koncert;Puskás Aréna;Azahriah;

Semmi ego, semmi beszólás: Azahriah hátrament, megállt, és énekelt

Csaknem 30 dallal indította el a hosszú hétvégéjét a Puskás Arénában Azahriah. A 22 éves előadó hanyagolta az érzelmes-érzelgős beszédet, a hatalomnak való beszólásokat, a koncertje nagy részén a színpad hátuljában énekelt, a show értékéből viszont ez semmit sem vont le.

Hét hónappal ezelőtt egész Magyarország döbbenten figyelte, ahogy napjaink legnépszerűbb előadója, a 22 éves Azahriah (Baukó Attila) bődületes sebességgel megtölti egyszer, kétszer, majd háromszor egymás után koncertek esetén a 40-50 ezer férőhellyel rendelkező Puskás Arénát. Az idő elrepült, Azahriah május 24-én, pénteken elindította a sorozatát.

A szervezőket piros pont illeti, 18:30-ra érkeztem a stadionhoz, a beengedés gördülékenyen zajlott, így hamar a pálya területén belül találtam magam. Ugyan voltak olyan lelkes rajongók, akik már egy nappal a koncert előtt a kapuk előtt vártak, az előfellépő, DESH (Molnár Attila) 19:45-ös érkezésénél még igencsak szolid létszámot lehetett látni.

Molnár Attila, bár kulcsszereplő az Azahriah-sikerben, jól érezte, hogy a közönség ma a jó barátjáért él-hal, és nem is tolta túl a szerepét. „Aki ismeri a számokat, azt megkérném, hogy énekeljen. Aki nem, az igyon egyet és érezze jól magát, amíg várja Azit” – mondta már a fellépése elején DESH, aki ugyan a végére felhozta magával a színpadra az egyre népszerűbb Young Fly (Schüller Álmos) is, a produkció azonban a közepesnél nem lett erősebb.

Molnár és Azahriah performansza között 30 perc telt el, a lelátók pedig szépen-csendben, de zsúfolásig megteltek. Újabb pozitívum, hogy amíg a legutóbbi koncertélményemen, Dzsúdló (Juhász Márton) Budapest Parkban tartott, szintén teltházas (ez ott 10-12 ezer embert jelent) eseményén szó szerint a karomat nem tudtam felemelni a tömegben, addig itt az emberek azért hagytak egy lélegzetvételnyi helyet a másiknak. A döntő többséget a 20-as évei elején járó fiatalok alkották, ezen felül ami szembetűnő volt, hogy idősebb hölgyek is jelentek meg szép számban és nem feltétlenül azért, mert elkísérték a kiskorú gyerekeiket.

21:00-kor aztán a panelépületre hajazó (vélhetően ezzel Azahriah újpalotai lakhelyére utaltak) díszlet megelevenedett, és talpig feketében, átlátszó-hálós maszkkal az arcán megjelent Baukó, aki az Introvertált dal-Miafasz-Casa de papel zenéivel indított. Ezt követően a maszktól megszabadult és először szólt a közönségéhez. Meghökkentő dolgokat nem mondott, megköszönte mindenkinek a részvételt, hálálkodott azért, hogy itt lehet, és folytatta a műsort.

A koncert innentől kezdve pedig kissé meglepő fordulatot vett. Azahriah szinte az összes dalát a színpad végében énekelte el, időnként gitározott, elöl a téren pedig egymást váltották a különböző táncosok. Volt hip-hop, balett és rúdtánc is. Az élőzene nagy hangsúlyt kapott, a gitárosok és a dobos mellett előkerültek a vonós hangszerek is.

A pörgős kezdés után jöttek az érzelmesebb dalok, kissé véletlenszerű módon hol 2021-es (Aight, Blvck, Emulator), hol pedig a legújabb, „skatulya I” albuma dominált (cipoe, lesson, yukata). A mariana.ároknál egy óriási elő búvármakett lobogott be a stadionba, a közönség pedig az óceánt szimbolizálva, kék hátterű fotót felemelve tette teljessé a koreográfiát. (Erről előzetesen Azahriah nem is tudott.)

A csaknem kétórás műsor utolsó negyedére aztán visszatért DESH, és megérkeztek az óriási sikert arató, 2022-es, jóval poposabb slágerek, mint a Pullup, a Habibi, és a Rampapapam. A Rét után elköszönt az újpalotai énekes, később azonban visszatért és ráadásként az Okari, a Tisztán iszom és a Mind1 hármassal zárta az estét.

Annak ellenére, hogy emberek már egy nappal előtte ott várakoznak a koncertje előtt, félretette az egóját. A koncert nem arról szólt, hogy „gyerekek itt vagyok, megcsináltam, és minden kritikusom elmehet a búsba”. Nem voltak hosszas, érzelmes átkötő szövegek, csupán színtiszta zene. Azahriah hátul, szinte playback nélkül végigénekelte a két órát, teret adott a produkcióban szintén nagyot vállaló táncosainak, zenészeinek és DESH-nek. Kiállása és számai nyugalmat áraszottak, ez a zenéi sikerének talán legnagyobb titka.