Mivel Jézus az iszlámnak is prófétája, ezért a VII. században érkező muszlimok olyan sikeresen csatlakoztak a keresztény ünneplőkhöz, hogy a mai Egyiptomban a Samm en-Neszím egy munkaszünettel egybekötött állami ünnep, amit mindig a húsvét vasárnapja utáni hétfőn ünnepelnek. Tavaly hivatalosan nemcsak a miniszterelnök, Musztafa Madbúli jelentette be, hogy a Samm en-Neszím húsvét vasárnapja után, azaz április 17.-én hétfőn lesz, de még az egyiptomi bankszövetség is külön felhívta az ügyfelei figyelmét arra, hogy hétfőn is zárva tartanak.
Az ünnep neve – Samo vagy Semu – az aratási hónap óegyiptomi nevéből ered, és azt jelenti, hogy újjászületés. Mivel a „meghalás-feltámadás-örök élet” tana, aminek az istene a Nílus mentén Ozirisz volt, jelen van a zsidó, a keresztény, és az iszlám vallásban is, ezért az említett vallások követői könnyen össze tudták kapcsolni ezt az istent saját istenekkel. A tavaszt köszöntő ünnep a kopt kereszténységben a „Som Enniszim” vagy „Som Ni Szime” (kertek és rétek) nevet kapta. Viszont ezeket a szavakat a muszlimok arab füle „samm en-neszím”-nek (beszippantotta a friss levegőt) hallotta, fordította. A tavaszünnepről nemcsak a görög-római történetíró, Plutarkhosz írt (megh. i.sz. 130 körül), hanem az angol orientalista, Edward William Lane is (1801-1876).
Az ókori Egyiptomban ezen a jeles napon a férfiak lótuszvirággal köszöntötték a hölgyeket, az emberek pedig a szabadban, vagy a Nílus partján piknikeztek és különleges ételeket fogyasztottak.
A múlt és a jelen között sok az átfedés. Igaz, napjainkban a pihenésre sokan már valamelyik szállodát választják, vagy a kairói állatkertet, esetleg a szomszédos Omrán Gardent. Ez a huszonnyolc hektáros park arról is híres, hogy minden tavasszal virág- és növényvásárral egybekötött tavaszi fesztivált rendeznek benne. Az ünnep alkalmából az emberek sózott halat, salátát, újhagymát, színesre festett és díszített tojásokat ettek és esznek. Az ünnepi asztalra azért kerül újhagyma, mert a hagyomány szerint egyszer a fáraó lányát – hogy melyiknek, azt nem tudni – hagymával gyógyították ki a betegségéből. Mások szerint viszont ez a zöldség, ami egyben az újjászületés szimbóluma is, elűzi a gonosz szellemeket.
A hal szorosan kötődik Neith istennő kultuszához, akinek a szobrán Plutarkhosz szerint a következő felirat volt: „Én vagyok a Mindenség, az is, ami volt, az is, ami van, az is, ami lesz; az én fátylamat még soha halandó föl nem lebbentette”. Neith egyik leghíresebb temploma a mai Eszna városában állt. A települést az ókorban görögül Latopolisznak hívták, utalva a nílusi sügérre (Lates Niloticus), ami az istennő egyik szent állata volt. Anno az ünnep során az emberek halat áldoztak az istennőnek. Így lett a Samm en-Neszím leghíresebb étele a hagyományosan „burinak” nevezett tengeri pérből készített „feszíkh”. A feszíkh, a napon szárított, majd sóban pácolt hal elkészítése külön tudomány. Kairóban az első feszíkhet áruló üzletet 1912-ben nyitották meg. De a népszerű étel elkészítése során nem mindenki tartja be a különböző egészségügyi előírásokat, ezért az ünnep közeledtével a hatóságok mindig figyelmeztetik az embereket, hogy csak megbízható helyről vásároljanak. A felhívásnak komoly oka van. 1991-ben tizennyolcan haltak meg a nem megfelelő módon elkészített hal miatt.
A hagyomány szerint Neith férjének, Knéphnek a szájából kijött egy tojás, és ebből született meg Ptah, a világot megteremtő isten. Ezért a Semu alkalmából már az ókorban tojást főztek, amiket később különböző színűre festettek. Plutarkhosz arról is ír, hogy az emberek ilyenkor „snack gyanánt” sült farkasbabot, amit napjainkban termisznek hívnak, rágcsáltak.
