De mit is jelentenek ezek a „befektetések” és milyen szerepet játszanak az egyetemeken zajló oktatói és kutatómunka fenntartásában és fejlesztésében? Az amerikai felsőoktatási intézmények költségvetése, függően azok állami vagy magán státuszától – sokszínű források együtteséből gazdálkodhat. Az előbbiek esetében a büdzsé képzeletbeli tortájából jelentős szeletet az állami támogatás tesz ki, míg a magánegyetemek számára - hasonló források hiányában - a rendszerint borsos tandíj jelenti számukra a fenntartási költségeik első számú fedezetét. Minden egyetem esetében azonban – legyen az állami vagy magán – létezik egy magánadományokat kezelő alapítvány, amelynek feladata a befolyó összeg kezelése és befektetése. A huszadik század első felében ezek a pénzügyi műveletek jobbára kötvényekben, nyugdíjalapokban és más konzervatív üzleti modell szerint vezérelt kihelyezésekben öltöttek testet, ám a hatvanas-hetvenes években az egyetemi alapítványok előtt megnyíltak a magántőke alapokba való befektetés új horizontjai. Ma az amerikai állami és privát egyetemeken egyaránt széles skálán mozog az alapítványi tőke mértéke, jelenleg hozzávetőlegesen 1 és 45 milliárd dollárnyi pénzügyi eszköz felett rendelkeznek a különböző intézmények. Ezen összegek gyarapítása magánvállalatok részvényeinek megvásárlása útján történik. Egy alapítvány portfóliójában ugyanúgy szerepel a Boeing vagy a Lockheed Martin részvényei, ahogy a Google és az Amazon papírjai is. A nyereséget az alapítványok később számos célra fordíthatják az intézmény oktatóinak és fenntartó személyzetének fizetésétől a campusz infrakstruktúrájának bővítéséig, ám a hallgatók szempontjából legfontosabb tétel a diákok tandíját érintő kompenzáció. A Wall Street Journal által készített oknyomozó anyag kimutatása szerint 1996-ban a magánegyetemeken tanuló diákok 26 százaléka fizetett teljes tandíjat, míg ez a szám 2020-ban 16 százalékra csökkent az időközben növekvő alapítványi tőkének köszönhetően.
Így sem a diákoknak, sem az egyetemeknek nem közömbös, milyen viszonyt ápolnak a tehetős öregdiákok közül kikerülő pénzügyi donorokkal. A The New York Times múlt pénteken adott írt róla, hogy Barry Sternlicht milliárdos ingatlanbefektető „lelkiismeretlennek” nevezte a Borostyán Liga elitjéhez tartozó Brown Egyetem vezetőségének döntését, miszerint ősszel a diákokkal kötött kompromisszum részeként szavazásra bocsátja az intézmény Izraelhez fűződő gazdasági kapcsolatainak megszakításának kérdését. Nem ő az egyetlen csalódott mecénás: Robert Kraft, aki ingatlan és magántőkealap befektetései mellett a népszerű New England Patriots amerikai futballcsapat tulajdonosa is, áprilisi közleményében elmondta, hogy „nem érzi magát komfortosan” a Columbia Egyetemnek nyújtott támogatása miatt utalva a palesztin-párti diáktüntetéseken tapasztalható antiszemitizmusra. Kenneth Griffin, a Citadel tőkealap vezérigazgatója pedig már be is szüntette a Harvard Egyetemnek nyújtott adományai folyósítását az ott tapasztalható antiszemita megnyilvánulások miatt.
Hasonló, mégis más a helyzet az állami fenntartású egyetemeken. A nyolc különböző tagintézményt üzemeltető Los Angeles-i University of California Egyetem, ahol heves összecsapások zajlottak a barikádokon tüntetők és rendőrök között, korábban több mint 4 milliárd dolláros támogatásban részesült Kalifornia állam részéről, ám a Covid-járvány után fellépő gazdasági visszaesés ezen a területen is éreztette a hatását. Az intézmény arra kényszerült, hogy az államban élő diákok 38.000 dolláros éves tandíjának háromszorosát állapítsa meg az államban bejelentett lakcímmel nem rendelkező hallgatók számára. Érthető tehát, hogy nehezen tud lemondani a nagylelkű adományokról. A Ohiói Állami Egyetem pedig abban a furcsa helyzetben találta, hogy legálisan nem is szakíthatja izraeli gazdasági kapcsolatait. Egy 2016-ban hatályba lépett majd 2022-ben módosított állam törvény ugyanis megtiltja minden állami intézmény – ilyenek az egyetemek is – számára, hogy szerződjön olyan cégekkel, amelyekkel bojkottálják Izraelt vagy politikai megfontolásból tőkét vonnak ki onnan. Ezek alapján a diákoknak bele kell törődniük, hogy a mozgalmuk tiszta eszmeiségét hamarosan felülírhatja a gazdasági szükségszerűség kiábrándító valósága.