Misével indítja a magyar kormány az uniós elnökséget; a gesztus akár dicséretes is lehetne, ha nem lenne annyira álszent.
A keresztény hit szerint amikor Jézus itt járt, a hegyi beszédben, és annak is a nyolc boldogságról szóló részében foglalta össze a legkompaktabb módon azt az üzenetet, amelyet azóta az egyház képvisel. Azzal a résszel, hogy „boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa”, talán mindenki találkozott már. De az is ott áll: „boldogok a békességszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni”. Nos, lelki szegény még csak-csak akad a díszes kompániában - valódi szegény már nem nagyon: akinek nem cincog otthon néhány lopott milliárd, azt már a fideszes megye II-ből is kinézik -, békességszerző viszont régóta nincs közöttük. A Biblia a „békesség” szót nem a háború, hanem a békétlenség, a feszültségszítás, illetve általában a bűn ellentéteként használja (v.ö.: „nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt”). Ezek a jóemberek viszont, mint fentebb utaltunk rá, úgy papolnak a békéről, hogy közben mindenben a háborús agresszor kezére játszanak. Ráadásként pedig Tiszaújlaktól Cabo da Roca-ig és Utsjokitól Ragusa-ig nincs náluk békétlenebb népség az Unióban. Ha Orbán Viktor vagy Szijjártó Péter megjelenik bármely európai fórumon, akkor a többiek akár csomagolni is kezdhetnek, mert a konstruktív vita és a konszenzus lehetősége onnantól nincs az opciós listán. Az elmúlt években szétverték a V4-nek nevezett közép-európai együttműködést, összevesztek a magyarokkal érzelmi és rokoni alapon évszázadok óta barátkozni igyekvő lengyelekkel és finnekkel, a legfőbb gazdasági partnerünkkel, Németországgal, az Európa legnagyobb gázkészletét birtokló Norvégiával, meg Hollandiával, Belgiummal, Luxemburggal, Svédországgal, Spanyolországgal, a balti államokkal, hogy csak a legnyilvánvalóbb példákat említsük. Mindezt anélkül, hogy a konfliktusokból ránk nézve bármiféle előny származott volna.
Békességszerzők? Orbánt látva minden európai vezetőnek görcsbe rándul a gyomra. És ez a békétlen, kooperációképtelen magatartás immár nem csupán Magyarországnak okoz (évente) ezermilliárdos károkat – például az elmaradó befektetések, meg a nem érkező uniós támogatások helyett felvett, csillagászati kamatú kínai hitelek formájában –, hanem Európának illetve az EU partnereinek is sokkal költségesebb annál, amennyit Magyarország ér. Ne legyenek kétségeink: valamilyen formában az utóbbiak is velünk fogják megfizettetni a számlát.
Amikor a Brian élete című film 1979-ben a mozikba került, több európai országban betiltották, mert a keresztények sokfelé felháborodtak bibliai történet paródiája, illetve azon belül is különösen a „boldogok a sajtkészítők” mondat miatt – pedig az csak egy vicc volt. Az ellenben teológiai tény, hogy még a sajtkészítők is több könyörületet remélhetnek az égiektől, mint az amúgy – épp az EU miatt – példátlanul békés évtizedeket élő Európa bajkeverői. És ezen az sem segít (sőt), ha egyenesen a templomból indulnak Brüsszelbe bomlasztani.