Paks;paksi atomerőmű;önkormányzati választás 2024;

Paks új, ellenzéki polgármestere szerint szükség van Paks 2-re

Heringes Anita úgy véli, a beruházás olyan fontos, hogy az ezzel kapcsolatos diskurzusnak a nagypolitikán felül kell állnia.

A Paks 2 beruházás olyan fontos Magyarországnak és Paks városának is, hogy az ezzel kapcsolatos diskurzusnak a nagypolitikán felül kell állnia – jelentette ki Heringes Anita, a város megválasztott polgármestere az rtl.hu-nak adott interjújában.

Paksnak több évtized után először lesz nem fideszes polgármestere. Heringes Anita, az egykori szocialista országgyűlési képviselő civil szervezete, a Paksi Deák Ferenc Egyesület színeiben indult a választáson. 47,96 százalékot szerzett, így legyőzte a fideszes Szabó Pétert, aki 2017 óta vezette a várost. Az egyéni választókerületek közül csak egyben született kormánypárti győzelem, további három mandátumot pedig listáról tudtak megszerezni, tehát a PDF-nek 7-4 arányban lesz többsége az önkormányzatban.

– A Paks 2 beruházás a város jövőjét jelenti. A paksiak szeretik, hogy Pakson van az atomerőmű, mert ennek nagyon sok előnyét élvezték idáig. A költségvetésén meglátszik, hogy egy ilyen nagy erőmű van a városunkban. A paksiak nagyon szeretik ezt üzemeltetni, mert biztosítja számukra és a gyerekeik számára a jövőt

– fejtette ki az interjúban.

Hozzáfűzte, szerinte az atomerőmű bővítésének fontos szerepe van abban, hogy a város színvonalát tartani vagy emelni tudják. – Ha országosan nézem a kérdést, akkor is az látszik, hogy szükség van Paks 2-re, mert egy stabil erőmű a gazdaság alapját tudja biztosítani. Arra az energiára, amit itt termelnek, az egész országnak szüksége van és abban biztos vagyok, hogy a paksiak ezt biztonságosan, stabilan, jól fogják tudni működtetni – mondta Heringes Anita.

Szavai szerint Szabó Péter a kampányban rendszeresen azt hangoztatta, „amennyiben nem ő lesz a polgármester, akkor mi le fogjuk állítani a paksi bővítést”.

– Erre egy polgármesternek nincs lehetősége, de megjegyzem: nem is akartunk volna ilyet csinálni. A beruházás menedzselése nem polgármesteri vagy nem önkormányzati feladat. A mi feladatunk a térségfejlesztés és a város felfejlesztése, hogy a Paks 2-es beruházás jól tudjon működni. Nekünk ez a dolgunk és ez a feladatunk

– szögezte le.

Szerinte egyébként ha a polgármesternek komoly kapcsolati hálója lett volna, akkor öt év alatt a város fejlődött volna és felkészült volna erre a beruházásra. – Jelenleg nem ez látszik a Pakson. Nem látszik, hogy bármit pluszba oda tudott volna hozni, amivel felkészültünk volna az érkező munkások fogadására például – mondta Heringes Anita.

Kiemelte, hogy a Paks 2 beruházás most kapcsol gyorsabb fokozatra, de a város egyelőre nincs felkészülve arra, hogy több ezer ember érkezzen, hogy őket el tudják látni, el tudják szállásolni. – Az egészségügyi rendszerünk ugyanúgy, ahogy az országban szinte mindenhol, sajnos nálunk is leépült. Emellett fejlesztenünk kéne az oktatást, bővíteni kellene a bölcsődei és óvodai férőhelyeket is. Paks egy kisváros, amit most fel kell készítenünk arra, hogy a lakosságszáma komolyabban meg fog növekedni – mondta a város megválasztott polgármestere.