nyomozás;bicskei gyermekotthon;Kónya Endre;

Még nem hallgatta ki Kónya Endrét a rendőrség, amiért vallomása megváltoztatására igyekezett rávenni Vásárhelyi János egyik áldozatát

Azt sem tudni, milyen bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálódnak. 

Nem történt gyanúsítotti kihallgatás azon rejtett kamerás felvételek miatt, amelyen a bicskei gyermekotthon korábbi helyettes vezetője vallomása megváltoztatására próbálja rábírni az intézmény egyik korábbi lakóját - derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lapunknak is megküldött válaszából.

Kérdéseinket azt követően tettük fel, hogy egy hete azt közölte a rendőrség, hogy hivatalból nyomozást indítottak az RTL-en bemutatott rejtett kamerás felvételek miatt. Mivel az esetleges elkövető személye könnyen beazonosítható, így akár ennyi idő elviekben elég is lehetett volna ahhoz, hogy Kónya Endrét meggyanúsítsák.

A BRFK hozzátette, hogy a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb információt nem tudnak adni. Sem a múlt heti, sem a mostani tájékoztatásból nem derült ki, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt zajlik a felderítés.