Papíron csak egy órát vesztettünk. Nem igaz, hogy a szervezetünk nem tud alkalmazkodni hozzá: tud, de nem szeret, különösen a gyermekeké, a nehezen alvóké, a betegeké, a kötött napirend szerint élőké. Nagyjából az emberiség felével szúr ki keményen az időszámítás-váltogatás, de a többieknek sem tesz jót. A gyerekeinkkel szemben – az óvodáskor elejétől a kamaszkor végéig – már a reggel 8 órás kezdés is merénylet, mert nem illeszkedik a bioritmusukhoz. Arra meg, hogy minden második fél évben még ezt is egy órával korábbra csúsztatjuk, szavakat találni is nehéz.
Jellemző, hogy mindig a világháborúk idején vezették be energiaspórolási céllal, mint ahogyan az is, hogy az öldöklés végeztével el is búcsúztak tőle. Mi Magyarországon a következő visszatéréséért az 50-es évek sztahanovista őrületét okolhatjuk, az azután következőért (már a 80-as évek legelején) pedig az olajválságot. Hogy azóta is itt van velünk, azért leginkább a mindenható európai mélyállam, a brüsszeli diktatúra felelős, bár érdemes megjegyezni, hogy a belga fővárosban tétlenül ücsörgő sorosista bürokraták már rég kivezették volna, csak éppen nem bírták legyűrni a kérdésről 27-féle véleményen lévő 27 tagország ellenállását (ennyit röviden a nemzetállamok meggyengüléséről és a központ túlhatalmáról).
Értelme természetesen nincs. Átfogóan utoljára a 90-es években mérték, és már akkor is csak minimális energiamegtakarítást hozott, amit bőségesen ellensúlyozott a kimutathatóan több baleset, illetve kisebb termelékenység. De ha valaki végre számszerűsítené mindazt a kárt, amit az egészségünkben okoz, vitázni sem nagyon lenne miről. Mert azt az egy órát ősszel visszakapjuk ugyan, de az akár években mérhető időt, amit az alvás-ébrenlét ritmusunkba történő lelketlen beavatkozással veszítünk, nem adja vissza nekünk senki.