foglalkoztatás;vendégmunkások;

Mától nem lehet foglalkoztatni vendégmunkásokat az állami szektorban

Mindez nem érinti a korábban megkötött szerződéseket. 

Keddtől érvényes az a rendelet, amelynek értelmében nem lehet vendégmunkásokat foglalkoztatni az állami szektorban - írja egy, a Magyar Közlönyben megjelent rendeletre hivatkozva a hvg.hu. 

Ennek értelmében „beruházás megvalósítása céljából kiállított munkavállalási célú tartózkodási engedély, foglalkoztatási célú tartózkodási engedély, valamint vendégmunkás-tartózkodási engedély alapján tilos foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt” létrehozni.

A döntés érint minden, a kormány irányítása és felügyelete alatt álló szervet, vagy olyan gazdasági társaságot, amelyben az állam közvetlen vagy közvetett többségi befolyással rendelkezik. Utóbbiaknál azonban lesz egy kivétel: nyomós indok esetén az illetékes miniszter kezdeményezésére mentesítést adhat egy, a kormány által kijelölt személy. Azt nem részletezték, mi lehet ez a nyomós indok. 

A rendelet nem visszamenőleges hatályú, ugyanis az nem érinti a jogszabály hatálybalépése előtt megkötött munkaszerződéseket.

Mint korábban mi is hírt adtunk róla, a rendelettervezet társadalmi egyeztetésre bocsátott indoklása szerint erre azért van szükség, mivel Magyarországon a magyar munkahelyek első helyen a magyarokat illetik meg.