Az országon belüli elvándorlás nem újkeletű, az iparosodás felfutásától, vagyis a 19. század végétől folyamatosnak mondható, csak az irányok és a távolság változott időszakosan. A rendszerváltás óta jellemzően keletről és délről északra, északnyugatra költöztek az emberek, ám újdonság, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt a belső migráció – mondta lapunknak Kiss Ágota szociológus, akit annak kapcsán kerestünk meg, hogy lapunk gyűjtése alapján a 37, 30 ezer fősnél nagyobb hazai település közül mindössze háromnak nőtt a népessége az elmúlt tíz esztendőben, vagyis nemcsak a kisebb településeken, de a nagyvárosokban is folyamatosan csökken a népesség.
A szociológus szerint látványos, hogy megnőtt a költözési távolság. A kilencvenes években – Budapest kivételével, ahová az ország minden részéből költöztek – jellemzően járáson, esetleg megyén belül volt erős a folyamat, vagyis a falvakból a jobb munkalehetőségeket kínáló közeli városokba vándoroltak az emberek. A kétezres évek végén kirobbant gazdasági válság azonban a korábbinál is jobban kidomborította a különbségeket az egyes országrészek között, s a leszakadó területeken, mint Északkelet-Magyarország, Békés, Nógrád, valamint a Dél-Dunántúl már nem volt értelme a faluról a városba költözni, hiszen nem jelentett akkora előrelépést, életszínvonal emelkedést, sőt, sokszor ugyanúgy nem volt megfelelő munka, mint a községekben. Éppen ezért ezekről a területekről komoly elvándorlás indult el a gazdaságilag fejlettebb országrészekbe.
– A hivatalos statisztikák is a belső migráció erősödését mutatják, hiszen míg 2013-ban cirka 190 ezren költöztek új településre, addig jelenleg ez a szám nagyjából 300 ezer körül mozoghat, s utóbbiak több, mint fele a megyét is elhagyja – állította Kiss Ágota.
Budapest mellett a fő költözési célpont a gazdaságilag legfejlettebb Észak-Dunántúl, Sopron, Győr, Mosonmagyaróvár, Komárom, Székesfehérvár, Bicske, a Velencei-tó térsége, a fővárosi agglomeráció, a Dunától keletre pedig Jászberény térsége, de a nagy beruházásoknak köszönhetően Debrecen is célponttá válik.
A szakember a Balaton-felvidéket és tó északi partját is kedvelt migrációs célpontként említette, igaz, ott felülreprezentált az idősebb korosztály, vagyis nem elsősorban a jobb munkalehetőségek miatt vonzók, ahogyan erről – a tóparti települések gyarapodó népességéről és elöregedéséről – a közelmúltban lapunk is összeállítást készített.
– Tragikusnak mondható viszont a helyzet Dél-Zalában, Dél-Somogyban, az Ormánságban, Észak-Baranyában, Békésben, Nógrádban, Borsod északinyugati részén, a Bodrogközben, Észak-Hevesben, Bács-Kiskun délnyugati és az Alföld középső részén – folytatta Kiss Ágota. – Ezeken a területeken nemcsak a jelentős népességcsökkenés a probléma, hanem, mivel a képzettebb, keresőképes korosztályok vándorolnak el, generációs válság alakul ki a településeken, elöregszenek, illetve elveszítik a közélet szempontjából aktív lakosságot, ami egyenes út az elsorvadáshoz, s ezen nem segítenek az olyan programok sem, mint a falusi csok.
A legutóbbi népszámlálási adatokból egyértelműen kiderült, az egyes megyékből hová költöznek leginkább az elvándorlók. A fő célpont egyértelműen Budapest és Pest megye, azon belül is a fővárosi agglomeráció, de Veszprém, Komárom-Esztergom és Vas megyéből Győr-Moson-Sopron, Szabolcs-Szatmár-Beregből Hajdú-Bihar, Tolnából és Bács-Kiskunból Fejér, Békésből Csongrád-Csanád számít még népszerű új lakóhelynek. Az adatsorból az is látszik, hogy a gazdaságilag legerősebb megye, Győr-Moson-Sopron szülöttei a legkevésbé mobilak, csak 13 százalékuk költözött el a megyén kívül, míg a budapestiek a legaktívabbak, a fővárosi születésűek harmada költözött új településre – persze jellemzően az agglomerációba.
A jelentős lakosságnövekedés, illetve -csökkenés nagy problémák forrása, hiszen még egy több tízezres város sincs felkészülve drasztikus népességváltozásra.
Ráadásul a hivatalos adatok nem feltétlenül fedik a valóságot, hiszen míg a Belügyminisztérium statisztikája szerint Sopron lakossága az elmúlt évtizedben 2,5 ezerrel, vagyis 4,3 százalékkal csökkent, a valóságban – ahogyan erről a közelmúltban a Népszava is beszámolt – több tízezerrel nőtt, s jelenleg 80-90 ezren élhetnek az osztrák határmenti városban.
– Ugyanez igaz Mosonmagyaróvárra, Győrre, Szombathelyre és a több, Ausztriához közel fekvő városra, de a falvakra is – mondta Kiss Ágota. – Rengetegen ingáznak az osztrákokhoz dolgozni, ők kvázi munkásszállóként funkcionáló panziókban, lakásokban élnek sokadmagukkal, ám nincsenek bejelentkezve, hivatalosan valahol az ország másik részén, esetleg sok száz kilométerre van a lakcímük. Ami komoly probléma a befogadó településeknek, hiszen használják-terhelik az infrastruktúrát, a szolgáltatásokat, felverik az ingatlan- és albérletárakat, viszont a városok nem kapnak utánuk támogatást, ugyanis azt a hivatalos lakosságszám alapján állapítják meg.
– Rendszeresen komoly indulatokat váltanak ki az ágyrajárók, akik csak aludni járnak ide Ausztriából – állította lapunknak Sándor, egy soproni vegyesbolt tulajdonosa.
– Reggel és késő délután óriási, már-már kezelhetetlen a dugó miattuk Ausztria felé. Az albérletárak a helyieknek szinte megfizethetetlenek, a kint melózók ugyanis hatan-nyolcan vesznek ki egy háromszobás ingatlant, a tulajnak megéri,
hiszen másfélszer annyiért adja ki nekik, mint régen, ezt viszont egy átlagos család két keresővel nem tudja kifizetni.
– Onnan látni, hogy hirtelen nagyon sokan lettünk, hogy a hivatalokban mindig tömeg van, ahogyan a boltokban is, alig lehet parkolni a városban, a bejárás Pestre pedig napi tortúra – sorolta a problémákat a szigetszentmiklósi Endre. A Csepel-szigeti város arányaiban az elmúlt évtized nyertese, hiszen nyolcadával – 12,4 százalékkal – nőtt a népessége, s ma már több, mint 40 ezren élnek a rendszerváltáskor még 19 ezres településen. Hasonló utat járt be Dunakeszi is, amely szintén jelentősen gyarapodott. A harmadik, az elmúlt tíz évben lakosságszámát növelni tudó település, Érd 1990 óta – amikoris 43 ezren lakták – 30 ezer fővel a 11. legnagyobb magyar várossá nőtt, megelőzve 9 megyeszékhelyt.
A legnagyobb veszteséget 2014 óta arányaiban Dunaújváros szenvedte el, több, mint 15 százalékkal csökkent a népessége, de majdnem hasonló elvándorlás sújtotta Salgótarjánt is, s több, mint tizedével csökkent hivatalosan Gyöngyös, Szekszárd, Nagykanizsa és Ózd népessége, s közel jár ehhez a mértékhez Miskolc, Kaposvár, Szolnok és Veszprém is.
– Nálunk csalóka ez a szám – állította a veszprémi vállalkozó, Miklós. – Ugyanis sokan csak kiköltöztek a környező, balatoni településekre, Almádiba, Felsőőrsre, Aszófőre, Füredre, de bejárnak dolgozni, vásárolni, ügyeket intézni, így nem látszik a fogyás, talán csak este és hétvégén kisebb valamivel a forgalom. Nálunk tehát attól nem kell tartani, hogy elmegy a legéletképesebb réteg, sőt, sokan költöznek ide, csak míg régebben a környező falvakból jöttek, most főként az Alföldről.
– Miskolc még mindig nem heverte ki teljesen, hogy a rendszerváltás környékén összeomlott az ipara
– magyarázta a borsodi megyeszékhely folyamatos fogyását Erik, az egyik helyi iskola tanára. – A csúcsidőkben, a nyolcvanas években több, mint 200 ezren éltek itt, az ország második legnagyobb városa volt, de még a rendszerváltásnál is jóval több, mint 190 ezres lakossága volt Miskolcnak. Azóta viszont 50 ezerrel lettünk kevesebben, vagyis az itt élők negyed elment. A folyamat nem állt meg, s főleg az agyelszívás érezhető, a képzett munkások és a diplomások mennek Budapestre, Győrbe, hiszen sokkal jobban megfizetik őket, akár a dupláját is megkereshetik a helyi pénzeknek. Vannak beköltözők is, de nem olyan számban, jönnek a szerencsétlenebb sorsú borsodi falvakból, és képzettségben, munkatapasztalatban sem tudják pótolni az elköltözőket. És ezért fordul elő, hogy egy egyszerű problémánál is hetekig nem talál szerelőt az ember, vagy éppen nincs elég pedagógus az iskolában, ahol én is dolgozom.
– Sok helyen már most napi problémát jelent a népességváltozás, akár pozitív, akár negatív irányba – jelentette ki Kiss Ágota. – Erre valamilyen formában reagálnia kell az ország vezetésének, ugyanis a már most is jól érzékelhető gazdasági és népességi különbségek még drasztikusabbá válhatnak akár szűk fél évtized alatt is, hosszabb távon pedig szó szerint ketté fog szakadni az ország: lesz egy gazdag, képzett, s egy elszegényedett, nyomorgó, a képzetlensége miatt helyhez kötött része. Csakhogy utóbbi lesz a nagyobb, s ha nem lesznek átfogó gazdasági, oktatási, infrastruktúra-fejlesztési programok, nemcsak rengeteg kistelepülés, de akár nagyobb városok, sőt, szinte egész megyék gettósodhatnak el.
