tűz;Dél-Korea;akkumulátorgyár;

- Nagyszabású ellenőrzés indul a 22 halálos áldozatot követelő akkumulátorgyári tűz után Dél-Koreában

Azt is vizsgálják, hogy a cég betartotta-e az előírásokat. 

A dél-koreai kormány kedden sürgős biztonsági ellenőrzéseket rendelt el a magas kockázatú ipari létesítményeknél - írja a Reuters.

Minderre azt követően került sort, hogy - mint mi is hírt adtunk róla - legkevesebb 22 ember életét vesztette és öten eltűntek, miután kigyulladt az Aricell egyik akkumulátorgyára.

A tűzoltóság közlése szerint a közel 35 ezer akkucellát tartalmazó gyárban mérgező füst keletkezett, így az ott tartózkodók pillanatok alatt eszméletüket veszítették és nem sokkal később meghaltak. A munkaügyi minisztérium egyik forrása azt mondta, vizsgálják, hogy az Aricell betartotta-e a biztonsági előírásokat és megfelelő biztonsági oktatást tartott-e a külföldi, kölcsönzött munkaerő számára. Ezen előírások megsértése büntetőjogi felelősségrevonással jár - tette hozzá.

Sok holttestet egyelőre még nem azonosítottak. A Reuters újságírói több, síró családtagot láttak a helyszínen, akik megpróbáltak bejutni a kordonnal elzárt területre. 

A kormányfő a brüsszeli pozíciók szétosztásával kapcsolatban helytelenítette, hogy pártpolitikai alapra helyezzék az EU intézményeit, és jelezte, nem tudja támogatni a pozíciók elosztásáról szóló „pártmegállapodást”.