A rendszerváltás idején volt az akkor még Fidesz nélküli hazai jobboldal mantrája, hogy a „kommunistáknak” azért nem kell, és nem is lehet megbocsátani, mert nem tartottak bűnbánatot, és nem kértek feloldozást. Teológiailag így van, ahogyan a Biblia is írja: „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek”. A meg nem bánt bűnre nincs bocsánat, ez a keresztény tanítás. Tényleg disszonáns, hogy egy szociáldemokrata lapnak kell emlékeztetnie rá azt a keresztény politizálásban utazó közösséget, amelynek a mostani vezetője bő harmincöt évnyi politikai pályafutása alatt még soha, semmiért nem kért bocsánatot. Ennél már csak az a furcsább, ha a rezsim egyik kitüntetett helyzetben lévő főpapja, a korábban miniszteri posztot is vállaló református püspök szorul emlékezetfrissítésre.
Gondolhatjuk színjátéknak vagy valódi vívódásnak, de Balog Zoltán látható szellemi megpróbáltatásokon keresztülmenve próbálja feloldani azt az ellentmondást, hogy sokkal inkább a hatalmat és annak szempontjait képviselte az egyházban, mintsem az egyházat képviselte volna a hatalomban (illetve, tekintettel a szóban forgó rendszer természetére, leginkább a hatalommal szemben). Egyelőre nem nagyon sikerül neki: elképzelhető, hogy nem őszinte az igazságkeresése – azaz pontosan tudja, hogy mit vétett, csak nem akar szembenézni vele –, de az is, hogy a maga módján koherens, csak éppen rossz helyen keresi a megváltást. Hogy mi a megfejtés, azt leginkább ő tudja, meg az, akinek az út végén elszámolással tartozik, a zavar viszont úgyszólván kézzelfogható: Balog látszólag még mindig nem érti – mint ahogy nem érti a kormány, a Fidesz, és a fideszes szavazótábor nagy része sem –, hogy mi a karrierjét megrengető kegyelmi botrány lényege.
Balog tiszteletes szerint ő keresztényi szemszögből jót tett, csupán politikai hibát vétett. És így okoskodik az „egyatábor” is: mindenki helyesen járt el – nem is haragszanak az érintettek közül senkire: sem Novákra, sem Vargára, Orbánra meg aztán végképp nem –, csak valahogy politikailag sült el rosszul a dolog.
Izgalmas lenne megtudni, mennyire működik ez a gondolatmenet az égi ítélőszék előtt, de addig is itt a földön elegendő föltenni a kérdést: kik és kik ellen vétkeztek? Ha Balognak csak politikai hiba róható fel, akkor úgy van, ahogyan a miniszterelnök beállítani igyekszik: a valódi áldozat Orbán és a rendszere, amelynek önhibáján kívül reccsent meg a támogatottsága. Milliók hiszik így, elfeledkezve róla, hogy a kiindulópont egy nagyon is valóságos bűncselekmény-sorozat volt, amelynek a sértettjei az államnak kiszolgáltatott gyerekek, hatalmi szereplőket pedig leginkább az elkövetők oldalán illetve pártján találni.
Amennyiben Balog Zoltán az isteni irgalomban bízik, azonosítania kell, hogy mi volt a bűn, kikkel szemben követték el (többen, köztük ő maga is), és kiktől kell bocsánatot kérnie. Egyelőre azonban úgy fest, hogy nem az égig, hanem csak a Karmelitának nevezett műintézményig emeli a tekintetét, amikor bűnbocsánatot remél.