Több orosz börtönt megjárt, és rabtársaival borzalmas kínzásokban részesült Olekszij Anulia egykori ukrán kick-box versenyző. Tíz hónapos hadifogsága alatt számtalanszor meghalhatott volna. Életét egyszer az mentette meg, hogy egy volt irkutszki orosz sporttársa felismerte őt, s aznap nem folyatták a kínzását. Kálváriájára azonban leginkább az nyomta rá a bélyegét, hogy fogvatartóik érzéketlenül, az évtizedes putyini háborús propagandát visszhangozva kínozták őket.
A családjával az észak-ukrajnai Csernyihivben élő Olekszij és apja 2022. február 24-én, az Ukrajnai elleni orosz invázió harmadik napján állt be katonának. A budapesti ukrán nagykövetségen tegnap magyar újságíróknak is elmesélte az átélt borzalmakat. Két héttel bevonulása után a Csernyihiv ellen támadó orosz páncélos hadoszlopot próbálták feltartóztatni egy falunál, hogy védjék a mögöttük húzódó evakuációs útvonalat. A fején repeszek okozta súlyos sebbel fél napig bujkált és volt tanúja a pincékbe menekült helyiek ellen elkövetett gyilkosságoknak. Másnap, március 10-én a szomszéd Szloboda községben feladta őt egy oroszbarát helyi lakos, így esett fogságba. Apjáról utólag tudta meg, hogy a falu túlvégén civileket mentett egy rájuk gyújtott templomból, de maga ott halt meg.
Fogsága első napján az orosz erők 18 év körüli burját-mongol katonái vették kezelésbe, kik ukrán embert először láttak. A hozzá kihívott orosz főhadnagy pedig váltig állította neki, hogy az ukránok támadtak rá saját lakosságukra Zelenszkij elnök parancsára, hogy okot szolgáltassanak a háborúra, és az oroszok csak azért vonultak be, hogy felszabadítsák őket „a náci Zelenszkij-rezsim alól”.
Az első, még csernyihivi fogolytáborban senki nem törődött sebesülésével, társai műtötték ki arcából a repeszeket, minden orvosi eszköz nélkül. Az orosz Kurszk megye két fogháza után, a tulai régió donszkoji börtönébe került, ahol hat és fél hónapig volt. Kezdettől úgy érezték, a poklok poklát élik át, de egyre embertelenebb bánásmódban volt részük. Az oroszok naponta többször megverték, értelmetlen vallatások közepette módszeresen kínozták, folytatólagosan megerőszakolták a foglyokat, csakhogy megtörjék őket. A kínzások egyetlen célja az volt – mondta -, hogy a szörnyű félelemben élő foglyok közül, akit lehet, rákényszerítsenek az orosz hadseregbe való beállásra.
Zsúfolt, fagyos, nedves cellákban tartották őket, mocsokban, mosás és tisztálkodási lehetőségek nélkül, és nem volt egyetlen mozzanata sem a napnak, amikor ne verték volna őket. „Mintha Oroszország minden részéből oda hívták volna smasszereket, hogy egymástól tanulják el a válogatott kínzásokat." Az őrök szerint egyszer egy propagandista is járt náluk, biztosítva őket arról, hogy „az ukránokhoz képest ők humánusan bánnak a foglyaikkal”.
Lelkileg a legrosszabb az információs elzártságuk volt: elhitették velük, hogy Ukrajna már nem is létezik – nyugati részét Magyarország és Lengyelország felosztotta egymás közt. Őt végül 108 napig magánzárkába tették, ahol az éhségtől még szappant wc-papírt és a falról penészt is evett, s a lába végleg elüszkösödött. Tíz hónap után, december 31-én fogolycserével szabadult. Ukrajnában, Lettországban és Izraelben kezelték 14 hónapig, a lábát megmentették és 18 műtéten esett át.
Olekszij most az egyik fő tanúja annak a nyomozásnak, amelyet Vlagyimir Oszecskin franciaországi emigrációban élő orosz másként gondolkodó segítségével minap indított el a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) a hadifoglyok ellen elkövetett háborús bűnök feltárására. Egyik ukrajnai kínzóját Finnországban fogták el, és kiadták Ukrajnának, ahol azóta már börtönbüntetését tölti.
