Önsorsjavító szorongás

A szorongás az egyik leggyakoribb pszichés probléma a nyugati társadalmakban. Egyesek úgy vélik, az individuum esetében ez minden baj okozója, amely nem csak a lelket, de közvetve a testet is megbetegíti. Az ezzel kapcsolatos kutatási eredmények is arról tanúskodnak, hogy a szorongásos zavarok súlyos testi betegségek kockázati tényezőinek tekinthetők, amelyek az átlagnépesség körülbelül egyharmadát érintik életük során valamilyen formában. És ez a szám csak a szorongásos zavarok megjelenését írja le, vagyis azt az állapotot, amikor már betegségről beszélünk. Ezt csak azért jegyzem meg, mert a szorongással, mint jelenséggel valószínűleg minden ember találkozott már: mindannyiunknak van valami – nagy valószínűséggel megélt – fogalma arról, hogy mit is jelent a „szorongani valami miatt” fenoménje. És annak ellenére, hogy mindannyiunkat érint, vajmi keveset tudunk róla. Fő jellemzője ugyanis, hogy nem tudatosul bennünk, miért éljük át ezt a rejtélyes, sokszor zavart okozó jelenséget.

Bár azt gondolnánk, hogy a szorongással a pszichológia diszciplínája foglalkozik, valójában a filozófiának is van mondanivalója róla, nem is kevés. Az egzisztencialisták gondolatvilágában központi helyet foglal el ez a jelenség, az egyik legismertebb koncepció pedig Martin Heidegger nevéhez kötődik. A német filozófus a szorongást a lét valódi „arcával”, a Semmivel kapcsolja össze. Eszerint az emberi létezéshez szorosan hozzákapcsolt szorongás hangoltságában nyilvánul meg a Semmi, amikor is az ember (heideggeri terminussal: Dasein) „meglátja” a lét valódi természetét s önnön szerepét a létezésben, vagyis azt, hogy a Semmiből jön és a Semmibe tart. Egzisztenciális értelemben mindebből az következik, hogy az ember csak akkor tud hiteles életet élni, ha mindezt felismeri és vállalja sorsát. Ezzel a Semmibe vetett és halálra szánt magatartással válik a heideggeri ember (megint csak a pontosság kedvéért: Dasein) tragikus hőssé.

A fentiek megértését segíti Busku Szilvia A szorongás mint önsorsjavító lehetőség című könyve, amely bár nem könnyű olvasmány, megéri a ráfordított időt és figyelmet. A szerző a pszichológia és a filozófia diszciplínáinak segítségével próbál minél teljesebb képet adni a szorongás természetéről, hogy aztán Heidegger filozófiájának mélyreható elemzésével a hétköznapitól merőben más megvilágításba helyezze e rejtélyes, minden embert érintő jelenséget. Busku könyve hathatós segítséget nyújt ahhoz, hogy ne csak megértsük Heidegger (s vele együtt többek között Freud, Jung és Kierkegaard) szorongáskoncepcióját, de azt is meglássuk, hogyan lehet máshogyan is tekinteni rá – vagyis hogy ne egyszerűen egy kellemetlen, zavaró, betegségeket okozó tényezőként tartsuk számon. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ez a szemléletmód teljes egészében helyettesíthet egy esetlegesen szükséges terápiát – akkor, ha a szorongás már betegségbe hajló méreteket ölt –, de nagyon nem lövünk mellé, ha azt állítjuk, kiegészítője lehet annak. (Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Heidegger filozófiája egy egész pszichoterápiás irányzatot megihletett és az egzisztenciális pszichoterápián belül ma is élő hagyomány a Daseinanalízis.)

Fontos azt is megjegyezni, hogy A szorongás mint önsorsjavító lehetőség alapvetően egy tudományos, filozófiai mű, vagyis nem egy önsegítő könyv. Ennek megfelelően kellő koncentráltságot igényel, különösen azok esetében, akik nem járatosak a freudi vagy a heideggeri szorongáskoncepcióban. Mint ahogy azonban arról fentebb már szó volt, ez ne riasszon el senkit attól, hogy kezébe vegye a kötetet, utána ugyanis egy egészen más megvilágításban tekint majd a szorongásra.

(Busku Szilvia: A szorongás mint önsorsjavító lehetőség. Gondolat Kiadó, 2022)