A nyitány azért izgalmas volt, erről egy operatőr gondoskodott, aki megbotlott, majd beletenyerelt Jean-Michel Basquiat és Andy Warhol nagy méretű, 1984-es, Untitled „című” 15 millió dollárra becsült közös alkotásába. A Sotheby’s személyzete katasztrófát vizionált, ám a kép megúszta, és végül a két művész közös munkája rekordárát, 19,4 millió dollárt fialt az árverőteremben.
Egy másik nem várt esemény következményeinek felmérése még időbe telik; a Christie’s működésképtelen website-tal vágott neki a rendezvénysorozatnak – meghekkelték, vagy egyéb műszaki probléma volt az ok, ezt egyelőre titkolják –, amely 10 napig használhatatlan volt, majd a kalapács utolsó koppanását követően egyszer csak megjavult. Ám a történet ezzel nem zárult le, a kérdésre, hogy vajon hány ügyfél érzékeny adatai kerültek illetéktelen kezekbe, választ kell adnia a társaságnak. Egyelőre mind az informatikus szakértők, mind pedig a jogászok tanácstalanok. A cég vezérigazgatója, Guillaume Cerutti szívhez szóló levelekkel nyugtatta az érintetteket és a kívülálló megfigyelőket, nem zárva ki, hogy hónapokig eltart az igazság kiderítése. A Christie’s különböző pótmegoldásokkal lehetőséget teremtett az online részvételre, az eseményeket a YouTube-on is követhették az érdeklődők. Az aukcióknak helyt adó Rockefeller Center hangulatán nem érződött hogy a technikai hibák foglalkoztatnák a közönséget, igaz, már a rendezvények előtt is tapasztalt piaci tompaság sem oldódott a máskor izgalmakban nem szűkölködő „élő, nyilvános adásban”.
Van-e még élet a műtárgypiacon?
– lebegtették a kérdést az aggodalmaskodók a májusi nagy árveréseket megelőző napokban. Élet van, de a józanság dominál – értékeltek megkönnyebbülten az elemzők a végén. A három nagy aukciósház nagyjából mindent eladott, igaz az árak jó esetben alulról ostromolták az előzetes becsléseket. Tudomásul kell venni, hogy immár nem a „forró” pénzek irányítanak, de ez valójában jó a művészetnek, az árak stabilabb alapokra kerültek, a művek valós értékét mutatják – értettek egyet a piaci megfigyelők. A vásárlók „újratanulták a dollár értékét” – magyarázta az egyik elemző a tényt, hogy elmaradtak az utóbbi években megszokott esztelen licitek. Az aktuális vásárlók inkább agyasak, mint megszállottak, arról nem beszélve, hogy a pénzpiac ejtőernyősei, akik számára a műtárgyak ugyan azt jelentik, mint a tőzsdeindex, ezúttal nem zavartak sok vizet. A forgalom alig több, mint 1,2 milliárd dollár volt, a felét tette ki a tavaly májusinak, igaz, a kínálat is szűkösebb volt, és hiányoztak az igazán ismert gyűjtemények is. Tavaly novemberben az Emily Fisher Landau kollekciójából származó „blue chipek” szédítették a vevőket, innen került árverésre Picasso 1932-es, Marie-Thérèse Waltert megörökítő képe; a „karórás nő” a kéthetes sorozat legdrágább képe lett, 121 millió dollárnál ütötték le, így a jutalékkal együtt 139,4 milliót fizetett érte egy gyűjtő. Most fél tucat Picasso került kalapács alá a Sotheby’s-nél, 12 milliót ért közülük a legdrágább, egy férfiportré, míg a Christie’s-nél egy Dora Maart megörökítő képet 1,2 millió dollárnál ütöttek le, de akadt Picasso, amelyért egyetlen tárcsát sem emeltek fel.
A teljes rendezvénysorozat legmagasabb áron elkelt műve, a Phillips aukcióján, egy Basquiat volt, egy olasz antropológus, Francesco Pellizzi gyűjteményéből került a művész két másik képével együtt eladósorba. Az Untitled (ELMAR) licitjét 40,2 millió dollárnál zárták le, így a feltételezett ázsiai vevőnek 46,4 milliót kellett előkotornia a tárcájából a jutalékokkal együtt. A kép a 80-as évek elején 16 ezer dolláron forgott, az Annina Nosei Gallery vásárolta meg ennyiért. A 2500 százalékos drágulás még ennyi év távlatában sem semmi. A másik Basquiat 7,8 millióba került most új tulajdonosának, míg a harmadikat a Phillips Hongkongba vitte a május végi aukciójára. Basquiat eddigi legdrágább műve az „Untitled (1982)” volt, 2017-ben a Sotheby’s rendezvényén 110,5 millió dollárt ért.
New Yorkban most a Sotheby’s ultrakortárs művei tesztelték először a vásárlóerőt; a néhány évvel ezelőtt elindított, mára már hagyománnyá vált „The Now” című rendezvény ezúttal közel 33 millió dollárt fialt, ami megfelel a piaci realitásoknak. Kerry James Marshall Vignette #6 (2005) című alkotása 7,5 millióért talált vevőt. A Sotheby’s kortárs összeállításában Francis Bacon műve – Portrait of George Dyer Crouching (1966) – volt a sztár, 27,7 millió dollárért kelt el jutalékkal együtt. Feltehetően csalódást okozott az eladónak, miután eredetileg 50 milliót remélt a képért.
A Christie’s a kubai Rosa de la Cruz hagyatékával melegített, a gyűjtemény 34 millió dollárt hozott. A sztárdarab Felix Gonzalez-Torres Untitled (America #3) című műve, egy villanykörtékből álló fényes installáció volt, amely a rendezvényteremben lógott. A hatás kedvéért takarékra állították a normál világítást a licit alatt; a lámpakompozíció 13,6 milliót ért a jutalékokkal. A szintén kubai művésszel, aki Castro elől menekült Amerikába, a gyűjtő személyes barátságot ápolt. A Christie’s XX-XXI. századi művekkel összesen 640 millió dollárt kalapált össze. Andy Warhol vörös-narancssárga virágkompozíciója 35,5 millió dollárral járult hozzá a bevételhez. A másik felkínált Warhol, a Double Mona Lisa (1963), egy fekete fehér tusrajz 5,6 milliót ért. Van Gogh Coin de jardin avec papillons című vásznáért 33,2 milliót adtak, David Hockney alkotása volt a harmadik legmagasabb áron eladott tétel, 28,5 milliót ért, míg egy Monet-kép 21,7 millióért talált vevőt. Georgia O’Keeffe Pipacsa is hatalmas sikert aratott; egy ismeretlen telefonon alkudozó 16,5 millióért szerezte meg az olajfestményt, amely 1,1 millió dollárért fordult meg a piacon 1990-ben.
A Sotheby’s kasszáját 235 millióval gazdagították a modernek, köztük impresszionisták is. Claude Monet Meules à Giverny (1893) című képéért hárman licitáltak telefonon,végül a 29,8 milliós ajánlat nyert. A show-t azonban elvitte Leonora Carrington Les Distractions de Dagobert (1945) című vibráló szürrealista műve. Tízperces licitháborút követően 24,5 milliónál koppant a kalapács, korábban a művésznő legdrágább képe 3,25 milliót ért. Az eredménnyel olyan szürrealista alkotókat előzött meg, mint Max Ernst vagy Salvador Dali. Nyilvános rendezvényen egyébként mindössze négy nő – Louise Bourgeois, Frida Kahlo, Georgia O’Keeffe és Joan Mitchell – alkotása forgott drágábban valaha. Carrington vásznát egy argentin üzletember, a Buenos Aires-i Museum of Latin American Art alapítója, Eduardo F. Costantini vette meg. Amúgy a Sotheby’s 1995-ben 475 ezer dollárért adta el a képet a mostani beadónak.
De hogy nem igazán mentek jól a dolgok New Yorkban, azt jelzi, hogy a krónikások legpozitívabb véleménye is kimerült annak megállapításában, hogy „nincs ok az aggodalomra”. Százmilliós leütések híján meg kell elégedni azzal, hogy nagyjából elkelt a felkínált portéka, a többség a minimális becsérték alatt. Az el nem adott, vagy visszavont tételekkel kapcsolatban pedig egyszerű magyarázattal szolgáltak: „nem volt megfelelő a pillanat”. Henry Moore szobra, a múlt hónapban elhunyt Frank Stella nagyra tartott vászna, Robert Mangold, Pierre Bonnard festményeinek piacra dobása nyilván nem volt időszerű. Az áldozatok között a legfájóbb veszteséget Brice Marden sztárként beharangozott diptichonjának visszavonása jelentette, az utolsó pillanatban bejelentett lépés 30-50 millió dollárral vágta le a Christie’s bevételét.
Érdemes elgondolkodnia azoknak a kereskedőknek, akik az utóbbi években, nem mindig megalapozottan, feltornázták egy egy új kedvenc művész ázsióját.
A fiatal alkotók előszeretettel mennek a nagyobb galériákba, ott a megszokott árszint nyilvánvalóan magas, és ha el is adnak néhány „friss” művet jó áron, még nem jelenti azt, hogy a továbbiakban automatikusan ítél a piac – nyilatkozta az ArtNews-nak Ralph DeLuca művészeti tanácsadó. Ez különösen igaz most, hogy eljött a józanság pillanata.
Egymilliárdos kényszer
Az árverési nagyhét alatt került nyilvánosságra, hogy a Revlon kozmetikai cég tulajdonosa, Ronald Perelman az elmúlt két évben 71 képet adott el mintegy ezer tételes gyűjteményéből. Cy Twombly, Ed Ruscha, Warhol, Giacometti, Roy Lichtenstein, Picasso, Ellsworth Kelly, Brice Marden, Jasper Johns, Schiele, Basquiat, Anish Kapoor, Rothko, Francis Bacon és Pollock műveitől vált meg, s 963 millió dollárt szerzett ezáltal. Nem jókedvében tette, az általa 1985-ben 1,75 milliárd dollárért vásárolt Revlon értéke a Covid alatt drámaian zuhant, Perelman eladósodott, a Deutsche Bank pedig fizetésre szólította fel.