madarak;szeretet;szerep;

Acél Frida versei

Ok, okozat; Jelenlét; Legyünk

Ok, okozat

Nincs hova mennem.
Bárhova mehetek.
Lefutott előadások után
jöhetnek új szerepek, és
nem is tudom, emlékeznék-e
a rutinosan ismételgetett
szövegre, ha visszatérhetnék
oda, ahol bárki a régi módon szeretne,
és újra és újra megtapsolná a szerepem,
de már nincs hova mennem.
Bárhova mehetek.

Jelenlét

A szeretetről beszélnek megint.
Fontosabb téma foglalkoztat, jelezheted
mimikáddal, jelentősen oldalra nézve,
külföldit alakíthatsz, nem érteni szó: szeretet,
bekapcsolódhatsz a megható beszélgetésbe,
felsorolhatsz néhány, könnyen jött közhelyet,
eljuthatsz az áradozás elérhető fázisáig,
ha időben meg nem fékezed magad,
vagy könnyedén felnyúlhatsz a felhőig,
ahova a szó fellebegett, megcsavarhatod,
nézd csak, esőként permetez, összevegyülve
a fölétek sodródott, afrikai sivatag
vörös porával, itt-ott sárosan,
itt-ott sárosan permetez a jelenlevőkre
a feloldódott, univerzális szeretet.
Sajnálkozhatnak a távollevők.

Legyünk

Legyünk madarak,
szárnyaljunk képtelenségek fölé,
hullajtsunk álomfogó tollakat, hihesse
bárki rátalálva, váratlan ajándékot kapott?
Legyünk emberek,
akik elembertelenednek,
akik elállatiasodnak,
akik embernek maradnak?
Legyünk forrás,
csörgedezzünk patakként partok közé szorított
folyók felé, várjanak végeláthatatlan tengerek?
Legyünk bűnösség mezébe bújt, lesunyt fejű rabok,
bűntelenségükben tobzódó szabados szabadok,
ártatlanságunkat ne higgyék sem itt, sem ott?
Legyünk sóvárgás és elégedettség,
szorongás és elengedettség,
legyünk csúcsok és völgyek lakói,
legyünk emberek?