Gripen;

Lopakodó válaszok a kiválósági központ ügyében

A tervekre még korai lenne részletesebben kitérni, de a Saab több technológiai területen is együttműködik a magyar kormánnyal, és támogatja Magyarország vadászgép-képességének fejlesztését – a többi között ezt válaszolta lapunknak a Gripen vadászgépeket is gyártó svéd Saab sajtóosztálya.

A társaságot azután kerestük meg, hogy Orbán Viktor kormányfő februárban, az újabb Gripen-vásárlás bejelentésekor tényként állította: „Mesterséges intelligencia-fókuszú kiválósági központot fog nyitni a Saab és a Védelmi Innovációs Kutatóintézet”. Később a honvédelmi tárca azt írta: „a mesterséges intelligenciát alkalmazó kiválósági központ kialakításának részleteiről a tárgyalások folyamatban vannak”.

Részletekről a Saab sem írt, de azt közölték, hogy a Saab és a Honvédelmi Minisztérium egyetértési megállapodást írt alá a technológiai területek, köztük a VR kiválósági központjának létrehozásáról is, amely támogatja Magyarország harci képességeit. Vagyis megállapodást már aláírtak a felek, és a Saab bízik benne, hogy folytatni tudják az együttműködést a honvédelmi tárcával és más magyarországi partnereikkel.

Az említett kiválósági központról ugyanakkor továbbra sem osztanak meg részleteket, így nem csak azt nem tudni, hogy mekkora összegből, hol, hány embert foglalkoztató központról van szó, még arra sem adtak választ, valójában mit jelent az intézmény elnevezése, mit fognak csinálni az ott dolgozók. Ahogy arról sincs hír, milyen partnereket vonnának be. A nagy hallgatástkorábban katonai forrásaink azzal magyarázták, hogy a központ létrehozása „meglehetősen embrionális” állapotban van. Olyannyira, hogy – mint arról beszámoltunk – a parlament honvédelmi és rendészeti bizottságában is csak a kormányfő sajtótájékoztatójából értesültek a megállapodásról. „Rossz lehet kormánypárti képviselőnek lenni a honvédelmi bizottságban, ha még velük sem közlik az ilyen megállapodások részleteit” – mondta akkor lapunknak Harangozó Tamás, a testület szocialista tagja.