Kecskeméti beszéde is megerősíti, hogy Orbán Viktor érezhetően nem, illetve rossz tanulságot vont le a szlovákiai folyamatokból. Retorikája változatlanul pofonokról, harcról, a “másik”, ebben az esetben a “baloldal” hibáztatásáról és legyőzéséről szól. Úgy tesz, mintha a társadalom megosztottsága és a gyűlölködés nem lenne jellemző a magyarra is. Vele együtt még sokan mások gondolják azt, hogy nálunk szó sincs gyűlölködésről vagy gyűlöletbeszédről, hiszen a politikusok gyűlölködő retorikája nem szólít fel cselekményre, így nem sérti a törvényt, beletartozik a vélemény szabadságába. Nincs tehát teendő.
Azt azonban csak kevesebben tudják, hogy az ENSZ 2019-ben megjelent, gyűlöletbeszéd elleni stratégiája szélesebb értelmezésben gyűlöletbeszédként minősít minden olyan megnyilvánulást és cselekvést, amely pejorativ és diszkriminatív nyelvezetet használ egy személlyel vagy csoporttal szemben. Ez “lealacsonyító és megosztó”, mondja a dokumentum. Mi pedig érezzük a saját bőrünkön.
“Haladunk előre, épül az ország” – állítja a miniszterelnök, és mélyen hallgat arról, hogy az EU-rangsorban az utolsók közé kerültünk kormányzása alatt. Kampánya célkeresztjében nem a saját elképzelése, hanem a “háborúpárti baloldal” és új ellenségként Magyar Péter van, akivel a “baloldal” a jelenlegi “pofozkodás”, “lökdösődés” után végülis 2026-ra összeáll, és neki ezt a “brancsot” kell majd legyőznie. Az ENSZ-dokumentum alapján ezt is a gyűlöletbeszéd kategóriájába sorolom, noha itthon ez csupán egy enyhe becsmérlésnek számít, “jól odamondott nekik” jeligére. A holdudvar ugyanakkor nem fukarkodott az utóbbi időben sem a pejoratív, megosztó, kirekesztő megnyilvánulásokkal, amelyek viszont szembeötlően gyűlölködést gerjesztenek. Nehéz megjósolni, hogy milyen mértékű szélsőségekig visz ez a trend, de az bizonyos, hogy az ellenségeskedés és konfrontáció légkörét nem csillapítja. Sem itthon, sem az Orbán-elnökségnek elébenéző Európai Unió keretei között.
A gyűlölet társadalmi szinten nem alakul ki egyik napról a másikra. Szlovákiában is hosszú évek fokozódó gyűlölködésének terméke a Fico elleni merénylet. Ne feledjük, hogy Magyarországon már 2002-ben az árkok betemetésének szükségességéről beszélt Medgyessy Péter miniszterelnök. Azóta az árkok szakadékká váltak, a közbeszéd pedig gyűlöletbeszéddé. Még ha valamilyen csoda folytán holnaptól a politikusok törölnék szótáraikból a megosztó, becsmérlő és gyűlölködő kifejezéseket, társadalmi szintű hatás csak hosszú évek múlva lenne érzékelhető. Optimális esetben is egy nemzedéknyi az idő, amit a gyűlölködés légkörében, az erőszak és szélsőségesség árnyékában éltünk és élünk még meg. Jól van ez így? Meddig még?
Orbán Viktor “harci” értékelése egyébként is téves. A magyar társadalomban a választóvonal ma már nem bal- és jobboldal, hanem a NER melletti és elleni választók között húzódik. Utóbbiak táborába beletartoznak jobb- és baloldali értékrendűek egyaránt. Ez a felállás új alapot jelent egy gyűlölködésmentes “közös társadalom” felépítéséhez, ahol a párbeszéd van szokásban, és általa minden tisztességes polgár otthon érezheti magát. Ennek az előhírnöke lehet - talán egyelőre gyerekcipőben - a júniusi választás, és ez lesz az első számú tétje a következő nemzeti parlamenti választásnak Magyarországon. Bizakodjunk, de főleg tegyünk azért, hogy a gyűlölködés időszakát megússzuk, és megkezdjük a “közös társadalom” építését.
A szerző nyugalmazott diplomata.
Azt azonban csak kevesebben tudják, hogy az ENSZ 2019-ben megjelent, gyűlöletbeszéd elleni stratégiája szélesebb értelmezésben gyűlöletbeszédként minősít minden olyan megnyilvánulást és cselekvést, amely pejorativ és diszkriminatív nyelvezetet használ egy személlyel vagy csoporttal szemben. Ez “lealacsonyító és megosztó”, mondja a dokumentum. Mi pedig érezzük a saját bőrünkön.
“Haladunk előre, épül az ország” – állítja a miniszterelnök, és mélyen hallgat arról, hogy az EU-rangsorban az utolsók közé kerültünk kormányzása alatt. Kampánya célkeresztjében nem a saját elképzelése, hanem a “háborúpárti baloldal” és új ellenségként Magyar Péter van, akivel a “baloldal” a jelenlegi “pofozkodás”, “lökdösődés” után végülis 2026-ra összeáll, és neki ezt a “brancsot” kell majd legyőznie. Az ENSZ-dokumentum alapján ezt is a gyűlöletbeszéd kategóriájába sorolom, noha itthon ez csupán egy enyhe becsmérlésnek számít, “jól odamondott nekik” jeligére. A holdudvar ugyanakkor nem fukarkodott az utóbbi időben sem a pejoratív, megosztó, kirekesztő megnyilvánulásokkal, amelyek viszont szembeötlően gyűlölködést gerjesztenek. Nehéz megjósolni, hogy milyen mértékű szélsőségekig visz ez a trend, de az bizonyos, hogy az ellenségeskedés és konfrontáció légkörét nem csillapítja. Sem itthon, sem az Orbán-elnökségnek elébenéző Európai Unió keretei között.
A gyűlölet társadalmi szinten nem alakul ki egyik napról a másikra. Szlovákiában is hosszú évek fokozódó gyűlölködésének terméke a Fico elleni merénylet. Ne feledjük, hogy Magyarországon már 2002-ben az árkok betemetésének szükségességéről beszélt Medgyessy Péter miniszterelnök. Azóta az árkok szakadékká váltak, a közbeszéd pedig gyűlöletbeszéddé. Még ha valamilyen csoda folytán holnaptól a politikusok törölnék szótáraikból a megosztó, becsmérlő és gyűlölködő kifejezéseket, társadalmi szintű hatás csak hosszú évek múlva lenne érzékelhető. Optimális esetben is egy nemzedéknyi az idő, amit a gyűlölködés légkörében, az erőszak és szélsőségesség árnyékában éltünk és élünk még meg. Jól van ez így? Meddig még?
Orbán Viktor “harci” értékelése egyébként is téves. A magyar társadalomban a választóvonal ma már nem bal- és jobboldal, hanem a NER melletti és elleni választók között húzódik. Utóbbiak táborába beletartoznak jobb- és baloldali értékrendűek egyaránt. Ez a felállás új alapot jelent egy gyűlölködésmentes “közös társadalom” felépítéséhez, ahol a párbeszéd van szokásban, és általa minden tisztességes polgár otthon érezheti magát. Ennek az előhírnöke lehet - talán egyelőre gyerekcipőben - a júniusi választás, és ez lesz az első számú tétje a következő nemzeti parlamenti választásnak Magyarországon. Bizakodjunk, de főleg tegyünk azért, hogy a gyűlölködés időszakát megússzuk, és megkezdjük a “közös társadalom” építését.
A szerző nyugalmazott diplomata.
