Március 23. alapkő a rock and roll történetében: 1956-ban ezen a napon jelent meg az RCA Victor kiadónál Elvis Presley első nagylemeze.
Egy hónappal korábban, február 23-án Elvis összeesett a kimerültségtől a floridai Jacksonville-ben tartott mozgalmas koncertjén. Egy hónappal később, április 23-án mégis kéthetes fellépés-sorozatba kezdett a Las Vegas-i Frontier Hotelben. Nem volt nagy ötlet: a jórészt idősekből álló közönség estéről estére megrökönyödve bámulta a megbotránkoztató alakot, minek következtében „Elvis the pelvis” (altest) gúnynéven emlegették. Robert Gray tiszteletes már Jacksonville-ban azt hirdette: „Presley mélypontot ért el a spirituális degeneráció terén”.
A rossznak is lehet azonban jó oldala. Elvis a vegasi szállodában meghallgatta Freddie Bellt és zenekarát, amely Big Mama Thornton 1952-es sikerszámát, a kislemezen fél millió példányban elkelt Hound Dogot (is) játszotta. Hirtelen eldöntötte: a dalt hozzácsapja saját műsorához. Az ő kislemezéből hatszor annyit adtak el, mint Thorntonéból. Ez minden idők legsikeresebb szinglijeinek egyike, hiszen mindkét oldala – a másikon a Don’t Be Cruel volt – listavezető lett az Egyesült Államokban. Ahhoz képest, hogy a Hound Dogot a két szerző, Jerry Leiber és Mike Stoller – a fáma szerint – negyedóra alatt dobta össze…
A nagylemez is szédítő számokat produkált: tíz hetet töltött az amerikai albumlista első helyén, és több mint egymillió darabot adtak el belőle. Egyaránt először történt meg, hogy rock and roll lemez a lista élére került – ráadásul a megjelenés évének 52 hetéből 25-öt a topon töltött –, és túljutott a milliós határon. Fokozta a hatást minden idők legikonikusabb albumborítóinak egyike. A rajta látható híres fotó akkor készült, amikor Elvis a floridai Tampában lépett fel 1955. július 31-én. A Tampa Sunday Tribune azt írta a koncert után: „Presley megdöbbentő hatása a tinédzserekre – és sok felnőttre is – egyedülálló az állam társadalmi-gazdasági életében, szórakoztatószektorában egyaránt.”
A New York Times még nem tartott lépést a korral. A lap, amely 1956. január 22-i számában említette először Elvis Presley nevét, az év június 6-án ekképpen jellemezte az ifjúsági kultúra szokatlan szimbólumát: „Egyetlen specialitása a hangsúlyos testmozgás, amelyet eddig elsősorban a kifutók szőke bombázóinak repertoárjával azonosítottak. Ennek idáig nem volt köze a populáris zene világához, és még most sincs.”
Közben Elvist a plakátokon „a folkzene tűzgolyójaként”, „Mr. Dinamitként” vagy egyenesen „a nemzet szenzációjaként” („the sensation of the nation”) említették. Nem csoda: a Wall Street Journal összesítése szerint csak 1956 utolsó három hónapjában 22 millió dollárt költöttek Elvis-ajándéktárgyakra – pólókra, farmer nadrágokra, ingekre, blúzokra, pulóverekre, sapkákra, parfümökre, rúzsokra – az amerikaiak.
Elvisnek 1956-ban hat listavezető szinglije volt, a televíziós szereplésekkel együtt 110 koncertet adott, a nagylemez elkészítésekor pedig remek érzékkel nyúlt mások slágereihez: a Shelton Brothers 1933-as Just Because-ához, Leon Payne 1949-es I Love You Because-ához, Clyde McPhatter és a Drifters 1953-as Money Honey-jéhez, az első amerikai Eagles, a washingtoni rhythm and blues együttes 1954-es Tryin’ to Get You-jához, valamint a rock klasszikus darabjaihoz: Ray Charles I Got a Womanjéhez, Little Richard Tutti Fruttijához, Carl Perkins Blue Suede Shoes-ához.
Perkins az amerikai lista második helyén hasított a dallal; a kislemez B oldalán az a Honey Don’t szólt, amely a gombfejű liverpooliak 1964-ben kiadott Beatles for Sale című nagylemezén is szerepelt Perkins másik számával, az Everybody’s Trying to Be My Babyvel együtt. Az eredeti előadó hamarosan nyakmerevítőben adta elő a Blue Suede Shoest a Perry Como Show-ban, mert súlyos közlekedési balesetet szenvedett, három csigolyája eltört. Az autó sofőrje azonnal meghalt, míg Perkins testvére, Jay – aki gitározott a kislemez felvételén – egy évvel később, a nyakát és a fejét ért ütés következtében kialakult agydaganatban hunyt el.
Elvis első albuma a Blue Suede Shoes-zal indult. S az erős kezdés sem 1956-ban, sem később nem bosszulta meg magát.
