Szerencsénk volt, mert nem kellett sem Ré napvárosába utaznunk, de még Arábiába sem, hogy meghallhassuk a mitológia legnevezetesebb dalát, aminek kedvéért Apollón megállította kocsiját – a Napot – reggel az égen, hogy gyönyörködhessen a kútban fürdő madár énekében. Az amerikai jazz ifjú szaxofonos főnixe, Lakecia Benjamin kedden még remekelt az International Jazz Day koncertjén Tangerben, péntek este pedig már a Müpa Fesztivál Színházban folytatta európai turnéját.
Lakecia először járt Magyarországon, s mivel a közönség sznobériából hajlamos a promócióval épített karaktereket preferálni, mondhatjuk, a helyi jólértesültek és a mainstream jazzben tájékozott külképviseletek tagjai töltötték meg – ha nem is teljesen – a nézőteret. Zenészt nem láttam, pedig ha Herbie Hancock meghív valakit Marokkóba a Jazz Day-re, az jó referencia. Műsorát részben a Whirlwind Recordings-nál 2023-ban megjelent Phoenix című lemezéről válogatta. A sleeve art alapvetését követve – szerintük a vizuális művészet és zenei komplex időkapszulája a lemez – a borítón az afrofuturista mitológia jegyében gyönyörű vörös-arany tollú madárra hajaz a fiatal altos (a fellépő ruhái is ebbe a trendbe illenek). Manhattan dominikai negyedében 1992. október 20-án született a zenész, akinek pályafutását látva hajlamosak lehetünk elhinni, hogy a főnixmadár modern kori reinkarnációja. Lenyűgözte kvalitásaival már az öreg jazzereket is, Gregory Porter és Theo Crocker, Anita Baker és Clark Terry, Vanessa Rubin és James Blood Ulmer invitálta meg koncerjére, David Murray pedig magával vitte turnézó big bandjébe. Játszott Barack Obama 2009-es elnöki beiktatásán is. ahova véletlenül nem tévedtek be zenészek.
2020-ban a „jazz, blues and beyond” témákra szakosodott DownBeat kritikusainál ő lett hangszerén a rising star kategória győztese. Ez felér a nap megállításával, ha szójáték, akkor is, ismerve New York jazzéletét. Az elismerést az előtte megjelentetett „Pursuance: The Coltranes” című albumnak köszönhette, erről válogatta a műsor nagyobbik részét egyébként. A stúdióba meghívott régi Coltrane-zenészekkel, mint Ron Cartert és Reggie Workmant, és prominens elődökkel és kortársakkal, mint Dee Dee Bridgewater, Marcus Gilmore, Jazzmeia Horn és Regina Carter, megidézte John és Alice Coltrane szellemét. A koncerten is hallott „Trane”, a „My Favorite Things” érzékeltette, hogy kreatív újragondolás történt, talán a legizgalmasabb illusztrációja ennek a végén a „Love Supreme” volt. Az elején bealvó zongorista, Zaccai Curtis, a negyedik szám környékén vette fel a fonalat, de a tradicionális „Amazing Grace” blues-os interpretálásától kezdve sziporkázóan invenciózus lett a játéka. A kvartett dobosa, E.J. Strickland e század első negyedének talán legfelkapottabb stúdiózenésze, most is láttuk, hogy az avantgarde jazz, a neo-bop a kisujjában van, az „Amerikkan Skin” hiphop ihletésű duettjében pedig a popos érzékét is megvillantotta. A bőgős Elias Bailey swing-érzékenysége kellett a végig sűrű szövésű groove-hoz.
Lakecia Benjamin cseveg, rappel, kiszól, poénkodik, az a tipikus „kamaszlány”, akitől minden anyuka félti a fiát. Céltudatos is: „A muzsika korunk szellemének tükre, a mostani társadalmi és politikai légkörben a lélek gyógyításához zenére van szükségünk.” A receptje adott, de nem könnyű használni: őstehetség kell hozzá virtuóz technikával, Coltrane spiritualitása, Miles Davis ambíciója, hogy összebékítse a két hajdan egybe tartozó őselemet – a jazzt és a táncot. Miles sétált el így anno háttal a közönségnek szólamára koncentrálva, mint most ő, hogy aztán hirtelen brutális energiákat szabadítson fel. Halljuk, hogy teremt egyedi és organikus zenei szövetet, Central Park east coast akcentusban beszélve a jazznyelvet, ott van a Sly and the Family Stone, James Brown, Maceo Parker funkja, Stevie Wonder, Alicia Keys és Macy Gray soul feelingje szellős R&B alapokkal, mindezt karakteresen a post-bebop ősereje tartja egybe.
A karizmatikusság nem tanulható – vagy van, vagy nincs. Ha valaki olyan guruk szellemiségét és zenei örökségét tudja közvetíteni, mint Coltrane és Wayne Shorter, annak kedvéért megállíthatjuk a napot egy percre. Apollónnak érezhettük magunkat a nézőtéren.
Infó
Lakecia Benjamin: Phoenix. Müpa Fesztivál Színház, május 3.
