„Igen, Lencsi, felvettem. Már kint is van a Facebookon!” – nyugtatja édesapja a lányát. Mert mi más is lehetne fontosabb egy kamasznak, mint hogy azonnal megossza a vele történteket a közösségi médiában? A 13 éves Kriszti Léna ebben cseppet sem különbözik a kortársaitól. Abban viszont igen, hogy csecsemőkorában agyi oxigénhiányos állapotba került, így nem tud mozogni. A szülei ennek ellenére mindent megtesznek azért, hogy tündéri, mosolygós kislányuk minél több élményben részesüljön. A hatéves Áron autizmussal él, beszélni nem tud, de nevetve szökdécsel körbe-körbe, sugárzik róla, mennyire boldog és elégedett. De itt van Evelin is, aki kamaszkorában sztrókot kapott, mindent újra kellett tanulnia, járni, beszélni, mozogni, és most, 31 évesen sem tökéletes a mozgása, beszéde, ám a mosolyt az ő arcáról sem lehetne letörölni. Rajtuk kívül még úgy nyolcvanan vettek részt a Skyward ingyenes nyílt napján – köztük látás sérültek, Down-szindrómával élők, mozgássérültek –, és tapasztalhatták meg a súlytalan lebegés páratlan élményét.
„A repülés minden fajtáját imádom, helikopterpilóta és bázisugró vagyok, ejtőernyőzöm – mutatkozott be Sztojcsev Tamás, a Skyward Szélcsatorna alapítója. – Azért kezdtem el ezt a sportot, mert a lépcsőről nem mertem lemenni, annyira tériszonyos voltam. A trolin ülve láttam egy ejtőernyős klub hirdetését, és belevágtam, mert nem akartam úgy leélni az életemet, hogy folyamatosan attól kelljen rettegnem, hogy leesek valahonnan. De komolyan, annyira féltem, hogy kicsavartam a vizet a vaskorlátból. Az első hét pokol volt, de szép lassan, évek alatt leküzdöttem ezt, és most már én viszem oda az embereket, ahol nincs is korlát.” Az ötlet, hogy mozgáskorlátozott, sérült emberek számára is biztosítsák a repülés élményét onnan eredt, hogy a családjukban is van mozgássérült, először őt röptették meg, és amikor látták, hogy fülig ér a szája, és nagyon csillog a szeme, megrendezték az első olyan napot, amikor mozgássérülteket fogadtak ingyen. „A nap végére az összes oktatónk a könnyeivel küzdött. Fizikailag persze kihívás volt őket megreptetni, viszont óriási lelki élményt kaptunk cserébe. Azóta is minden évben erre szánunk egy napot, amikor mindenféle fogyatékkal élő gyereket – és felnőttet – várunk.”
A szélcsatornás oktatás egyébként ma már az ejtőernyős képzés része is, azonban elsősorban élményközpontként üzemelnek. Azt viszont sokan nem gondolnák, hogy a szélcsatornás lebegés jóval több is lehet puszta szórakozásnál, adrenalinfröccsnél. Külföldön már nagyon komoly kísérleteket folytatnak a mozgássérültek fejlesztésére ezzel a módszerrel, ugyanis a szélcsatornában történő lebegés kiváló a koordinációs készség, az állóképesség és a koncentráció javítására, mindezt úgy, hogy a fizikai teher egy részét leveszi a vázizmokról. Sztojcsev Tamás maga is megtapasztalta egy csúnya vállsérülés után, hogy a rehabilitációt mennyire meggyorsítja a szélcsatornás kezelés.
Elsősorban persze azért érkeznek ide az emberek, hogy jól érezzék magukat, és olyan élménnyel gazdagodjanak, ami egyedülálló. Az instruktor szerint ez a létező legjobb módja a stresszoldásnak, teljesen biztonságos körülmények között. „Amikor bejössz ide, megígérjük, hogy ugyanabban az állapotban adunk vissza, ahogy megkaptunk. Sőt: sokkal jobb állapotban” – teszi hozzá nevetve. Az oktatók már hatalmas gyakorlattal rendelkeznek abban is, hogy a vendég testtartásából, az izmai feszüléséből vagy lazaságából tudják, ki mennyire használja a szelet, mennyire bátor, és ennek megfelelően kezelik őt a szélcsatornában. „Ha megérezzük, hogy stabil és nyugodt, azzal a felülettel mi tudunk játszani. Ha azt látjuk, hogy kapkodós, ideges, összehúzza magát, akkor nem megyünk följebb, hogy ha valami baj van, mi talpra tudjunk ugrani.”
Tisztában vannak azzal, hogy a szolgáltatásukat nem mindenki engedheti meg magának, de az üzemeltetés borzasztóan költséges. A 180-200 km/órás szelet előállító gépezet 1,6 megawattos teljesítményű, gyakorlatilag óránként elégetik egy háztartás havi rezsijét. Emellett egy olyan ember kiképzése, aki utána biztonságosan tud bevinni valakit, legalább egy-másfél év, ez alatt 50-100 órát el kell eltöltenie a szélcsatornában. Ennek ellenére minden évben szerveznek ingyenes nyílt napot, fogadtak már állami gondozott és tartós betegséggel élő gyerekeket is, akik szintén nagyon élvezték a programot. „Mi a legfélelmetesebb a hullámvasútban? A sorba állás. Amikor nem tudod, mi vár rád, csak elképzeled. De abban a pillanatban, amikor elkezdődik a történet, már benne vagy, már élvezed. Itt ugyanez van: amíg állnak kint, nézik a többieket, addig teljes a stressz, de ahogy bejönnek, 10 másodperc múlva óriási a mosoly, és akkor elkezdünk játszani.” Tamás azt is beismerte: a gyerekek mellett az idős hölgyek a kedvenceik, akik a repülés után boldogan ugranak a nyakukba, az ő arcuk káprázatos. De nagyon szereti a szkeptikusokat is, akik ajándékba kapták a vouchert, és nem is értik, mit keresnek itt. „Cégvezetők jönnek öltönyben, legyünk már túl rajta, nem kérek oktatást, csak csináljátok. És amikor repültünk egy kört, utána teljesen megváltoznak… Úristen, hát ez zseniális! Ilyenkor érzed igazán, hogy jó helyen vagy.”
Mintegy bónuszként végül megtekinthettük Feith Máté szélcsatorna világbajnok bemutatóját is. A 17 éves fiatalember mögött hat év és mintegy 400 óra gyakorlás áll, és úgy gondolja, talán annak köszönheti a sikerét, hogy nagyon művészien repül, míg mások dinamikusabban, kevesebb átkötéssel dolgoznak, inkább a trükkökre koncentrálnak. Ha erre a szintre nem is valószínű, hogy sokan eljutnak, az biztos, hogy a repülés élménye, a szabadság ilyen szintű megtapasztalása megváltoztatja minden ember gondolkodását, legyen az egészséges vagy fogyatékkal élő.