Budapest;Spanyolország;Ryanair;Barcelona;

- Több mint 24 órás késéssel érkezhetnek meg Budapestre a Ryanair utasai Barcelonából

Az indulási időt többször módosították, legutóbb kedd hajnalra, 02:30-ra csúsztatták.

Vasárnap éjszaka, 21:20-kor indult volna el Barcelonából a Budapestre tartó FR 8394 számú Ryanair járat. Az indulási időt azonban először 22 órára, majd 23 órára változtatták, végül hétfő 11 órára módosították – írja egyik olvasójának beszámolója alapján az Utazómajom.

A portál szerint a helyszínen óriási káosz alakult ki, végül egy Barcelonától 40 kilométerre lévő hotelbe szállították az utasokat, ahova hajnal 2-kor érkeztek meg. Ekkor azt az információt kapták, hogy reggel 8 órára megy értük egy busz és visszaviszi őket a 11 órakor induló mentesítő járathoz.

Erre azonban nem került sor, reggel 6-kor érkezett egy SMS, hogy ezt a járatot is törölték, helyette 23 óra 30 perckor tudnak hazajönni, ami már több, mint 24 órás késés lenne. A 23:30-as indulást azóta 02:30-ra csúsztatták.

Sokan úgy döntöttek, egy hétfő délutáni Wizz Air-járattal indulnak haza, ami csak egy órát késett.

A választókerülettel a jövőben nem tud foglalkozni – közölte az építési és közlekedési miniszter.