Lánczi Tamás;Magyar Péter;Szuverenitásvédelmi Hivatal;

Lánczi Tamás börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert, aki válaszul bohócnak nevezte őt

Lánczi azt sérelmezte, hogy a politikus tegeződve szólította meg.

Börtönnel fenyegetőző Facebook-posztot tett közzé a Szuverenitásvédelmi Hivatal nevű kormányzati revolverszervezet vezetője, Lánczi Tamás. Ebben előbb azt sérelmezte, hogy Magyar Péter tegeződve szólította meg őt, ezt követően tért rá a fenyegetőzésre egy elég nagy logikai ugrással.

Lánczi Tamás bejegyzése - amelyen cikkünk írásakor a röhögős reakcióemojik száma körülbelül három és félszerese a lájkokénak - eképpen hangzik:

„Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele. Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi Tamás itt feltehetően arra utalt, hogy az általa vezetett, szuverenitásvédelminek nevezett hivatal vizsgálatot indított a Magyar Péterék ellen, miután a Magyar Nemzet néven megjelenő kormánylap arról cikkezett, hogy Magyar Péter mögött máris megjelent a Bajnai Gordon fémjelezte Datadat-kör, egész pontosan a Magyar Péter vezette mozgalom, a Talpra Magyarok Közössége honlapjának adatvédelmi tájékoztatója alapján jutottak erre a következtetésre. A lap állításait Magyar mellett a Datadat is közleményben cáfolta: „Szemben a Magyar Nemzet ma megjelent hazug állításával sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel. Minden más, ezzel ellentétes állítás hazugság. Társaságainkat a propagandasajtó nem kereste ezen téves információ közlése előtt” – írta a cég ügyvezetője, Szigetvári Viktor.

A facebookos kommentszekciókban is komoly aktivitást mutató Magyar Péter Lánczi Tamás posztját is megtisztelte egy válasszal, ismét tegeződve. Úgy fogalmazott:

„Te Bohóc, most már börtönnel fenyegetsz? A Magyar (Pravda) Nemzetben megjelent újabb hazugság alapján? Ki vagy te, azonkívül, hogy havi ötmillió forintot kapsz a magyar adófizetőktől, amiből ilyen posztokra telik? Kit akarsz te pontosan bebörtönözni? A magyar népet? Édesapád büszke rád?”

Lánczi Tamás édesapja egyébként Lánczi András Széchenyi-díjas konzervatív filozófus, politikatudós, egyetemi tanár, a Budapesti Corvinus Egyetem volt rektora és Politikatudományi Intézetének volt vezetője.