Itt a jó hír mindazok számára, akik értelmetlennek, ráadásul pokoli unalmasnak tartják az életnek nevezett néhány évtizedes állapotot: új talk show-val múlathatjuk az időt! Igaz, csak hetente egyszer, reklámkínokat nem számolva 45 percig, de hétfőn, este 9-kor, amikor végképp kilátástalannak tűnik minden. Ráadásul az első adás alapján úgy tűnik, a Viasat3 és a WMN magazin közös produkciója, a Ki vele! igyekszik szakítani sémákkal, friss levegőjű formátum kialakításába feszül, és így mintha tényleg gyorsabban telnének azok a nyavalyás percek.
Infó
Ki vele! Hétfő esténként a Viasat3 csatornán
Nem hagyományos stúdió környezetben vagyunk, hanem lakásszerű térben, amely nem szigorúan megtervezett-berendezett, hanem szándékoltan rumlis, afféle laza közösségi tér. Nem különülnek el benne mereven a műsorkészítők és a szereplők. Két operatőr végig mászkál kamerájával, még a véleményüket is odaszórják olykor az adott témáról. Nem kerül rá sor, de nem lepődnénk meg, ha a stáb bármely más tagja felbukkanna a képeken.
Ugyanígy nem érezni igazi határvonalat a műsorvezetők (Krajnyik Cintia és Csepelyi Adrienn, akiket moderátornak neveznek, nem véletlenül) és a vendégek között. Bármikor felcserélődhetnek a szerepek, az alanyok is kérdeznek, a tévés személyiségek is kifejtegetik, ami eszükbe jut. Aztán helyet kér magának a kreatív producer, D. Tóth Kriszta (az egyik vendék felpattan, majd ráül a kanapé tetejére), és ötperces részletet mutat egy témához kapcsolódó hosszabb interjújából. Újabb kis beszélgetés, amit szintén megbeszélnek.
Vizuálisan és dinamikájában nagyon jól működik ez a kötetlen szerkezet. Mozognak a résztvevők, mozognak kamerák, szinte senkit nem nem látunk két teljesen azonos beállításban. Az alkalmi társasági hangulat képes lebontani a falat a műsor és a néző között is. Mintha az is cél lenne, hogy mi is szólaljunk meg, színesítsük a saját mondatainkkal, akár indulatos reagálásainkkal a csevejt. Amely a nyitó adásban a házasélettel, párkapcsolattal foglalkozott. Mindenkinek volt élménye, gondolata, a szakértő-vendég, Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus is csak sodródott a megszólalások áradatában.
Komoly mutatvány, dicséretes tévés teljesítmény ez a felszabadult, otthonos, nyitott hangulat. De vissza is lehet tőle riadni (no csak úgy könnyedén, mosolygósan): Úristen, miért van erre szükségünk? Már barátaink sincsenek? Nem járunk társaságba, soha semmi sörözgetés, sütizés, dumcsizás? Tényleg megszűnt minden, ami kicsit is életnek nevezhető? Vagy a valóságban fárasztóbb, unalmasabb, mint képernyő előtt? A médiában már minden hétköznapi dolog érdekesebb?
Mert akkor ez az egész funkcióját tekintve semmiben sem különbözik a pornográfiától. Pénzért vásárolt társasági élet. Érezni mások közelségét, a duruzsolás örömét, a közhelyes gondolatok biztonságát. Majd megszólalni, beszélni hozzájuk, másokhoz. Elmondani a saját kis tapasztalatot, bölcsességet. Kielégülni a talk show-ban.
