Autóvilág;autó;autókereskedelem;használt autók;

Magyarországon luxus lett az új autó, sokan halasztják a vásárlást

A legnagyobb kereslet a másfél millió forint alatti autók piacán tapasztalható.

Az év első négy hónapjában élénkült a hazai használtautó-piac, havi bontásban 73–80 ezerre tehető a tulajdonosváltások száma, szemben az egy évvel korábbi adatokkal, amikor 60–72 ezer közötti volt a használt autók tulajdon jog változásának száma – mondta el lapunknak Fojt Attila, a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének (MGOE) elnöke. A használt autók ára minimális mértékben, 3-5 százalékkal csökkent, aminek hátterében ott található az infláció csökkenése, a forint erősödése, a forint-euró árfolyamának stabilizálódása.

A tavalyi évi magas infláció és a reálbércsökkenése arra késztette a vevőket, hogy elhalasszák vásárlásaikat, részben ennek tulajdonítja az MGOE elnöksége a használt autó piacon az idén tapasztalható élénkülést. Az elmúlt évről megtudtuk, hogy összesen 824 ezer használt autó cserélt gazdát itthon, és azt is, hogy importból 105 ezer autó érkezett be az országba, ami jelentős csökkenés a 2022-es 126 ezres számhoz képest – mondta el Fojt Attila.

A legnagyobb kereslet a másfél millió forint alatti autók piacán tapasztalható, az eladási árak itt alig mérséklődtek az elmúlt évhez képest. Annál jobban az olyan elektromos autók esetében, mert az új a Teslák és a BYD-k ára rövid időn belül több millió forinttal csökkent, amit követ a használtautó-piac is.

Az autópark átlagéletkora 15,6 év, ami nagyon magas, és ez nem csökkenthető, amennyiben évente csak 107 ezer új autót adnak el itthon, ahogyan tavaly történt.

A velünk összemérhető nagyságú Ausztriában ez a szám 320 ezer volt – tette hozzá az MGOE elnöke, emlékeztetve, hogy 2011–2012 óta 60–80 százalékkal drágultak idehaza az új autók. Ez is magyarázza, hogy a mostani hazai értékesítési számok messze elmaradnak a 2004–2005-ös évektől, amikor itthon 210 ezer új autó értékesítettek. A 107 ezer új autó eladásból 11–15 ezerre tehető a reexport mértéke. Ezek azok az autók, amelyeket itt vesznek meg, itt helyeznek forgalomba, de ezt követően azonnal külföldre kerülnek – mondta Fojt Attila.

Az infláció csökkenése és a reálbérek növekedése új fejlemény a gazdaságban, így a hatásuk még nem érződik a hazai új autóárakon – fogalmazott Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója. Hozzátette: hosszabb ideig eltart, míg a fogyasztói bizalom helyreáll. A Covid, az energiaválság, az orosz–ukrán háború és az elhúzódó recesszió pénzügyi értelemben nem szokványossá tette a mögöttünk állókat, így nem csoda, hogy az emberek nehezen szánják rá magukat újautó-vásárlásra, ami egyre inkább luxussá válik.

A világ újautó-piacát 2021–2022-ben az jellemezte, hogy nem volt jármű a piacon, és ezzel párhuzamosan elszabadultak az árak. A korrekció elkezdődött, amit jelez, hogy a kisebb értékű autóknál 5, a nagyobb értékűeknél 10 százalékos áresésnek lehetünk tanúi. Ebben az esetben nem kizárólag arról van szó, hogy a nagyobb vételárból többet lehet engedni, hanem hogy a kisebb és olcsóbb autókra nagyobb a kereslet, ami mérsékli az árcsökkenésüket.

A világjárvány alatt megbomlott termelési láncok helyreállása után az autóiparban felpörgött a termelés, jelentős készletek halmozódtak fel a kereskedőknél, kulcskérdéssé vált az értékesítés. Ha csupán az új autók listaárát nézzük, nem alkothatunk pontos képet a piacon zajló folyamatokról. Akcióba léptek az importőrök, és akár több millió forintos kedvezményeket kínáltak, céljuk a készlet kisöprése volt – jelezte Halász Bertalan.

Ezek az akciók mára kifutottak, miközben nőnek a lakossági megtakarítások, és növekszik a reálbér is, de mindez a fogyasztásban alig látszik. Az új autó kereskedelme mindenesetre ezt példázza. Könnyen lehet, hogy most van a pillanat, amikor megéri autót vásárolni. Ha tömegesen veszi ki a lakosság a megtakarítási számláiról a pénzét, hogy mások mellett új autót vásároljon, annak árfelhajtó hatása lesz – mondta el a JóAutók.hu vezérigazgatója.