A szomszéd füve mindig zöldebb. Vagy legalábbis annak tűnik. Sajnos, Magyarország esetében ez már nem csak belső frusztrációnkból adódó látszat. Minden uniós szomszédunknál egyre zöldebb a pázsit, miközben idehaza magyar ugarrá vált. Nem, nem arra gondolok, hogy a regionális gazdasági versenyből már régen kiestünk, hanem arra, hogy zokszó nélkül élünk az orosz modell szerinti Potemkin-demokráciánkban, olyan közösségi demokrácia deficittel, amelyre egyre fájdalmasabban világít rá a szomszédok társadalmi aktivizmusa és az itthoni közöny közötti különbség. Most például a szlovákiai elnökválasztás első fordulója tartott görbe tükröt a magyar társadalom elé. Persze nem lefutott a játszma, a demokratikus ellenzék jelöltjének, Ivan Korčoknak az 5 százalékos előnye semmire sem biztosíték – de így is üzenetértékű.
A szlovák társadalom a 2018-as újságíró-gyilkosság óta számtalanszor adta tanúbizonyságát tényleges demokráciaigényének, érettségének, vonult utcára demokratikus alapelvek védelmében, mint például az igazságügyi reform, a btk.-módosítás, a kultúra és a közmédia kormányzati lenyúlása elleni következetes tiltakozások során. Szlovákiában így nincs is egy mindent leuraló párt és egy megkérdőjelezhetetlen vezető, van viszont koalíciós kényszer, sokszor vitákkal, marakodásokkal mindkét oldalon, ami a magyar közvélekedéssel ellentétben nem a káosz és gyengeség, hanem a demokrácia egyik mutatója.
Ezúttal az urnáknál bizonyította „felnőttségét” a szlovák lakosság. Az ország legnépszerűbb politikusát, Peter Pellegrinit egyértelműen azért szankcionálták a választók, mert az orbáni mintát követő Fico jelöltje. A vasárnap esti Korčok melletti szimpátiatüntetésen részt vevő sok ezer ember pedig újfent azt hangoztatta, meg fogják, vagy legalábbis meg kívánják akadályozni a Fico−Pellegrini-féle külpolitika eluralkodását és a közmédia kormányzati leuralását. Néha nem szégyen tanulni a szomszédtól, az viszont igen, hogy a magyarok még sosem tiltakoztak a kormányzat külpolitikai ámokfutása, EU-ellenessége miatt.