Karsai Dániel: Ezt meg akarom mutatni, hogy másnak már ne kelljen

„A betegségnek egyetlen aspektusát sem szégyellem, és végig meg akarom mutatni, hogy másnak már ne kelljen” – fogalmazott Karsai Dániel a Telexen hétfőn megjelent interjújában arra utalva, hogy miután már egy ideje beszélgetett a lap munkatársával, szavai nehezebben kivehetővé kezdtek válni. Mint elmondta, gyakorlatilag az ilyen lehetőségek, az interjúk tartják benne a lelket, és ez a fajta küldetéstudat ébresztette rá, hogy még ebben az állapotban is van értelme az életének.

A halálos ALS-betegségben szenvedő, az életvégi döntések szabadságááért küzdő alkotmányjogász szavait már alig lehet érteni, és hiába nincs kilátás a törvények megváltozására, óriási sikernek tartja küzdelme eddigi eredményeit. – Nem foglalkoztam vele, hogy még az én életemben legalizálják-e az eutanáziát, az is hatalmas siker, hogy ez ekkora közügy lett – mondta. Az interjút készítő újságíró megjegyezte: „A döntés a parlament fideszes többségének a kezében van, amely eddig semmiféle nyitottságot nem mutatott Karsai ügye felé. Ennek a legsúlyosabb, tényleg embertelen megnyilvánulása volt, amikor a parlamentben elsétáltak mellette.”

Mindennek ellenére Karsai Dániel ugyancsak sikernek tartja, hogy a témában kulturált beszélgetés alakult ki. Magyarországon ugyanis tízezer ember van, akik valamilyen betegség miatt, hozzá hasonló helyzetben vannak, az eutanázia legalizálása pedig megrövidíthetné a szenvedésüket. Karsai ráadásul a saját bevallása szerint is kiváltságos helyzetben van. A legtöbb ilyen helyzetű ember nem olyan szerencsés, hogy széles baráti köre és családja gondoskodjon róla, sokaknak alig van kire támaszkodni.

A beszélgetés megrendítő része, amikor arról esik szó, hogy a férfi mára szinte teljes mozdulatlanságba szorult, megszűnt a magánszférája, és az orrfújáshoz is segítségre van szüksége, ami elmondása szerint megalázó élmény. Mindezek ellenére változtatott korábbi álláspontján, továbbra is értelmesnek és hasznosnak látja az életét, mert képes a külvilággal kommunikálni. – Felmerült bennem, ha ide eljutok, akkor már nem fogom akarni az életet. De most hogy itt vagyok, már úgy gondolom, hogy az aktív kommunikáció elvesztése lenne az, ami annyira beszűkítené az életemet, hogy az már nem lenne méltó – fogalmazott.

Karsai Dániel hozzátette: Engem nem a halálfélelem tart vissza, hanem az, hogy még mindig jó az élet. Ebben a pillanatban is az ügyemen dolgozom, alkotmányjogi kérdésekről beszélgetünk, nem közvetlenül, de a személyes kontextusáról. Kiderült, nagyon fontos neki a szobájában álló óriási tükör. – Az nem biztat, az mindig őszinte – tette hozzá, majd arról is beszélt, hogy szokott álmodni, de általában nem emlékszik rá. Amire emlékszik, azokban mindig egészséges, az utcán jár-kel. Sírni nem szokott, inkább nevetni, bár ilyenkor maga is nehezen tudja eldönteni, hogy éppen sír vagy nevet. A nevetés ugyanis rettenetes görcsös fájdalmakkal jár. Továbbra is sok örömét leli viszont a futballban, egy hete például a Vasas idegenben 3-0-ra elverte a Honvédot. – Ez nálunk, Vasas-drukkereknél olyan szintű rangadó, mint a FTC-Újpest, magyarázza.

Arra a kérdésre, hogy irigykedik-e az egészséges emberekre, Karsai Dániel iróniával válaszolt:  „Igen, Ákost (az ápolóját) például meg tudnám fojtani, amikor valamilyen marha nagy húsos ételt eszik”. Április óta ugyanis gyomorszondával táplálják, ez a hasfalába épített cső, amin keresztül bejuttatják a tápanyagot a szervezetébe. A szerző utólag, kollégái érdeklődésére, hogy megrázta-e a beszélgetés, azt válaszolta, hogy nem, inkább felemelő érzés volt egy ilyen sorsú embert, ennyire eltökéltnek és erősnek látni.