baloldal;választás;

- Új baloldalt a régi helyett!

Civil beszéd

Emlékeznek a Fonográf dalára: „Kéne már egy jó./ A régi már nem jó./ Kéne már egy dal./ A régi már elhal.”

Új baloldal kell. Magamról is beszélek: expolitikusként én is a régihez tartozom. De a régi már nem jó. A régi dal elhal. Sokszor hamisan énekeltük. Ha dallamából meg akarunk őrizni valamit, új előadók, sőt új színpad, új keretek is kellenek. Kevés azt mondani: a vezetők -ha kockázatos is- mondjanak le. Ez csak a minimális morális és politikai normák ismeretét mutatná, de még nem új baloldalt. Az nehezebb ügy.

Tartozunk maradék híveinknek, a tűzön-vizen át hűséges aktivistáknak és szavazóknak. Annak a 366.413-nek. És tartozunk nekik egy bocsánatkéréssel is, ami eddig elmaradt. Mert ők voltak, akik „Madrid határán álltak a vártán”, ellentmondó vezényszavak közepette is..

Nem mintha a pártvezetők nem dolgoztak volna rengeteget. Magam is láttam a saját pártomban, de hallottam Dobrev Klára berekedő hangját, néztem fáradó arcát, láttam őt és a szocialista elnököket gyakorlatilag az országot járó autókban lakni. Gyurcsány Ferenc, akivel ma sem tagadom meg közös kormányzati céljainkat, vállalom a részem igazságunkból és tévedéseinkből, színpadra illő személyes tragédiát is átél. Tudom, hogyan lökdöste lefelé a sikeres karakterrombolás, de ez a végeredményen nem változtat. Új szakasz kell, új emberekkel. A régi szakasznak itt a vége. Erről csak ő dönthet: a pártja nyilván újra bizalmat szavaz neki, és valóban kérdés, működik-e nélküle.

A politika nem feltétlenül igazságos. Dolgozhatsz, beszélhetsz, amennyit bírsz vagy már nem is bírsz, ha nem éreznek szavaidban vagy szervezetedben elég erőt és hitelt.

Bennünk nem éreztek. És nem bírnak tovább várni arra, hogy valamikor, újabb 14 év múlva majd megjön a szükséges erő. Elszakadt a cérna.

Összes baloldali mentségünk szertefoszlott. Még az is, hogy a falu, a vidék kiszolgáltatottsága útját állja a változásnak. A Tisza a Fidesz terepéről: a faluról és a kisvárosokból nyerte támogatói nagy részét. Ott valóban nagyobb a kiszolgáltatottság, de ez csak azt jelenti, hogy akkor mozdulnak, ha valódi erőt látnak. Senki sem kíván magányos kamikáze lenni. Kötelékben repülni, az már értelmes kockázat. A Fidesz Felcsuton 13%-ot vesztett.

Ma Magyar Péter a politikai közép, a viszonyítási pont. A közép változatlanul a jobboldalé, de már nem az orbáni szélsőjobbé. Közép világnézetileg is, a kevert eszméivel, de közép a politikai módszereket tekintve is. Eltanulta a Fidesztől az utca uralását, a felülről való mozgalomépítést, a szimbolikus, érzelmi elemek használatát, a vezérközpontúságot. De megvalósította a DK álmát is: egyetlen politikai erőt tenni váltópárttá, felszíva, egyetlen karizmatikus vezető alá terelve a jelentéktelenné vált (tett) kicsiket.

Az Idea felmérése szerint a Tiszát a hívei nagyobb része jobboldalinak tartja, miközben sajátmagát nem. Soraikban kétszer annyi a magát liberálisnak valló, mint a konzervatív. De magukat a legtöbben középre sorolják. Nem igaz tehát, hogy teljesen elvakultak: tudják, hogy annak ellenére jobbra szavaznak, hogy világnézetük ennek nem mindenben felel meg. De mindennél fontosabbnak azt tartják, hogy Orbánt és rendszerét meneszteni lehessen.

Ebben feltehetőleg igazuk is van. Magyar Péter kormányának nyilván baloldali ellenzéke lennék, de a váltás elérésében nem akadályoznám. (Lengyelországban is a demokratikus jobboldali Tusk váltott rendszert.) Az új baloldalnak ennek módozatain kellene gondolkodnia. A cél az, hogy ezután végre legyen lehetőség valódi versenyre, valódi választásra konzervatívok és a progresszió hívei, jobb- és baloldal között. Most nincs, ezt 14 év bizonyítja.

Az első felvonásban választói népfront kell az Orbán-rendszer leváltására. A második felvonásban a valódi versenypályán baloldali, európapárti, nyugatias alternatívát kell kínálni. Addig is: ha már annyi ellenzéki szavazó kereste meg helyét a TISZA oldalán, hát éljenek azzal, hogy egy vezető nemcsak irányítja, de követi is híveit. Ebből máris látszik valami Magyar külpolitikai mondandójának finomításában. A választási siker után már nem lavírozott az európai ügyekben, hanem azt mondta: a Türk Tanács állt szemben Európával, Nyugat a Kelettel.

A régi baloldal jelenlegi állapotában kevéssé népfrontképes. Az új baloldal hosszabb távon nem a jelenlegi pártokból áll. Azok feladata annyi, hogy segítsenek egy új baloldali mozgalom létrejöttében. 

A teendő részben szervezeti: a társadalmi bázis eltolódását, a digitalizációt, a személyiség és a személyes részvétel felértékelődését figyelembe vevő új formák megtalálása. Ennél keményebb a morális lecke. Pártjaink morális vereséget szenvedtek. Nem volt hihető, hogy a belső helyosztónál fontosabb nekik az ország sorsa, hogy vállalják a személyes, egzisztenciális kockázatot is a változásért. Magyarnak elhitték (mindegy, hogy joggal vagy nem), hogy valódi kockázatot vállal. Nekünk nem.

Ne ismételjük meg a 2022-es vereség utáni kiábrándító éjszakát. Akkor szavazóink úgy látták: ezek önkritikára és következtetésekre képtelen teflonpolitikusok. Morális lejtőre akkor kerültünk.

Ne kelljen újra átélniük. „A régi már nem jó.”

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.