politika;MSZP;

- Az MSZP a politika emberi hangja kíván lenni!

Egyesek számára kiábrándító, mások számára pedig reménykeltő eredmény született a vasárnapi választásokon. Az egész magyar sajtó tele van az erről szóló hangzatos kijelentésekkel, próféciákkal. Cikkek, interjúk tucatjai születnek a magas részvételről, az új politikai helyzetről, valamint a megváltozott politikai erőviszonyokról, miközben elemzők egymást túllicitálva keresik az eredményeket kiváltó okokat, és próbálják értelmezni, magyarázni a folyamatokat.

Tény, hogy a Fidesz 2006 óta nem ért el ilyen rossz eredményt országos választáson, és persze nem lehet elmenni szó nélkül amellett sem, hogy új kihívó jelent meg a politika nagyszínpadán. Kijelenthető tehát az is, hogy az európai parlamenti választáson nem a baloldali ellenzéki szövetség kínálta a választópolgárok számára a kormánypárttal szembeni legvonzóbb alternatívát.

Önkormányzati szinten azonban az MSZP-nek sikerült megtartani pozícióinak meghatározó részét, a megőrzött települések mellett pedig fontos újabb városokban győzedelmeskedhetett szociáldemokrata polgármesterjelölt.

Közel 250 MSZP-s tagunk szerzett polgármesteri, vagy képviselői helyet a vasárnapi választáson és közel hatszázan vannak, akik valamilyen formában az MSZP támogatásával jutottak mandátumhoz. Az MSZP lelkes jelöltjeinek, tagjainak, önkénteseinek és aktivistáinak köszönhetően az ország egészében mandátumot nyerő ellenzékiek több mint harmada ennek a közösségnek a sorai közül kerül ki.

A szociáldemokratáknak sosem látott ellenszélben, sokszor még ellenzéki támadásokat is visszaverve kellett tovább küzdeni az emberek bizalmáért. Az MSZP helyi politikusainak azért sikerült megőrizni önkormányzati mandátumaikat, mert ők a sikereikkel, az elért eredményeikkel kampányoltak és nem mások földbe döngölésére és megalázására építették a politikájukat. Szolnok, Orosháza, vagy éppen Keszthely azért került ellenzéki kézre, mert a helyiek hisznek a baloldali értékrendben, melynek centrumában az ember, a megértés, a megbecsülés, az odafigyelés és a gondoskodás áll.

A választópolgárok nem felejtették el, hogy az MSZP önkormányzati politikusai már a megválasztásukat követő hónapokban, a világjárvány idején is példát mutattak más önkormányzatok számára is, hiszen elsőként nyújtottak segítő kezet a bajbajutottaknak, miközben a polgármesteri hivatalok épületeit a „segítség házává” tették a veszélyhelyzetben. Az elmúlt öt éves ciklusban a helyi politikusaink küzdöttek a kormányzati elvonásokkal, a gazdasági válság okozta nehézségekkel, de döntéseik során mindvégig a helyi lakosok érdekeit tartották szem előtt.

A választópolgárok bizalma azt mutatja, hogy az emberek értékelték a felelősen elvégzett munkát és szükség van hiteles szociáldemokrata erőre. Az MSZP-ben pedig megvan az erő a folytatásra, hiszen az egész ellenzék legszervezettebb pártja, lelkes, tettre kész aktivistahálózattal, pártirodákkal, szerteágazó és kiterjedt kapcsolatrendszerrel.

Társelnökként az elkövetkezendő hónapokban megkeresem azokat, akik hozzám hasonlóan nyitottak az együttműködésre a hazai baloldali mozgalmakkal, pártokkal, mert szükség van Magyarországon is baloldali, szociáldemokrata értékekre és azok megjelenítésére.

Megkeresem a polgármestereinket, elsősorban azokat, akiket ugyan megválasztottak, de nincs testületi többségük, mert számukra jogi segítséget kívánunk nyújtani ahhoz, hogy stabilan tudják kormányozni a településüket.

Az MSZP továbbra is a rendszer leváltását tekinti feladatának, hiszen egyre nehezebb helyzetben vannak az emberek, hiányzik a megbecsülés, a szolidaritás és az odafigyelés a politika részéről.

A választási eredmények és az odavezető kampány a bizonyítéka annak, hogy a kormány nem tud érdemi eredményeket felmutatni, azért riogatottak a kampányban véres háborúval, azért próbálkoztak a gyűlölet- és félelemkeltéssel, mert valójában nem tudnak mit mondani a magyarság számára, hiszen nem tudták a hétköznapi emberek életét jobbá tenni, nem értek el semmi olyat kormányzati szinten, amire büszkék lehetnének.

A választási eredmény tehát intő jelként kell szolgáljon a kormánypártok számára is, hiszen a Fidesz csökkenő szavazótábora is azt mutatja, hogy az emberek ma rosszabb anyagi helyzetben vannak, mint a kormányzati ciklus elején, az infláció egyre nehezebb helyzetbe hozta a társadalmat. A Fidesz pedig két év múlva már nem fog tudni a háború rémhírével választást nyerni.

Éppen ezért az MSZP vezetésében is végig kell gondolnunk, hogy milyen út vezetett a kialakult helyzethez. Vállalni kell a felelősséget és le kell vonni a megfelelő következtetéseket, tanulságokat a választási eredményekből.

A kiértékelést követő időszakban az MSZP rendezni fogja a sorait, ezek után pedig az építkezés veszi kezdetét, hiszen a vasárnapi választások egyik legnagyobb tanulsága, hogy az emberek hiteles, baloldali alternatívára vágynak. Az MSZP az emberségre, a megbecsülésre és a gondoskodásra fogja helyezi a fókuszt a politikában.

Feladatunk van abban, hogy szeretett hazánkban visszaállítsuk a szabadságot, a jogbiztonságot és megteremtsük a társadalmi igazságosságot.

Ez a közösség nem fogja feladni a küzdelmet, hiszen az MSZP a politika emberi hangja volt és lesz!

A szerző az MSZP társelnöke

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.