Elöljáróban: katolikusként nincs beleszólásom a református egyház ügyeibe. Úgy alakult ugyanakkor, hogy a gyerekeim református közösségbe jártak, és örökké hálásak leszünk annak a lelkész házaspárnak, akik ezt lehetővé tették. Ártó szándék tehát semmiképpen sincs az alábbi sorokban: ez csupán egy vélemény, abból is csak egy külső, miközben kapnak ők mostanában belülről is eleget.
De mégiscsak az a helyzet, hogy a Bibliában az áll: „Nem jó fa az, a mely romlott gyümölcsöt terem (…), mert minden fa a gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt”. Meg az: „Ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.” Csak azt kell eldönteni tehát, jó gyümölcs-e Balog Zoltán – vagy ellenkezőleg, ő a penészes alma a kosárban, amely a többinek is a romlását okozza. (Mert hogy megbotránkozást keltett, az nem kérdés – és a szent iratok nem említik enyhítő körülményként, ha valaki sok pénzt, ingatlant vagy politikai támogatást szerzett az egyházának. Ellenben annak idején a reformáció többek közt azért indult el, mert sok hívő megelégelte, hogy a kereszténység bizniszegyházzá vált; hogy pénzért és hatalmi befolyásért árusítja ki az egyházi hivatalokat.)
Van az esetnek – mármint a püspöki székhez történő makacs ragaszkodásnak Balog püspök részéről - ugyanakkor egy közéleti aspektusa is, ami már mindannyiunkra tartozik. Ez pedig arról szól, mi az, ami miatt Orbán még nem parancsolta hátrébb; ami miatt az okozott politikai kár, a kegyelmi skandalum folyamatos napirenden tartása ellenére is engedi neki, hogy maradjon. Erre a dilemmára pedig nincs más logikus – sőt, semmilyen - magyarázat, mint hogy amiről Balog Zoltánnál van a tudás, az valójában Orbán Viktor szerepe és felelőssége a botrányban.
Ami viszont, visszatérve a hitéletre, egyáltalán nem olyasmi, amit egy egyházi döntésnél mérlegelni kellene vagy lehetne.