Budaörs;diák;mozdony;felsővezeték;vasútállomás;halálos áramütés;

Mozdony tetejére mászott fel Budaörsön egy diák, a felsővezeték halálra égette

A 18 éves fiú élete utolsó percében még szelfizett a magasból.

Egy dízelmozdony tetején lelte halálát a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium diákelnöke, aki múlt szombaton éjjel kettőkor egy buli után, hazafelé tartva a budaörsi vasútállomáson felmászott egy dízelmozdony tetejére, ahonnan szelfit küldött barátainak. A következő pillanatban hozzáért a felsővezetékhez és meghalt – írja a Tények

A portál szerint a 18 éves fiút halálos áramütés érte, a ruhája lángra kapott. A tüzet egy másik tehervonat mozdonyvezetője megpróbálta  eloltani, de már nem lehetett  megmenteni a fiú életét. Az Országos Mentőszolgálat azt közölte, hogy a mentők 2024. március 16-án éjszaka a budaörsi vasútnál egy fiatal férfi halálát állapították meg. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.

„Iskolánk diákelnöke egy tragikus balesetben életét vesztette. Fájdalmunkra nincsenek szavak. Iskolánk közössége megrendülten gyászol” – posztolta még hétfőn a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola. A fiú emlékére hétfő este gyertyagyújtást szerveztek a gyászoló hozzátartozók és a diáktársai.