Foglaljuk el Brüsszelt! - szólt az ünnepi szónok.
Rendben, ám előtte, ha nagyon vázlatosan is, de emlékezzünk kicsit: 907 és ma, 2024 között egyes összeállítások szerint igazán jelentős győztes csatája tizenegy volt a mindenkori Magyarországnak. Szóval 907, Pozsonyi csata, a vezér valószínűleg Árpád apánk, vagy egy utódja lehetett, háta mögött a népvándorlással, az azzal járó összeütközésekkel, bő tapasztalatokkal felvértezve.
Nándorfehérvár dicsőségét 1456-ban a Hunyadi János és Szilágyi Mihály vezette seregek hozták, míg Kenyérmezőnél Báthori István és Kinizsi Pál diadalmaskodott. Bécset 1482-ben először Kinizsi Pál, majd három évvel később, 1485-ben Mátyás király foglalta el. Rövid idő alatt kétszer is vizitáltunk a sógoroknál. Ezután Kőszeg vára következett, amit Jurisics Miklós védett sikerrel 1532-ben.
Húsz év múlva megdörrent Dobó István érces hangja: „A haza nem eladó, semmi pénzen” – örök érvénnyel, és megszületett a talán legismertebb magyar hadi győzelem: a maroknyi egri védősereg diadala a sokszoros túlerővel támadó török hódítók felett 1552-ben.
A nagyharsányi győzelmet Lotharingiai Károly herceg, Miksa bajor fejedelem, Lajos bádeni őrgróf és Savoyai Jenő herceg vezetésével sikerült kivívni 1687-ben.
Majd kis szünet, úgy bő másfél évszázad, és megkezdődött az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc. Móga János, Guyon Richárd és Perczel Mór győzelmét a mai napig ünnepeljük, korábban szeptember 29-én, egészen 1992-ig, ez a pákozdi (Pákozd–Sukorói) csata napja. Ekkor volt a fegyveres erők (a Magyar Néphadsereg) ünnepe, amit ma már május 21-én tartunk, Budavár visszafoglalásának évfordulóján. A szabadságharc első győztes csatájának naptári emléke a múlt miatt már nem lehetett „komilfó”.
Volt még egy győzelem, az 1915-ös gorlicei áttörés.
Az elmúlt 1117 év alatt tehát 11, azaz tizenegy olyan dicsőséges csatánk volt, amelyek a magyar történelem nagy könyvébe talán csupa nagy betűkkel került be. Kisebb-nagyobb győztes portyák, rajtaütések, felkelések, fontos szabadságharcok voltak, de az igazán jelentős győzelmek kevésszer adattak meg. De! Mindenképpen dicsőség a hősöknek.
A történészek által utolsóként feljegyzett komoly, 1915-ös győzelem óta eltelt idő megint bő száz év. Itt az ideje csatába indulni. Meg kell hódítani, el kell foglalni Brüsszelt. Rendben. És tessék mondani, kivel? Jogász a hadsereg főparancsnoka, jogász a kormányfő, és a programban a legfontosabb, éppen pozícióban lévő, a honvédelmet irányító szakember, a jelenlegi honvédelmi miniszter agrármérnök. A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen végzett, életrajza szerint volt diplomata, üzletember, tartalékos katonatiszt, lapkiadó, főszerkesztő és ki tudja, még mi, hol mindenütt próbálta ki magát.
Ezzel nincs is baj, magam is ott végeztem, igaz, ötven évvel ezelőtt. De ami felveti az egymillió forintos kérdést: egy általa szakmailag minden bizonnyal kiválóan megalapozva lefejezett, ma ugyan egyre jobban felszerelt, de még mindig elég vékony hadi képességűnek tűnő, kis létszámú hadsereggel még átvitt értelemben sem indulnék neki a világnak.
Mert hát a szónoklat is átvitt értelmű volt. Volt egy másik fellépő, aki pár utcával odébb megemlítette, hogy nagyjából két Marshall segélynyi összeget kapott már Brüsszeltől Magyarország. A fő beszélőnek inkább az országos eredményeket kellett volna, illett volna felmutatni, hogy mit is hoztak a forradalmak, a háborúk, a véráldozatok. Szokták is, néha, amolyan „Szabad Nép félóra”-szerűen kampányolva, és csodálkoznak a csodálkozásunkon (és a nemzetközi statisztikán), hogy mindennek ellenére miért vagyunk a szegénységi bajnokságban stabilan érmesek, amikor mennyi mindent adnak az országnak. Hogy lehet ez? Pedig évtizedek óta küzdünk, harcolunk, háborúzunk. Hogy ki ki ellen, miből és mennyiért - egy másik győztes kérdés...
De ha harc, hát legyen harc! Mi több, legyen háború! Kemény, következetes. De csak olyan hódító csatákban és kizárólag hazai harcmezőkön, ahol az utolsók közt végezni a legnagyobb dicsőség! Ha sikerül, újabb jelentős győzelmet könyvelhetünk el.
Csak hát ehhez megfelelő hadvezetés szükséges.
A szerző agrármérnök.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.