A hivatásszerűen elkövetett dugás nem okozott semmiféle megütközést a kormányhivatalban. Lévén ez a borítékolás neve. Fiúk-lányok, dugjunk egyet, mondták szakférfiak és szaknők egykedvűen, mivel az elmúlt évtizedek mindenféle áthallást kiöltek a szó jelentéséből. Talán még magában a borítékolásban is több pajkosság lett volna. Talán odahaza így is hívták. A dugás mindenesetre a hivatali berkekben teljesen átlényegült a borítékok szenzomotoros molesztálásává, a feszes papírbugyor szétnyitásává és a szokásos beltartalom behelyezésévé. Meghívók, értesítők, jelentések, előterjesztések. Felelős, határidő, folyamatos. Ragasztósáv lehúz, fülecske lecsuk, kész. Monoton dugtak az élvezet legkisebb veszélye, pláne teljesen megalapozatlan vádja nélkül.
A hatalom is éppen ilyen lehet, gondolta magában Z., és dugott, mint ki letépte láncát.
Kiválasztanak egyszer csak, pedig nem erről álmodtál új esztendő hajnalán, szolgálatra jelentkezel, szétvet az áhítat, megszáll a történelmi identitás, képzeletedben Kossuth és Deák irodalmi kánonban mond hozzád magasztos szózatot, Barabás-pannókról tekintve le rád. Az ötödik másodpercben még arra is tisztán emlékszel, hogy a miniszter is latin szó, nem csak a korrupció, és közkeletűen szolgát jelent, elsősorban viszont segédet, segítőt, de semmiképpen sem pökhendi tökkelütöttet. Megfogadod hát, hogy száradjon le a bal fityegőd rohamosan, hogy ha nem maradsz hűséges a te népedhez és önnön szép alázatodhoz. Legyen úgy!
Aztán eljön a hatodik másodperc, és sűrű feledésbe merül minden szolgálat, csóválta a fejét hivatali dugás közben Z., és oly fancsali képet vágott, mint ki az utolsókat dugja. Felöltöd legszebb fekete öltönyöd, amiben annyira megszoktál az istentiszteleteken, a tükör elől a feleséged lököd el, mert szemmel láthatóan folyamatosan beszédet írsz fejben, jobb napokon szózatokat tartasz, és helyre kis epigrammákban örökíted meg a nagyszerűségedet. Elkésel az eligazításról, figyelmeztetnek, de te még kiélvezed a tapsot, amely a hívekkel teli teret tölti be beszűkült elmédben. A hatalom, ó, igen, ismersz rá a kis gyalázatosra, és azt hiszed, kontroll alatt tudod tartani. Hát egy frászt tudod, beszél hozzád a jobbik éned, amelyik a miniszterséged első öt másodpercében még megvolt, de te leszereled: mit tudsz te a hatalomról, hiszen soha nem volt benne részed, nekem most van, és csak a hatodik másodperctől ér hozzám beszélnie önmagamnak. Amikor már hatalmas vagyok. Így felérnek hozzám a hatalmas szavaim. A néhaiak, a hétköznapiak nem érnek fel. A szószékre sem érnének fel. Nagyobb vagyok mindennél, aki eddig voltam. Aki eddigre lettem. Aki vagyok. A többieket meglátjuk. De kötve hiszem, hogy bárki nagyobb volna nálam, vagy akár csak pont akkora. Egy rahedli területért felelek, oktatástól a közművelődésig, és ha túl is tolom néha a biciklit, értetek tolom túl, halandó emberek, nem ellenetek. Önzetlen túltoló vagyok, hazafi túltoló. Istenengemúgy.
És akkor eljön a tizenegyedik másodperc, amikor a behemót befolyástudat elönti az agyadat, révedt maga elé Z. az izgága tuszakolásban, mert volt, aki tuszakolásnak hívta, csak borítékolásnak nem hívta senki. A befolyás nagyon veszélyes holmi, elzár minden önkontrollt, jobb világokban fegyverviselési engedély kell hozzá, mert közvetve alkalmas lehet emberélet kioltására. Betárazol, élesítesz, és élvezettel elsütöd a befolyásodat, és folyamatosan úgy hiszed, hogy rendszerint jót akarsz, imádkozol Isten megtévedt bárányáért, és imádkozol azért is, hogy ne tévedj. A tévedésedről egykori éned tudna beszélni, figyelmeztetni, az az éned, amikor még senki voltál, mezei lelkipásztor, de már nem hallgatsz rá. Nem hallod őt. Magasan vagy, ahová nem ér levegő, ahová nem száll hang, ahol megnémul minden óva intés, jajveszék.
Óriási hiba volt, persze, óriási hiba, mormolja maga elé hitetlenül Z., és nem érti, miért? Mit számít az egyház súlya? Mit számít az egyház befolyása? Milyen szempontok írhatják felül a fizikai eltévelyedés belátását? Rosszat tennél vele a te pártodnak, kormányodnak?
Hát ki a bánatos kék égzengés a te pártod és kormányod, ami feljebb való az igazságnál?
Nem romlik el minden ott, ahol elhazudják a valót? Ahol politikai szlogeneket megszégyenítő mondásokkal menekülnek előle? A harcot, a küzdelmet miért is vívják? Az egyházért? Hát hová rontod még ezt az egyházat? Ezzel az önmagaddal együtt nincs igazság, nincs javulás. Hagyd el a romlást, add ki magadból a romlást, vallj színt, kérj bocsánatot. A hiba óriási, a bocsánatkérés is legyen az, ess vissza a nullpontra, a Gazdálkodj okosan! első mezejére, és dobj újra. De előtte maradj ki egy körből. Maradj ki a körből. Az igazak köréből. Vagy legyél igaz te is. Tisztulj. A bocsánat akkor Isten dolga, ha megadod neki a lehetőséget. Az ő mindenhatósága sem mindenható, nem tud jó embert varázsolni. Te tudsz, ha akarsz, akarj hát.
Z. tudta, hogy hiába tudja az igazat, hiába tudja, mit kellene tenni, őrá nem hallgat senki, ő csak egy volt azok közül, akiket rosszul érintett a gyermekvédelem hideg érintésének híre. És akit az is rosszul érint, hogy pedofideszezik az ország rosszabbik énje, mert az állampárt semmivel sem pedofilabb, mint az ország, de az állampárt az, ami szétfényezte magát azokból a milliárdokból, amelyekből életet adhatott volna az anyátlan-apátlan árváknak. De azt hazudta, hogy ebből a pénzből középosztályt épít, szavunkat ne feledjük, mindjárt visszajön, és enni ad, felemel, gyámolít, és ez majd felhúzza a leszakadottakat. De csak magát építette, csak magát mosdatta. Most ráhull a hazugsága, Isten embereit is maga alá temetve, ha nem szólalnak meg, ha nem néznek szembe, hanem.
Z. eldugott mindent, amit rábíztak. Z. eldugott egy könnycseppet is e furcsa világ elől.
