Több mint négy hónappal a november 22-i parlamenti választás után, amelyen az Orbán Viktor magyar kormányfővel barátságban lévő Geert Wilders jobboldali populista Szabadságpártja (PVV) nyert meg - a párt a 150 képviselői helyből 37-et szerzett meg -, Hollandia példátlan időszakba léphet. Minden jel szerint ugyanis a németalföldi államban egy szakértőkből és politikusokból álló kabinet alakulhat, amelyet nem a legtöbb szavazatot szerző párt vezetője irányít. Ez szakítást jelent a hagyományokkal a németalföldi királyságban, ahol az utolsó ilyen típusú kabinet még 1918-ban jött létre.
Ezt az új modellt akarja megvalósítani az a két "informátor", akiket másfél hete neveztek ki, hogy közös megállapodásra jussanak a potenciális négy koalíciós partner között. Geert Wilders szélsőjobboldali vezető már lassan négy hónapja győzködi a Mark Rutte ügyvezető miniszterelnök által fémjelzett liberális-jobbközép VVD-t, amelynek élén Dilan Yesilgöz áll, Pieter Omtzigt jobbközép NSC-jét és Caroline van der Plas BBB nevű agrárpártját, hogy együtt hozzanak létre egy új koalíciót.
Az együttműködés azonban újra és újra falakba ütközik.
Wilders kormányfővé választásának esélyeit megpecsételte, hogy Omtzigt bejelentette: kivonulnak a koalíciós tárgyalásokról, bár azt nem zárta ki, hogy kívülről támogatnának egy kabinetet. Az NSC vezetője bizalmatlanul tekintett Wildersre még azután is, hogy már a koalíciós tárgyalások kezdetén leszögezte, szakít legradikálisabb követeléseivel, például az EU-ból való kilépés emlegetésével, vagy a muszlimok jogfosztásával kapcsolatos elképzeléseivel.
Omtzigt bejelentése után azonban Wildersnek be kellett látnia: tartós belpolitikai válságba sodorná hazáját, ha továbbra is ragaszkodna a miniszterelnöki székhez. Ezért március 14-én bejelentette, hogy nem akar többé kormányfő lenni, elismerve, hogy a VDD-n és az NSC-n belül igen csekély a támogatottsága. Ez jelentős engedmény volt a partnerek számára. De a másik három párt vezetője is úgy döntött, hogy mezei képviselők maradnak, és nem lesznek a leendő kormány tagjai.
A Wilders által kiválasztott két informátornak most nyolc hete van arra, hogy összeállítson egy olyan programot, ami olyan általános irányelveket fogalmaz meg, amelyek elfogadhatóak minden potenciális koalíciós partner számára, tehát a dokumentum kellő mozgásteret hagyna e politikai erők számára.
Nem Orbán Viktor barátja lesz Hollandia miniszterelnökeHa nem jutnának közös nevezőre, ez esetben új választásokat kellene kiírni, kisebbségi kormányt életre hívni, vagy egy alternatív többséget létrehozni, amely esetleg Frans Timmermans szociáldemokratáit is magában foglalhatja. A jobboldal és a szélsőjobboldal éppen az utóbbi forgatókönyvet szeretné elkerülni. Ezek közül az előrehozott választás lenne talán a legrosszabb opció az Európai Unió szempontjából, mert felmérések szerint egy idő előtti voksoláson még jobban megerősödne Wilders pártja, s a mandátumok majdnem harmadát szerezhetné meg. Ezt nyilván az összes többi potenciális koalíciós partner el akarja kerülni.
Ettől függetlenül a koalíciókötés sikere nem garantált.
A költségvetés témájában igen nehéz lesz közös nevezőre jutni, a jegybank rendszeresen figyelmeztet a költségvetési hiány n9vekedésének veszélyeire, A jogállamisággal kapcsolatos kérdések és a populista bajkeverő Geert Wilders viselkedése a másik vitás pont a szövetségesek között. A négy párt egyetért a bevándorlás csökkentésében, de eltérő mértékben.
Hollandia sosem volt a gyors kormányalakítás őshazája. 2021-ben például 299 napba telt, amíg Mark Rutte kormányáról sikerült megállapodni – mutatott rá a Die Pressében André Krouwel, az Amszterdami Egyetem professzora. Ez persze extrém esetnek számított, de átlagosan is 171 nap telt el addig, amíg a kormányalakítás sikerrel zárult.
Szokatlan azonban, hogy a választásokon győztes párt nem a saját vezetőjét ülteti a kormány élére. Az, hogy a győztes a szélsőjobboldalról kerül ki, természetesen gyanút ébreszt minden mérsékelt párt körében. Hollandiában többeket sokkolt, hogy végül egy szélsőséges párt végzett az élen.
André Krouwel azonban rámutat, hogy Hollandia a kis pártok konstellációjával és a többségi hagyományok hiányával hozzászokott ahhoz, hogy "a hatalmat inkább megosztják”. Szemben Franciaországgal, ahol már csak az ország politikai berendezkedése miatt is a hatalom koncentrációja jellemző. Ezért az, hogy Geert Wilders nem lesz hazája miniszterelnöke, nem antidemokratikus és ez a társadalomban sem kelt megütközést.
Sam van der Staak, az Idea nevű demokráciával foglalkozó kormányközi szervezet európai igazgatója is hasonlóképpen látja: "Az alkotmány nem mondja ki feketén-fehéren, hogy a miniszterelnöknek a választásokon győztes pártból kell érkeznie”. De a PVV szavazói "frusztráltak lehetnek, és persze bírálják emiatt a többieket ".
Pascal Delwit, az Université Libre de Bruxelles politológusa hangsúlyozza a Benelux államok hagyományát a kormánykoalíciók minden fajtájára vonatkozóan, ami "elképzelhetetlen lenne Franciaországban vagy az Egyesült Királyságban". Arra is rámutat, hogy a szélsőjobboldali szavazatok Európa-szerte mindennapossá válnak. Ha Geert Wilders nem kerül hatalomra, ez a radikális jobboldal malmára hajtja a vizet.
André Krouwel mindazonáltal úgy látja, "nem lesz gyors áttörés" a tárgyalásokon. Véleménye szerint a társadalmi kérdések - a PVV vezetője rendszeresen megbélyegzi a külföldieket - mindent kisiklathatnak, még akkor is, ha Geert Wilders enyhített a hangnemén, és visszalépett az iszlám betiltására vonatkozó elképzelésétől. Sam van der Staak szerint Geert Wilders kényes helyzetben van, mert a a 65 éves nyugdíjba vonulás visszaállítását ígérte (a jelenlegi 67 évhez képest), és a megszorítások elutasítását. Ez nem tetszik másoknak, különösen a VDD-nek, amely a költségvetési fegyelmet helyezte programja középpontjába.
Aztán ott van még az NCS és a PBB pártok tapasztalatlansága. Nem kizárt például, hogy Pieter Omtzigt egy bizonyos ponton ismét úgy dönt, pártja kivonul a tárgyalásokról. S akkor kezdődhet minden elölről.
