A kiskunfélegyházi Petőfi dalosbálon „állandó kacagás és derű kísérte” a helyi műkedvelő színjátszók előadását, a Családi tanács című komédiát. A korabeli beszámoló szerint a hálás közönség alig győzte tapssal. A főszerepben az alföldi város orvosa tündökölt, dr. Krébecz Jenő (1901–92). Ez a baljós 1933-as évben történt, és a doktor még nem sejthette, hogy nyakukon a háború, és váratlan fordulatot hoz majd az életében: a sors kifürkészhetetlen akaratából a magyar gombatan jeles alakja lesz.
Nem hobbiból kezdett gombát gyűjteni. Az orosz hadifogságban, erdei kényszermunkán szedte lopva, hogy kiegészítse a nyomorúságos rabkosztot. Fogolytársai tőle várták, hogy megmondja, melyik ehető. Így vált életre szóló szenvedélyévé a gombák csodálatos világa. Hazatérve a terepmunka mellett felsőfokú szakértői vizsgát tett, német és francia szakirodalmat fordított, levéltárakban régi hazai kiadványokat kutatott fel, ismeretterjesztő előadásokat tartott, piacot és ingyenes gombavizsgálói hálózatot szervezett, rajzolt.
Életének vége felé adták ki összefoglaló művét, egy különleges, hiánypótló albumot. A Gombaatlasz (Pallas, 1988) nem a szokványos határozó. Biológiai, kémiai, kultúrtörténeti ismeretek lebilincselő gyűjteménye is egyúttal, a gombák bioszférában betöltött szerepétől a borostyánba zárt maradványokig, a sámánoktól az antibiotikumokig. Dióhéjban minden a mikológia tudományáról – a fogalmat egyébként az ógörög mitológia Mükénéjétől eredeztetik.
Claudius császárt gombával mérgezte meg felesége, Agrippina. A Pompejiben, a Vezúv hamuja alól előásott mozaikon jól felismerhető az ízletes rizike (Lactarius deliciosus). Guatemalában vésett kövek tanúsága szerint hallucinogén gombákat használtak vallásos szertartásokon. Nálunk a középkorban Szent Antal tüzének nevezték azokat a tömeges, látomásokat okozó mérgezéseket, amelyeket a gabonába kerülő gombaparazita vált ki, az anyarozs ‒ abból szintetizálták később az LSD-t.
Magyarországon elsőként a nagy botanikus, Carolus Clusius és Beythe István lelkész írt szakkönyvet Fungorum in Pannoniis observatorum... címmel (1601). És így tovább, csupa érdekesség. Sokat tapasztalt ember bölcsességével figyelte meg: az évmilliók alatt, amíg az állatok és a növények óriásit változtak, a gombák „az »élni és élni hagyni« elv alapján védekezve a külvilág ellen, (...) lényeges változáson nem mentek keresztül, mégis alkalmazkodni tudtak a mindenkori feltételekhez”.
Dr. Krébecz Jenő Gombaatlaszának legnagyobb kincse mégis a képanyag: a szerző maga rajzolta. Túlzás nélkül ikonográfiai értékű, hiszen többet mutat a fotóknál; alkotójuk így azt is feltüntetheti, amit tud, amit tudni érdemes a gombákról. A kétszáz képet házi archívumából válogatták össze, jó négyezer rajz és akvarell közül. Felfoghatatlan munkája van benne: ha naponta készített volna egyet, akkor szünnap nélkül 11 évig kellett dolgoznia a képeken, minden parányi részletekre kiterjedő figyelemmel és végtelen türelemmel. Egyedülálló, maradandó életmű. Köszönet érte, doktor úr.
