volt országgyűlési képviselő (2006-2018), aki a második Orbán-kormány idején az alkotmány-előkészítő bizottság egyik alelnökeként dolgozott, szintúgy nem sok reményt fűz Sulyok Tamás működéséhez. – Függetlenséget várni egy olyan államfőtől, aki gyakorlatilag a miniszterelnök egyszemélyi kinevezettje, rendkívül naiv megközelítés lenne – mondja a jogász. – Ennek a rezsimnek éppen az a lényege, hogy lebontotta a fékek és ellensúlyok rendszerét. Nincs ilyen. Az elmúlt időszakban egyetlen államfő sem tudott – na persze, nem is nagyon akart – érdemi fék lenni, és én úgy ítélem meg, hogy ő sem lesz az.
– Minden részeg józannak, és minden autokratikus rendszer demokratikusnak nevezi önmagát. Attól még nem lesz az. Örömteli, hogy vannak olyan kormánypárti közjogi szereplők, akik képesek arra, hogy megfogalmazzák, hogyan kellene demokratikusan és jogállami módon működnie egy országnak – merthogy vannak olyanok is szép számmal, akik már erre sem képesek –, de üres szavakkal tele van a padlás. Van a miniszterelnöknek egy elhíresült mondása: „ne azt figyeljék, amit mondok, hanem azt, amit teszek.” Azt már hallottuk, hogy Sulyok Tamás mit mondott. Hát, lássuk, mit csinál! Hozzáteszem, azt sajnos már láttuk, hogy az általa vezetett Alkotmánybíróság a legcsekélyebb mértékben sem töltötte be azt az alkotmányos szerepét, amiért a rendszerváltozáskor felállították, s amit még az Alaptörvény előír. Most önállóan fog dönteni. Lássuk, hogy a Fidesz számára valóban jelentőséggel bíró törvényjavaslatokkal szemben kritikus lesz-e! Vajon elküldi-e azokat normakontrollra az Alkotmánybírósághoz vagy legalább megfontolásra vissza a Parlamenthez. Vajon ki fog-e állni nyilvánosan olyan ügyekben, amikor a miniszterelnök nem jogállami mondatokat hangoztat, vagy a fideszes többség láthatóan visszaél a hatalmával? Nem a szavak szintjén kell képviselnie a nemzet egységét, hanem ki kell állnia a kisebbségi, sőt, a politikai kisebbségi jogok védelmében is. Emellett hatalmi ellensúlyt kell képeznie a kormánnyal és a parlamenti többséggel szemben. Lássuk! A magam részéről erősen szkeptikus vagyok…
Bárándy Gergely szerint
a jogállami működés és a demokrácia helyreállítását várni a NER rendszerében olyan, mintha a sztálini Szovjetunióban kezdték volna el számonkérni az emberi jogok tiszteletét.
Nem arról van szó, hogy elindult valami rossz irányba, hogy vannak alkotmányos deficitek, amelyeken javítani kell, hanem arról, hogy Magyarországon kialakult a XX-XXI. századi autokrata rendszerek egyike, és ekként stabilizálódott. – Visszautalva a korábbi hasonlatra: a sztálini Szovjetunióban vajon lett volna értelme feltenni a kérdést, hogy egy szimpatikusan megnyilvánuló, sőt akár még jó szándékú párttitkár érvényre juttatja-e majd az emberi jogokat? Egy ilyen rendszerben minden közjogi felső vezető a rendszer része, és nem önálló entitás.
