Tartsd a markod, a király üzen

Egy tudós mindig arra figyel fel, ami számunkra érdektelenül természetes. Hiszen nyilvánvaló, hogy ha elengedünk valamit, az lefelé esik, a nap pedig forog körülöttünk. Miért foglalkoznánk akkor éppen régi pénzérmékre vert ábrákkal? Valamivel biztos meg kellett jelölni a fizetőeszközt, ráverték, ami épp eszükbe jutott. Pedig sok minden kiolvasható ezekből a képekből. Lehet, hogy ha egyszer újra felépítik az óbudai királyi várat, részben korabeli pénzek ábrázolásaira támaszkodnak. A sikeres reklámszakember, Spielmann Gábor addig szórakoztatta magát Árpád-kori érmeképek megfejtésével, mígnem a hazai numizmatika egyik jeles képviselőjévé vált. Árpád-kori rejtélyek ezüstbe verve című, gazdagon illusztrált könyve új oldalról mutatja a történelmünket.

– Reklámtevékenység és numizmatika. Meg tudná még mondani, melyik a hobbi?

– A numizmatika indult hobbiként, de mostanában a reklámot inkább csak projektalapon csinálom, az érmék tanulmányozása pedig egyre jobban érdekel. Lehet, hogy ideiglenesen szép lassan helyet cserélnek. Mindenesetre a könyvírás miatt most többet foglalkozom a pénzekkel.

– Kapcsolódik valahol a kettő egymáshoz?

– Abszolút. Ha belegondolunk, úgy nyolcszáz éve, az Árpád-korban az évente cserélődő pénzérme volt az egyedüli tömegkommunikációs eszköz. A megrendelőnek, a királynak nem csupán gazdasági céljai voltak vele. Üzenni is akart a pénzeken látható ábrákkal. A tartalom lehetett politikai, családi, személyes vagy akár csillagászati esemény, amelyet jó vagy fenyegető jelként értelmeztek. Kiadta a megbízást a „grafikusnak”, aki bizonyára előadta az elképzeléseit, és amelyiket elfogadták, azt megrajzolta, és kivésték. Ahogy most a marketinges mondja meg a reklámszakembernek, mit szeretne látni az óriásplakáton, tévében vagy online.

– Erre az üzenő magatartásra milyen történeti bizonyíték van?

– Írott semmilyen. Fogalmunk sincs, mikor, hány hónap alatt készültek az érmék, hogyan zajlott a folyamat. A szándék az éremképből olvasható ki. Például II. András a győztes halicsi hadjárat során legyőzött egy ottani fejedelmet, akinek a neve összefüggésben volt a Lev (’oroszlán’) szóval.

Egy akkori pénzérmén pedig az oroszlánt széttépő Sámsont látjuk. Lennie kell összefüggésnek. András nyilván szerette volna ábrázolni, az országgal tudatni diadalát, az érmetervezőknek pedig a szimbolikus esemény jutott eszükbe róla. De a dinasztikus kapcsolatok fontossága miatt házasság is lehetett téma. V. István az egyik pénzére a bizánci kétfejű sast koronával tette rá, ami lánya, Anna bizánci házasságára utal.

– Évről évre cserélték ezeket az érméket?

– Igen. Ez lényegében adózási forma is volt. Az Aranybulla alapján azt valószínűsítik, hogy minden év húsvétján történt pénzcsere. Az újonnan kivert pénzeket elszállították a vásárokba, ahol kötelezően be kellett szolgáltatni értük a régieket. Az összeset nyilván nem szolgáltatták be. Ezért találhatunk mindmáig régi érméket. De az Árpád-házi királyok sem mentek a szomszédba egy kis ravaszságért. Mert érték alapján minden évben valamennyivel kevesebbet kaptak vissza az emberek. Magyarán, adóztak. Ráadásul, főleg a XII. században, az érmék készítésénél kifejezetten jellemző volt az értékrontás, így a visszakapott pénz minőségében is gyengült.

Az emberek rájöttek a turpisságra, ha időrendi sorba rakjuk az érméket, látni lehet, hogy a pénzrontás egy ideig működik, majd ismét javul a minőség, minden bizonnyal az erősödő felháborodás miatt.

– Azért úgy tűnik, nem sok mindent lehetett így üzenni. A lényeg annyi, hogy nagy királyotok van…

– Azt sem állíthatjuk, hogy minden pénz üzen. Van, amelyiknek egyik oldalán király látható, kezében egy jogarral, a másikon meg felirat közli a nevét. Lehet, hogy ilyenkor nem történtek fontos események, és az üzenet csupán annyi: én vagyok a király. De a pénzek nagyjából ötven százalékán felfedezhetünk valamilyen aktuális témát. Ez, mint mondtam, lehetett csillagászati esemény is, amit máshogy értelmeztek, mint ma, valamilyen jó vagy fenyegető jelnek gondolták.

– Mi varázsolta el ebben?

– Egyszerűen érdekelt, mit is látunk a pénzeken. Semmi célom nem volt vele. Nézegettem a katalógusokat, és

A biztos azonosításhoz elég megnézni a korabeli kódexek sárkányábrázolásait. Elkezdtem beleásni magam a témába, gondolván, biztos sokkal több izgalmas sztori tárható fel az eddig ismerteknél. És ez a fajta nyomozás nagyon jó hobbinak bizonyult. Az ember utánanéz a kornak, a grafikának. Utóbbihoz értek is a reklámszakma miatt, tudok grafikusfejjel gondolkodni. Sokat olvastam, az érmék mellé odatettem a történelmet, és figyeltem, vannak-e olyan elemek, ahol a kettő szinkronban van.

– Ez így már komoly kortörténeti kutatásnak tűnik.

– Különben nem lenne túl izgalmas megállapítani, mi van az ábrán. A Bánk bánból jól ismert Gertrúd királynét erőszakos halála után a pilisi ciszterci kolostorban temették el. Találtam egy pénzt, amelyen nagyon valószínű – mert száz százalékra itt semmit nem lehet mondani –, hogy Gertrúd látható, amennyire lehet, a kőszarkofágot is ábrázolták, és ott egy épület, amely a ciszterci kolostor templomára hasonlít. A felszín, a horizont alatt pedig van egy csík, amely feltételezésem szerint a sír helyét jelzi.

Ezt megerősíti egy másik pénz, amely III. Ince pápa temetését mutatja. Ott szintén látható egy ilyen csík, két karikával, amelyek a méltóságot jelölik. A jellegzetes szarkofág, a királyfej, a temetésre utaló csík, az épület, plusz az érme stílusa alapján be lehetett lőni, hogy az 1210-es évek környékéről származik ez a pénz. A király a felesége emlékére verethette. Tudjuk, hogy András szerette a feleségét, meggyilkolása egész Európában nagy port vert fel, afféle hangzatos bulvárhírnek számított.

– Mire következtethetünk még az érme alapján a korszakról azon túl, hogy szomorú véget ért egy jó házasság?

– Ha elfogadjuk ezt az értelmezést, máris van egy képünk a ciszterci kolostor homlokzatáról. Egyszerűsített formában, de látjuk, milyen kis tornyocskák voltak rajta, és egy 3D-s vagy régészeti rekonstrukciónál ezek borzasztó fontos adatok.

– Hogyan jut hozzá az érmékhez? Katalogizáltakat értelmez újra, vagy van saját gyűjteménye is?

– Az emberek azt gondolják, több százezer forintos tételekről van szó. A Vaterán és a kereskedőknél már úgy ötezer forinttól lehet érméket venni. Olyanokról, amelyeket árverésen, számomra elérhetetlen összegekért kínálnak, fotókat kérek be az árverő cégtől, és természetesen a Nemzeti Múzeumnak is van komoly gyűjteménye.

– A könyve ajánlásai alapján a numizmatikusok jelentős része elfogadja a kutatásait. Ennyire nyitott ez a szakma?

– Ez is úgy indult, hogy „hagyjál békén az őrültségeiddel!”, amin nem szabad csodálkozni, természetes reakció, amikor valaki kívülről akarja megmondani a tutit. De úgy gondolom, olyan mennyiségű új dolgot hoztam felszínre, és egy részük annyira alátámasztott, hogy numizmatikusoknak is érdemes volt elgondolkozni róla. A tudomány lassan működik. A XIII. után most a XII. század érméit kezdtem el nézegetni, és ha majd meglesz az egész Árpád-kor egyben, nagyobb vitára bocsátom az eredményeimet.

– Született-e valamilyen új tézise az Árpád-korral kapcsolatban az érmék alapján?

– Itt inkább több különálló dologról van szó, amelyek egyenként is fontos részletekkel gazdagíthatják a történelmi tudásunkat. Az óbudai várból például csupán egy kis márványpadlózat meg egy-két oszlopfőtöredék maradt meg egy pincében. Meggyőződésem szerint viszont érméken végig lehet követni, Béla ifjabb királytól Károly Róbertig, hogyan alakult a vár sorsa, hogyan építették át, rombolódott le, a két szélső tornyát hogyan bontották le. Izgalmas adalék, mert Budapest címeréig vezet a sztori. A korona pedig mindig is darázsfészek volt. Én annyit tudtam a pénzek alapján megállapítani, hogy a tetején egykor, a korabeli bizánci koronákhoz hasonlóan, valamiféle drágakő lehetett, nem az a kereszt, amely most is ékesíti.

Erről II. Andrásnak a koronázása alkalmából veretett érméje árulkodik, amelyen feltételezhetően még drágaköves koronát látunk. Tudjuk, hogy a magyarok ötvösművészete kiemelkedő volt már a kilencszázas években is. Ebből is fakadhat, hogy az érméket elképesztő minőségben, precizitással alakították ki, igazi műremekek. Ha összehasonlítjuk a környező hercegségek, érsekségek érméivel, látni a minőségbeli különbséget. Látszik, hogy erős, centrális királyságban születtek, amelynek csak az uralkodója verethetett pénzt, és megtehette, hogy igényesen kidolgozott és tartalmas képeket szerepeltessen rajtuk. Erre igazán büszkék lehetnénk.

– Melyik nyomozását tartja a legtekervényesebbnek?

– Az óbudai vár ábrázolásai mellett egy korábban III. Bélához sorolt, ma már IV. Bélának tulajdonított érmét említenék, amelyet a következő könyvemben mutatok majd be. Ikonikus darab, szakértők és gyűjtők egyaránt jól ismerik, ÉH 101 a katalógusszáma. A rajta lévő képek szinte értelmezhetetlenül zsúfoltnak tűntek. Az egyik két csillagot ábrázol egy keretben, a másikon pedig öt pont látható egy vonalban. Mivel az időszakot, az 1220-as éveket nagyjából be tudtam határolni, utánanéztem, nem lehet-e szó valamilyen csillagászati ábrázolásról. És rábukkantam, hogy 1226-ban durván féléves eltéréssel két bolygóegyüttállás is történt. Az egyik a Szaturnusz meg a Jupiter úgynevezett Nagy Együttállása, amelynek különös jelentősége volt, mindenféle jelzésekkel ruházták fel, másik pedig öt bolygóé az ismert hétből – mert annak tartották akkoriban a Napot és a Holdat is. Kis nyilak mutatják az együttállást, középen pedig hét pont utal az ismert bolygókra.

– Ön mit üzenne most egy ilyen királyi érmével?

– Azt, hogy létezik olyan történelmi, művészettörténeti örökség, az érmeművészetünk, amire valóban büszkék lehetünk. És mivel szeretem a kutyákat, a modern magyar vizslás emlékérmék mellett egy keverék kutyát is tennék rá.