felújítás;Szolnok;Demokratikus Koalíció;Szigligeti Színház;

Feljelentést tett a DK, csalás történhetett a szolnoki színház felújításánál

A párt szerint a Fidesz-közeli cég kontármunkát végzett. 

Költségvetési csalás gyanúja merült fel a szolnoki Szigligeti Színház 7,6 milliárd forintot felemésztő felújítása ügyében, ezért a birtokába került dokumentumok alapján Györfi Mihály, az ellenzék közös polgármesterjelöltje büntetőfeljelentést tett - közölte egy, lapunknak is megküldött szerdai tájékoztatásában a Demokratikus Koalíció (DK).

Mint írják, a színház felújítását Szalay Ferenc fideszes polgármester kedvenc cége, a Böjtös-Bau Kft. végezte, amelynek irodájában a közelmúltban adónyomozók jártak. Az ellenzéki politikus azt hangoztatta, hogy az általa Fidesz-közelinek tartott cég szakszerűtlen munkát végzett. Nem fizette ki az alvállalkozóit, az épület pincéje beázik, és a megrendeltnél sokkal olcsóbb technológiai minőségben teljesült a beruházás, miközben a drágább alapanyagok után állította ki a számlát - sorolta a kifogásokat Györfi Mihály, megjegyezve, hogy a polgármester az ilyen és ehhez hasonló ügyek miatt kegyvesztetté vált a Fidesz legfelsőbb köreiben. 

Szolnokon egyébként nagy bravúr kellene, hogy valamelyik jelölt legyőzze Szalay Ferencet. A problémát csak tovább fokozza, hogy látványos repedések keletkeztek az ellenzéki oldalon. Választókerületünket bemutató sorozatunkban itt olvashatnak bővebben a város politikai erőviszonyairól.