- Keömley-Horváth Boglárka: Tollászkodás

Át kell nyúlnom anyámon, amikor dobom be a pénzt a perselybe, ebben a templomban a papírpénz a menő, nem az, ha magasról dobod a százast. Egy nő gombot dobott be, és egy szentképet, van még hova fejlődnöm. A második sorban ülünk, bal elöl, pedig én bal hátul szoktam állni, akkor is, ha üres a templom. Adventi mise, az egész családunk felvonul. Havonta egyszer jutunk el, minden héten elhatározzuk. Ott lenni jó, odamenni nehéz. Következik a Miatyánk, mögöttem egy férfinak mély búgó hangja van, hátrafordulok. Egy pillanat töredéke, fekete vastag keretes szemüveg, göndör haj, kis gödör az arcán, elmosolyodik, ahogy ránézek. Visszafordítom a fejem. Próbálom kitalálni, hogy hány éves lehet, mondjuk negyven, remélem, nem házas, nem figyeltem a gyűrűre. Ha nem házas, mi lehet vele, túl jóképű. Áldozáskor nem megyek ki, kerülnöm kell a glutént, sakk-matt. Beáll a sorba, jó a segge, hogy gondolhatok most ilyenre, legalább most mélyülhetnék el rendesen. Visszafelé a szemembe néz, ez már flört, anyám meg rám, ismer szavak nélkül is. Vége a szertartásnak, az épület előtt állunk, ő másik társasággal, mosolyog rám, de nem jön oda.
Következő vasárnap a szüleim régi Skoda Feliciáját kölcsönkérem, a város másik felén van ez a templom, nem bírok magammal, újra oda kell mennem, hátha ott lesz. Az autó rozsdás, repedt az üvege, az éves műszakin lefizettük az ellenőrt, végül is a fék még működik rajta, az életveszély nem itt kezdődik. Csöpög az eső, ötszáz méterenként lehúzódom, megtörlöm egy ronggyal a szélvédőt, az ablaktörlő sem működik. Kicsúszik a kerék, sajnos még nyári gumi, apukám szerint a Forma–1-ben is az győz, aki a legkésőbb cserél kereket. Egy ponton túl villamosra szállok, ez az eső már engem is megijeszt. Elázva, késve érkezem, ott van, baloldalt, elé ülök, nem, nem nézek hátra. Ő az, súgja hangosan a barátjának, ezt pont meghallom. A mise végén fél óráig ácsorgok egyedül, rágyújtok, odajön. Gyűrű nincs, de kiderül, hogy bíró, mindent tud a családomról, rendesen utánam nézett. Nagynénémet ismeri, a vezetéknevemről általában rá szoktak asszociálni. Meg is említi, minden évben kapnak képeslapot a nagynénémtől karácsonykor, az idei még nem érkezett meg. Én is szeretek képeslapokat küldeni, válaszolom, ez mérsékelten igaz. Teniszezik, én is, csak én fizetség helyett gyerekeknek kenem a szendvicset a táborban, ezt nem mondom el neki. Reméli, jövök még misére jövő héten is, kacsint, visszamegy. Zuhog még mindig, de rágyújtok, vigyorgok, és aznap először elkezdek szívből imádkozni, hogy csak jussak haza épségben.
Pár nappal később egy marketingkampányos meeting közben beront a titkárnő, engem keres a portánál egy úr, üzeni, hogy sürgős. A szobámba futok, gyors smink, parfüm, aztán porta. Ő az. Kezében egy maréknyi képeslap és két elviteles kávé, a megbeszélés még várhat, ez viszont ki fog hűlni, mondja. Leülünk egy padra, Nadal vagy Federer, kérdezi. Amelyik balkezes, válaszolom, jó válasz, én is neki szurkolok, helyesel. Ezek szerint valamelyik balkezes, mázlim volt. Az egyik képeslapra felírom a telefonszámomat, elsietek, köszönöm a kávét, hívj, ha teniszezni támad kedved, mondom neki.
Egy közös ismerős meghív a szilveszteri bulijába, órákig készülődés, pogácsasütés, közben valami elvetemült zene hallgatása, cigi lóg ki a számból. Józanul érkezem, nagy belmagasság, lefóliázott bútorok a nappaliban. Bíró úr már ott van, beszélünk pár mondatot, mélyen egymás szemébe nézünk. Aztán eltűnik, órákkal később egy miniszoknyás lánnyal látom egy kanapén, a lány a tőlem kapott tollal írja fel a telefonszámát a tenyerére, majd a bíró úr hálája jeléül a füle mögé simítja a lány tincseit. Együtt távoznak éjfél előtt. Elkezdek inni mindent, ami elém kerül. Megnyerem a köztársasági elnöki beszéd bingót, senki sem sejtette, hogy a busákról is szó lesz az idei újévköszöntőben. Lottóznom kellene, mondja valaki mellettem, határozottan jóképű, amennyire a részeg elmém felfogja. Hajnalig táncolunk, fülembe suttog dolgokat arról, hogy mit tenne most velem, de nem tesz semmit. A mosdóra várakozom, egy lány mögöttem szemrehányóan mondja, hogy a srác, akivel táncolok, házas, kicsit visszafoghatnám magam, ezzel a mozgással kísértésbe hozom. Nem maradok már sokáig, a pogácsák maradékát elhozom, hogy tudjak mit rágcsálni holnap a kanapén, amikor mise helyett a lottóközvetítést fogom nézni. Hátha abban nagyobb szerencsém lesz, ha már a busákat is kitaláltam a köztársasági elnöki bingóban.