;

Margit híd;Újvidék;Tihanyi Lajos festőművész;

- Rózsás kilátások (Bicskei Gabriella: Lordanya képpel)

A jelenlegi kortárs irodalommal foglalkozó könyvkiadás egyik nagy kihívása a határon túli irodalmak magyarországi hozzáférhetősége, így van ez már évek óta, és hogy ez miért jelent problémát, azt éppen Bicskei Gabriella könyve illusztrálhatja. Egész egyszerűen jó könyvek maradnak észrevétlenek a szélesebb olvasóközönség számára.
Bicskei Gabriella első, Puha kert című könyve még a 2013-ban jelent meg, és utána hosszas csend következett, amit jelen kötet hívatott megtörni. Az új regény már mályvaszínű borítójával felkelti a figyelmet, de az egész könyvet kellemes forgatni, köszönhetően többek közt a szellősen szedett belső oldalaknak, és az azokat megtörő festményeknek. A regény ennek megfelelően témájául is a festészetet választotta, pontosabban annak egy kis szeletét. A történet ugyanis a híres avantgárd festőművész, Tihanyi Lajos sokáig bizonytalan státuszú Margit híd című festménye körül forog. (A képet magát egyébként megtekinthetjük a könyv előzékén is.) A legendás alkotás hirtelen előkerül egy családban, és így lesz Mandel Júlia, egy szabadkai középosztálybeli – egyébként írónak készülő – nő és festőművész bátyja, Barna tulajdona. A festményt pedig Pirkler András galerista kívánja megvásárolni, aki Júliával próbálna megegyezni, de ahogy haladunk előre, sokasodnak a kérdések a tárgy körül. Mi igaz ebből az egészből? Vajon hogyan is került a kép Júliához? Eredeti-e vagy hamisítvány? Ki volt Tihanyi Lajos? És kik a tranzakció résztvevői, és hogyan kapcsolódnak a festményhez? Miért akarja egyáltalán mindenki mindenáron birtokolni ezt a képet? És mitől annyira különleges a Margit híd, azont túl, hogy évekig nem tudtak róla?
Bicskei mindeközben remekül egyensúlyoz a cselekmény, a szereplők háttere és a festmény keletkezéstörténete között, és ez a galériákban mindennaposnak számító eset alkalmat ad arra, hogy Tihanyiról, a szintén festő Pechán Józseffel való barátságáról, a rózsadombi perspektívákról, Gül Baba türbéjéről, az ikonfestészetről vagy éppenséggel a művészet mibenlétéről értekezzen. És hogy tovább csavarjak a helyzeten, a regény nem utasítja el az úgynevezett valóságelemeket sem, hiszen a szóban forgó, váratlan előkerült Tihanyi-festményt épp tavaly árverezték el borsos áron (ahogy a Tihanyi-képek esetében lenni szokott), így ezzel kapcsolatban is felvetődik néhány kérdés.
De ne gondoljanak itt holmi cirkalmas bölcsészregényre! Ennél jóval finomabb szövésű szövegről van szó. És azt akkor is fenntartom, ha például az első száz oldalon mindössze pár óra telik el, miközben Júliával egy telefonhívásra várunk. Bicskei rendkívül szórakoztatóan dolgozza fel a témát, és nagyon jó érzékkel szövi a családi traumákat sem nélkülöző szerelmi szálakat a Tihanyiról és a festményről szóló részekkel, és nem rest mindezt még némi detektívregényekbe illő rejtélyekkel is fűszerezni (Keresők – olvashatjuk az első egység címét). Egyetlen látszólagos kitérőnél sem éreztem azt, hogy ne érdekelne annak az adott szereplőnek a sorsa, vagy hogy ne lenne szervesen része mondjuk a rózsák színe a nagy egésznek.
És ha már festészet. Meg kell említenünk, hogy a Lordanya… képeit Sagmeister Peity Laura készítette. Szándékosan nem használnám az illusztráció szót, ugyanis Sagmeister képei jóval túlmutatnak ezen a funkción, szinte társalkotója a könyvnek. Első ránézésre valóban kedélyes kísérőinek tűnnek a szövegnek, ám ennél sokkal rafináltabb esettel állunk szemben. A képek ugyanis az egyik szereplő, Barna képeit jelenítik meg, így szerves részét képezik a cselekménynek, és izgalmas játékokra csábíthatják az olvasóit, pláne ha hozzávesszük, hogy a képaláírások más-más pontokra irányítják őket a szövegben. Remélem, egyszer élőben is megtekinthetjük ezeket.
Ahogy azt is, hogy a regény többekhez eljut majd. Ha valaki egy remek regényt olvasna, annak azért ajánlom, akihez pedig közel áll a művészettörténet, és különösen Tihanyi Lajos, vagy pusztán egy igényes kiállású, jó könyvbe merülne el, az mindenképpen próbálja meg beszerezni. (Újvidék, Forum, 2023. 221 o.)

Mi lenne, „ha ma a költők bérverseket írnának, és ugyanolyan hétköznapi dolog lenne ezeket a verseket megvásárolni, mint gyógyszertárba menni, ha fájdalomcsillapítóra van szükségünk”? – teszi fel maga is a kérdést Simon Bettina, akit máskülönben mi faggattunk új, Rengeteg állat a vonatból című, a költészet napjára megjelent verseskötete kapcsán.