Minden az euróbevezetés hitelességén múlik, miközben a világ nagy gazdaságaiban több évtizedes csúcsra emelkedtek, Magyarországon estek az állampapírhozamok

A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a befektetők eurócsatlakozási várakozása egyelőre erősebbnek bizonyul a globális trendnél.

Idén is nálunk volt a legnépszerűbb hétvégi program a madármegfigyelés

Hagyományosan október első hétvégéjén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, ahol hazánk idén is kiválóan szerepelt. Az elmúlt hétvégén mind a rendezvényhelyszíneket, mind a megfigyelők számát tekintve a magyarok voltak a legjobbak.

A magyar madármegfigyelők több mint 600 ezer példányt jegyeztek fel a hétvégén

Börtönből nehéz lesz lájkversenyt nyernie a Fidesznek

Az orbáni botladozás a Tisza számára egyben annak is a garanciája, hogy a Mi Hazánk nem tud monopolhelyzetbe kerülni a szélsőjobbon, az új, érdemi ellenzéknek már a parlamenten kívülről kell érkeznie. Podcast.

Madármegfigyelő napok a hétvégén, bárki csatlakozhat a játékos versenyhez

A hétvégén csodás kirándulóidő vár ránk, érdemes lesz részt venni az európai madármegfigyelő napok programjában, amely egyben játékos verseny is. Magyarország hagyományosan kiválóan szerepel a mezőnyben, tavaly 29 ország közül nálunk vettek részt a legtöbben a rendezvényen. 

A Népszava újra átadja a Fejtő Ferenc-díjat

Az elismerést 2026-ban is az a szerkesztőségi munkatárs vagy a lapnak publikáló személy kapja, aki a díj névadójának szellemiségéhez méltó munkát végzett.

A közbeszéd helyzetéről rendeznek konferenciát

A Magyar Európai Nők Fóruma Egyesület konferenciasorozatot szervez Nők közéleti akadémiája címmel. A program első állomásának témái a közbeszéd, a gyűlöletbeszéd és az online zaklatás lesznek csütörtök délután, az Aranytíz Kultúrházban Budapesten. Részt vesz többek között az oktatási miniszter, a parlament alelnöke és a szakterület kormánybiztosa.

Arról is szó lesz, mit tehetünk a minket ért zaklatások ellen

A hazai úthálózat fele rossz állapotban van, az Orbán-kormány a NER építési vállalkozóinak kedvezve a sztrádák fejlesztését erőltette

Az új kormány feladata a leromlott közúthálózat fejlesztése kell, hogy legyen, ám ez horribilis összegbe kerül.

Sztrádák épülnek és megújulnak, míg a csatlakozó úthálózat minősége tovább romlik

Az uniós pénzek sem tesznek csodát – mérsékelt növekedésre számít az Egyensúly Intézet

Megtört a gazdaság három és fél éves stagnálása, de a növekedési kilátások óvatosságra intenek: 2027-ben szerényen emelkedhetnek a reálbérek és a GDP, enyhén növekszik az infláció, és csökken a munkanélküliség – írja az Egyensúly Gazdaságkutató és Tanácsadó friss előrejelzésében.

A beruházások üteme a következő időszakban mérsékelten nőhet

Alakul a fideszes börtönválogatott

Tíz évnél is komolyabb börtönbüntetések néznek ki a most gyanúba keveredett fideszeseknek, és minden jel szerint ez csak a kezdet; nagyon úgy fest, a magyarországi bűnüldözés is kezdi kapiskálni, hogy véget ért a NER. Podcast.

Az aszály ára jóval magasabb annál, mint amit eddig gondoltunk

Az aszályok gazdasági hatása nem ér véget akkor, amikor újra esni kezd az eső, a veszteségek még éveken át halmozódhatnak a beruházások, a foglalkoztatás és a gazdasági növekedés visszaesésén keresztül. Új kutatások szerint ezért a klímaváltozás miatt erősödő európai aszályok tényleges gazdasági költsége jóval nagyobb lehet annál, mint amit a közvetlen károk alapján eddig becsültünk.

Az aszálykárok egy része azonnal látható, de vannak olyan hatások is, amelyek csak évek múlva jelentkeznek

A mesterséges intelligenciától az idegsejtpusztulásig – kezdődik a Szenior Akadémia őszi évada

Sokakat érdeklő egészségügyi témákról kaphatnak információkat a legkiválóbb szakemberektől a Semmelweis Egyetem Szenior Akadémiájának hallgatói. Az őszi szemeszter keretében szó lesz például a gyomorfekélyről, az unoka-nagyszülő kapcsolatról, de a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségekről is. Az előadások ingyenesen, online tekinthetők meg.

Az ingyenes online előadásokat regisztráció után bárki megtekinteti hétfő esténként

Kézilabda klubvilágbajnokság: a selejtezőből indul a Veszprém, de a döntőt veszi célba

Öt mérkőzés várhat a Veszprémre az Egyiptomban sorra kerülő férfi kézilabda klubvilágbajnokságon.

Rangadókkal rajtol a Nemzetek Ligája, ahonnan akár az Eb-re is ki lehet jutni

A Nemzetek Ligája 2026/27-es idényének csütörtöktől szombatig tartó első fordulójával közvetetten megkezdődik a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata is. Az első fordulóban a vb-bronzérmes Anglia fogadja a világbajnok spanyol együttest, de a holland–német és norvég–dán párharc is izgalmasnak ígérkezik.

Német-holland rangadóval indul a Nemzetek Ligája

Kitették az edzőt, aki szexista megjegyzést tett a női játékvezetőre

A Columbus Crew futballklub menesztette az edzői stábban dolgozó Federico Higuaínt egy női játékvezető fizikai bántalmazása és a vele szemben tanúsított szexista viselkedés miatt.

Viselkedése miatt elküldték az edzőt

MotoGP: Nem lesz jövőre Magyar Nagydíj

Magyarország nem szerepel a hamarosan hivatalossá váló 2027-es versenynaptárban.

Marc Marquez nyerte az idei magyarországi versenyt

Növényi Norbert Jr. nyert, de nem kapott UFC-szerződést

Növényi Norbert Jr. megnyerte Las Vegas-i mérkőzését, ám teljesítménye nem volt elég meggyőző, így nem kapott szerződést a kevert harcművészetek (MMA) első számú szervezeténél, a UFC-nél.

Ifj. Növényi Norbert Hexagone MMA Hungary nemzetközi ketrecharc-gálán a székesfehérvári MET Arénában 2025. november 7-én

A minap ittasan balesetet okozó Maldini győztes gólt szerzett

A Cagliari Daniel Maldini góljával győzött az Udinese vendégeként az olasz labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójának szombati mérkőzésén.

Daniel Maldini most a győztes góljával kerül be a hírekbe

Oda az Arsenal veretlensége, a címvédőt a Brighton ütötte ki

A címvédő Arsenal április óta először kapott ki az angol labdarúgó-bajnokságban, miután az ötödik forduló szombati játéknapján 3-0-ra elveszítette a Brighton elleni idegenbeli mérkőzését.

A Brighton legyőzte a címvédőt

Kishalak után nagykutyák: kezd beindulni az elszámoltatás

Orbán Viktor előremenekült az elszámoltatók dühödt ÁVH-zásával, ám a NER felszámolását, úgy fest, nem tudja megakadályozni. Jellinek Dániel és Szivek Norbert letartóztatásával az ügyészség megüzente: kőkemény időszak elé néznek a NER-oligarchák. Az elszámoltatás másik „vége" a NAV vagyonvizsgálata lehet, ami rendkívül komolyan érintheti a NER-es elitet. Podcast.

Élénkülő gazdaságra számít az MBH

A következő években gyorsulhat a magyar gazdaság növekedése, miközben moderált maradhat az infláció, bár az energiaárak emelkedése kockázatot jelent. Idén kisebb forintgyengülés várható, később azonban korrigálhat a forint árfolyama az MBH Bank elemzői szerint.

Indulatokban bővelkedő tisztújító közgyűlésen maradt Mészáros János a Nemzeti Versenysport Szövetség elnöke

Mészáros János maradt a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ) elnöke, akinek csütörtökön a szervezet indulatos bekiabálásokkal tarkított tisztújító közgyűlésén nyílt szavazással újabb öt évre szavaztak bizalmat.

Mészáros János

Hokimezből kabát vagy hátizsák? Így kapnak új életet a régi felszerelések

A jégkorongban használaton kívülivé vált, sérült felszerelések újrahasznosítására indított közös projektet az Erste Liga és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME).

Edzője szerint Szoboszlai világklasszis gólt lőtt

A Liverpool a legjobb 16 közé jutott az angol labdarúgó Ligakupában kedden, mivel a harmadik forduló keddi játéknapján hazai környezetben, Szoboszlai Dominik bombagóljának is köszönhetően, 3-1-re legyőzte a szintén élvonalbeli Tottenham gárdáját.

Orosz hackerek a Claude MI-asszisztensével fokozták Ukrajna elleni támadásaikat

Az orosz hírszerzéshez kötődő hackercsoportok és kiberbűnözői hálózatok a Claude mesterséges intelligencia (MI) eszközt használták fel arra, hogy fokozzák az ukrán és nyugati intézmények elleni műveleteiket – derül ki a Claude fejlesztője, az Anthropic jelentéséből.

A Claude felhasználásával elkövetett hackertámadások akárcsak egy évvel ezelőtt is számos képzett szakembert és speciális tudást igényeltek volna

Telefonnal forgatott filmek versenye

Október 18-ig a közönség is szavazhat a Ludwig Múzeum és a Magyar Telekom közös, Pár perc kortárs néven meghirdetett rövidfilmes pályázatára érkezett alkotásokra.

72 nevezés érkezett a mobiltelefonnal készült rövidfilmek pályázatára

Marco Rossi öt újoncnak szavazott bizalmat a következő négy Nemzetek Ligája-mérkőzésre

Marco Rossi szövetségi kapitány kedden Telkiben hozta nyilvánosságra a 26 fős névsorát a következő négy Nemzetek Ligája-mérkőzés kapcsán.

Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott kerethirdető sajtótájékoztatóján az MLSZ Telki Edzőközpontjában 2026. szeptember 15-én

Noah Wyle és a Vészhelyzet Pittsburghben ismét nyert

Ahogy tavaly, idén is Noah Wyle és a Vészhelyzet Pittsburhben nyert Emmy-díjat. A 78. Emmy-díjátadó gálát helyi idő szerint hétfőn este rendezték Los Angelesben.

Noah Wyle a Golden Globe és az eddigi Emmy-díjak mellé begyűjtötte az ideit is

Ausztrál jelzés alapján fogták el a kaposvári gyerekpornó-gyűjtőt

A nyomozók közel 5000 darab gyermekpornós tartalmat találtak az illető számítógépén és mobilján.

Képünk illusztráció.

Világsztárok és magyar sikerek az Atlétikai Világdöntőn

A világ legkiemelkedőbb atlétái gyűltek össze Budapesten, ahol első alkalommal rendezték meg az atlétikai világdöntőt. Három napon át tartó küzdelemre került sor a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Összegyűjtöttük az esemény legemlékezetesebb pillanatait.

„Azt a 30-40 ezer embert, aki meghalt, számonkérném Orbán Viktoron”

Ki mennyire elégedett a Tisza kormányzásával és az ígért elszámoltatással? Magyar Péter új országjárásának az első állomásán jártunk. Videó.

Magyar Péter miniszterelnök, országjárásának első állomásán a veszprémi Megyeház téren 2026. szeptember 12-én
  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang