köztársasági elnök;juttatás;törvénymódosítás;Dobrev Klára;

Törvénymódosítást kezdeményez Dobrev Klára, hogy ne járhassanak életük végéig több milliós juttatások a bukott köztársasági elnököknek

„Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint 70 millió forint, amit eljótékonykodhat” – mondta a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője.

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd EP-listavezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy törvénymódosítást kezdeményez, amely kimondja: annak a köztársasági elnöknek, aki idő előtt kényszerül távozni a Sándor-palotából, például lemondás vagy megfosztás miatt, ne járjanak élete végéig juttatások – írja lapunkhoz is eljuttatott közleményében a DK.

„Ne legyen élethosszig tartó ötmilliós fizetés, szolgálati lakás, háromfős titkárság, ingyenes, kiemelt egészségügyi ellátás, autó, sofőrrel együtt, valamint évi több mint 70 millió forint, amit eljótékonykodhat” – fogalmazott Dobrev, hozzátéve, ez alól egyetlen kivétel az lenne, ha egy köztársasági elnök valóban súlyos egészségügyi okból mond le.

Dobrev Klára leszögezte, szerinte éppen elég pénzébe kerülnek a magyar adófizetőknek azok a köztársasági elnökök, akik kitöltötték hivatali idejüket, nem szabad ezt megadni azoknak is, akik megbuktak.

„A Sándor-palota a legmagasabb közjogi méltóság munkahelye, nem pedig egy örök luxuséletbe vezető ugródeszka”

– jelentette ki, és elmondta, ezt a törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció frakciója fogja benyújtani, ő pedig minden parlamenti képviselettel rendelkező demokratikus ellenzéki pártot arra kér, hogy támogassa a kezdeményezését.